Morális válságban jól jön egy nemzeti hős
A hagyományosan három országos párt (konzervatív, szociáldemokrata, exkommunista) uralta Spanyolországban meglehetős izgalmat keltett a Vox január végi megjelenése. Bírálói tüstént a szélsőjobbra helyezték, és azt találgatták, milyen viszonyt alakít majd ki a francia Nemzeti Fronttal vagy a görög Arany Hajnallal. – Kérem, ez nevetséges – reagált a vádakra Vidal-Quadras, aki harminc évet húzott le a Néppárt tagjaként. – Nem vagyunk idegengyűlölők, nem vagyunk protekcionisták és főként nem Európa-ellenesek, úgyhogy semmi közünk ehhez a társasághoz – mondta.
A politikus úgy vélte, hogy a valódi konzervatív értékek kerültek veszélybe, ezért van szükség a Voxra. – A Néppárt ma nem konzervatív, hanem szociáldemokrata. Ahelyett, hogy az állami kiadásokat csökkentette volna, az adókat növelte. Két éve semmi jele annak, hogy kikecmeregnénk a válságból, és most nagy sikersztoriként adják elő, hogy hétmilliárd eurót spórolnak, miközben a deficit hetvenmilliárd euró fölött van. Ez nekik a siker? – sújtott le egykori pártjának vezetőjére, Mariano Rajoy kormányfőre. A számok részben őt igazolják: a PP 2011. novemberi abszolút győzelme két év alatt elporladt, ma már fej-fej mellett állnak a szocialistákkal, akik viszont képtelenek a népszerűtlen kormánnyal szemben valódi alternatívát kínálni. A felmérések szerint a Vox ma bejuthatna a spanyol parlamentbe, és ott akár 9-15 mandátumot szerezne, de Vidal-Quadras bízik abban, hogy a 2015-ben esedékes szavazáson ennél jobban is szerepelhetnek.
A Vox érdekes kezdeményezés. Van benne veterán konzervatív, egykori liberális miniszter, fiatal nő és még nemzeti hős is. Egy platformra a szeparatizmusok elleni küzdelem hozza őket. A katalán népszavazási kezdeményezés, a baszk ETA átsorolása a terrorszervezetből a politikai pártok közé komoly aggodalmat kelt. De legalább ennyire aggasztó a 17 autonómiából álló spanyol közigazgatás pazarló és legkevésbé sem hatékony működése.
– Teljes intézményi válságba jutott az ország – hangoztatta Alejo Vidal-Quadras, aki szerint szegénységi bizonyítvány, hogy egy abszolút többséggel rendelkező kormány nem képes orvosolni a helyzetet. Szerintük keménységet kellene mutatni, fellépni a szeparatizmusok ellen, visszaállítani a központi hatalmat, újraosztani a feladatokat és persze csökkenteni a hatalmas költségeket. Felvetésével a katalánok kivételével nagyon sokan egyetértenek Spanyolországban. – Ne tévedjünk: az ETA nem szenvedett vereséget, csak abbahagyta a gyilkolást. Most politikai szerepre tör, és ez elfogadhatatlan –tette hozzá.
Míg a gazdaságpolitikában liberális vonalat visznek, az abortusz kérdésében meglehetősen konzervatívak. A terhességmegszakítás komoly vitákat vált ki Spanyolországban, a kormány szigorító tervezete még a Néppárton belül is vált ki kritikákat. Vidal-Quadras és pártja szerint azonban az évi több mint százezer abortusz a társadalom morális válságát tükrözi. – Az állam feladata segíteni a nőknek, hogy tudjanak gyermeket vállalni – fogalmazott, és radikális feministának nevezte azokat a nőket, akik „az én testem, én döntök” felirat alatt masíroznak. Lehet, hogy az ő testük, de benne van egy gyerek és annak a teste is – boncolgatta a kérdést. A magzatnak pedig joga van az élethez, még akkor is, ha fogyatékos. Vidal-Quadras azonban évtizedek óta külföldön él, és a Voxnak egyelőre nincs valódi, karizmatikus vezetője. Enélkül nehéz lesz „betörni” a politikába – jósolta lapunknak egy spanyol újságíró. A legfigyelemreméltóbb tagjuk egy civil, a nemzeti hősnek tartott José Antonio Ortega Lara. Az egykori börtönőr az ETA leghosszabb ideig fogva tartott rabjaként 532 napot töltött egy föld alatti, vizes, apró cellában, ahol felegyenesedni is alig tudott. 23 kilóval soványabban, akut ízületi és emésztési problémákkal, meglehetősen elvadult külsővel szabadult. A fia nem ismerte meg, a sógora azt hitte, hogy megőrült.
Ortega Lara a fogsága alatt nemegyszer eljátszott az öngyilkosság gondolatával, de végül a hite és a családja segítette át a legnehezebb időszakon. Egyszerűen megalázó lett volna ilyen rémes körülmények között meghalni – fogalmazott egy ritka interjúban a spanyol Telecincónak. Bevallotta, hogy naponta fennhangon beszélgetett a feleségével, nem érdekelte, hogy az őrei bolondnak tartják. Azok nem sokat foglalkoztak vele, enni alig kapott, ugyanabból a csészéből ivott, mint amiben a szükségét végezte. Megpróbáltatásairól könyvet is írt, és amikor a fia egy nap nekiszegezte a kérdést, hogy „apa, milyen országot hagytok ránk?”, úgy döntött, aktívabban kell részt vennie a közéletben. Elvégre az életét kockáztatta Spanyolországért, most nem nézheti ölbe tett kézzel, hogy a politikusok tönkretesznek mindent – mondta.
