Nem gonosz varázslat miatt, hanem ólommérgezésben halt meg 28 gyerek

A nigériai faluban a helyiek boszorkányságra gyanakodtak, amikor több öt év alatti kisgyerek is meghalt, a WHO vizsgálatai szerint azonban a vérükben a normális szinthez képest 17-szer, egyes esetekben 22-szer több ólom volt.

A kisgyerekek valószínűleg ólommal mérgezett folyóvizet ittak, a hatóságok pedig az illegális bányászatot okolják a szennyezésért – nyilatkozta Fidelis Nwankwo nigériai egészségügyi miniszter. A falusiak aranyat bányásztak, és az ehhez használt anyagok kerültek be a vízbe.

Nwankwo csütörtökön elmondta, hogy 65 gyerekből 28 betegedett meg és halt meg május 12-ig. A mérgezésben számos szarvasmarha, csirke és más lábasjószág is elhullott.

A falusiak gonosz varázslatnak tulajdonították a mérgezéseket, amelyek a jelentések szerint még áprilisban történtek. Valószínűleg már évek óta fordultak elő hasonló esetek.

Nigériából korábban is érkeztek jelentések ólommérgezésekről illegális bányászat miatt. Az egyik legsúlyosabb eset a 2010-es zamfarai volt, amikor 355-en betegedtek meg és közülük 163-an meg is haltak a mérgezés következtében. 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.