A Cardiffi Egyetemen (Wales) szerzett tudásának nagy szerep juthat most, hogy munkát keres Indiában, hiszen nemzetközi jogra specializálódott. Eljátszott ugyan a gondolattal, hogy a szigetországban marad, mert a briteknél sok szempontból jobbak az élet- és munkakörülmények, mint a hazájában, de valójában nem volt számára kérdés, hogy visszatér.

– A gyökereim itt vannak, és ezeket nem lehet kitépni. Ráadásul az édesanyám is Indiában van – mondja lapunknak a 24 éves Deo. Ő az egyike annak a több millió átmeneti elvándorlónak, aki miatt India és Kína – illetve általában a népes nemzetek – a „szerencsés” kategóriába tartoznak. Arányait tekintve ugyanis nem akkora az elvándorlás, hogy az negatív hatással lenne az országra, ráadásul utóbb sokan otthon hasznosítják a külföldön szerzett tapasztalatokat.

Így véli legalábbis Paul Collier, az Oxfordi Egyetem közgazdászprofesszora, aki évek óta tanulmányozza a migrációnak a kivándorlókra, illetve az otthon maradottakra gyakorolt hatását. A Közép-európai Egyetemen múlt héten tartott előadásában Collier hangsúlyozta, hogy nemcsak az oktatás, de önmagában az is nagy jelentőséggel bír egy fejlődő vagy konfliktus sújtotta országból jövő ember életében, ha megismerkedik egy demokratikus rendszerrel.

Visszatérve már politikailag aktív lesz, sőt nemritkán vezetővé válik: Collier tapasztalata szerint a jelenlegi vezetők kétharmada hosszabb-rövidebb ideig külföldön élt. Sok esetben azonban nem ilyen ideális a helyzet, és a kivándorlás súlyos problémákat okoz, főleg azokban az országokban, ahol a népesség nem túl nagy, az elvándorlás pedig gyors, tömeges, illetve állandó. Példa erre a huszonötmilliós Ghána, ahol a kivándorlás arányait tekintve a kínai tizenkétszerese.

– Kik emigrálnak ezekből az országokból? A tanult, tehetséges emberek. Ők olyanok, mint a jó tündérek, akik mindenhol hasznosak. Ilyenekre azonban otthon is szükség van – ecseteli az IMF és a Világbank tanácsadójaként is dolgozó professzor. „A konfliktus sújtotta országokban fel kell pörgetni a gazdaságot és a szolgáltatásokat, de nagyon kevés a hozzáértő, szakképzett ember. Nagyon nehezen lehet őket visszacsábítani. A politikailag aktívakról nem is beszélve. Ha ők elmennek, azoknak is sokkal nehezebb a helyzetük, akikkel korábban együtt dolgoztak. Hirtelen magukra maradnak.”

Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a diaszpóra tagjai teljesen kivonnák magukat szülőhazájuk mindennapi életéből. Sőt nemcsak figyelemmel kísérik, de gyakran tevékenyen részt vesznek benne. Olykor szélsőséges álláspontot képviselve, hiszen nincs vesztenivalójuk. Bár ritkán esik róla szó, az iraki diaszpóra fontos szerepet játszott a 2003-as amerikai invázióban. – Minden iraki akarja a demokráciát és azt is, hogy mi vigyük el nekik, mondták az Amerikában élő irakiak. De mi lett ebből? – teszi fel a kérdést a professzor.

Collier szerint gazdaságilag a folyamat abszolút nyertesei az emigránsok. Ám ha az ezzel járó érzelmi megterhelést is mérlegre tesszük, a helyzet már nem ennyire irigylésre méltó. „A boldogságot az emberi kapcsolatok határozzák meg. A kivándorlás azonban elválással, a családtól való elszakadással jár. A kutatások szerint, amit az ember anyagi értelemben nyer az egészen, azt elveszíti a kapcsolatok szintjén.”