A Nyuszi ugrásra kész

Kész a saját népszerűségét és politikai ambícióit is feláldozni az ország érdekében az ukrán kormányellenes erők egyik vezetője.

Arszenyij Jacenyuk (képünkön), a börtönben ülő volt kormányfő, Julija Timosenko mögött álló Batykivscsina (Haza) parlamenti frakcióvezetője Facebook-bejegyzésben jelentette be, hogy – noha a csőd szélén álló Ukrajnában ez a politikai öngyilkossággal egyenlő – kész a kormány élére állni, ha a testület tagjai csak ellenzéki politikusok lesznek, és nem az államfő, hanem a parlament nevezi ki őket. Ehhez mindenekelőtt az alkotmányt kellene módosítani, mégpedig a 2004-es, az elnöknek a mostaninál szűkebb, a törvényhozásnak és a kormánynak viszont tágabb jogkört biztosító változat helyreállításával. Amiben viszont nemcsak a hatalommal nem sikerült még egyezségre jutni, hanem a legfrissebb hírek szerint vita van a Batykivscsina és a másik mérsékelt ellenzéki párt, a Vitalij Klicsko vezette UDAR között is.

Ráadásul csak bonyolítja a szálakat, hogy a Kommerszant Ukraina napilap – hivatalosan meg nem erősített – értesülése szerint Viktor Janukovics elnök képviselője a múlt héten Timosenkóval tárgyalt a belpolitikai válság megoldásának lehetőségéről, amit elemzők egy része úgy értékel, hogy akár széles koalíció létrehozásáról is kezdődhetett egyeztetés. Ha így van, nőhetnek Jacenyuk esélyei a miniszterelnöki tisztségre.

A délnyugat-ukrajnai Csernovciból származó, negyvenéves Jacenyuk viszonylag fiatal kora ellenére komoly államigazgatási tapasztalatokkal bír. Miután 1996-ban jogi, majd öt évvel később közgazdasági diplomát is szerzett, előbb saját ügyvédi irodájában, aztán egy kereskedelmi bankban dolgozott, 2001-től pedig másfél évig a krími autonóm köztársaság gazdasági minisztere volt. Innen a nemzeti bank első elnökhelyettesi posztjára került.

Rövid odesszai kitérő után még mindig csak 31 éves volt, amikor Ukrajna gazdasági minisztere lett, aztán egy ideig Viktor Juscsenko elnöki titkárságának helyettes vezetőjeként az államfőt képviselte a kormányban. 2007 tavaszán a külügyi tárca élére állították, hogy nem egészen kilenc hónap elteltével a parlament elnökévé nevezzék ki. Újabb háromnegyed év elteltével azonban lemondott.

Változások Frontja néven saját pártot alapított, és elindult a 2010-es elnökválasztáson, de a voksok hét százalékával csak a negyedik lett. Ugyanakkor az ő neve is felmerült a frissen államfővé választott Janukovics miniszterelnök-jelöltjei között. Ám nem kért a megbízatásból, és a 2012-es parlamenti választásokon a Batykivscsina listáján került be a törvényhozásba; tavaly nyáron Timosenko távollétében a párt első emberévé választották.

Az angolul jól beszélő, feleségével két gyermeket nevelő Jacenyuk, akit – állítólag a Micimackó rajzfilmváltozatának figurájára emlékeztető külseje miatt – a politikai szleng és olykor a sajtó is csak Nyuszi becenéven emleget, „fiatal konzervatívnak” vallja magát. Nyilatkozatai szerint hatalomra jutva egyszerűsítené az államigazgatást, megpróbálná lebontani a klánokon alapuló politikai rendszert, és harcba szállna a korrupcióval.

Az utóbbi időben a kijevi Függetlenség terén, a Majdanon immár két és fél hónapja zajló kormányellenes tiltakozóakciók egyik vezetőjeként vált ismertté, és akad, aki szerint komoly szerepe lehet a feszültség enyhítésében. Mihail Pogrebinszkij, a Kijevi Politika- és Konfliktuskutató Központ igazgatója viszont nem ért egyet ezzel. Szerinte a Majdan tüntetőit nem nyugtatná meg Jacenyuk kormányfői kinevezése, ők Janukovics lemondását követelik. – Ott már a radikális csoportok vannak többségben, a legutóbbi felmérések szerint hatvan százalékuk Nyugat-Ukrajnából érkezett, és csak alig több mint tizedüket adják a kijeviek – mondta a Népszabadságnak a politológus, aki amúgy is rossz ötletnek tartja Jacenyuk előtérbe helyezését. Ha másért nem, hát azért, mert egyértelműen az USA embere – vélte Pogrebinszkij, márpedig szerinte most független személyiségre lenne szükség az ukrán kormány élén.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.