Törzsi mentalitás jellemző

Tíz évig mindenhová testőrökkel járt Fernando Savater baszk író és filozófus. Az egyik legismertebb spanyolországi gondolkodó a nacionalizmusok szétfeszítő erejétől és a szavak politikai fegyverré válásáról is beszélt lapunknak adott interjújában.

Évekig testőrök őrizték, miután az ETA életveszélyesen megfenyegette. Javult a helyzet, amióta a baszk szakadár szervezet bejelentette a végleges tűzszünetet?

Tíz évig kísértek mindenhova a testőrök, két éve, amikor az ETA bejelentette a tűzszünetet, megvonták tőlem a védelmet, azóta végre szabadon élek. A helyzet sokat javult, ma már nincs meg az a fajta félelem, hogy bárkivel bármi megtörténhet. Az ETA most a politikában van jelen, képviselői arra törekszenek, hogy a szervezet börtönbe vetett tagjait mielőbb kiszabadítsák. De a végső céljuk a politikai hegemónia, hogy létrejöhessen egy Spanyolországon kívüli Baszkföld. A több mint kétmilliós baszk társadalomból csak mintegy 250 ezer ember áll mögöttük, de ez elég erős mag.

Spanyolországgal kapcsolatban most több szó esik egy másik nacionalizmusról, a katalánról. Össze lehet hasonlítani a baszk és a katalán helyzetet?

Politikai szempontból a katalán kérdés sokkal súlyosabb. Költségvetését, gazdasági súlyát tekintve Katalóniának sokkal több esélye lenne önálló országként létezni, mint a kicsi Baszkföldnek.

Széteshet Spanyolország?

A veszélye megvan. Érdekes módon Spanyolországban a demokráciát vagy a modernizálást akadályozó tényezők mindig a különféle szeparatizmusok voltak. Persze trükkösek, mert olykor szeretnek baloldali álcát ölteni, mintha ezzel modernitásukat mutatnák, de ez nem igaz. A spanyol köztársaság bukását és a diktatúra hatalomra kerülését is végső soron a nacionalizmusok okozták. A spanyol rendszerváltás után erre a problémára akartak választ adni azzal, hogy létrehozták az autonóm tartományokat: ám ahelyett, hogy a nemzetiségeknek nyújtottak volna kedvezményeket, létrehoztak tizenhét régiót. Ezzel elérték, hogy azok a területek is nacionalistává váltak, amelyek korábban nem voltak azok. Az emberek ugyanis azt a következtetést vonták le, hogy minél nacionalistább valaki, annál több kedvezményt csikarhat ki a központi kormánytól. Van egy közmondás Spanyolországban: aki nem sír, az nem is eszik. Még ennél is rosszabb, hogy létrejött egy töredezett társadalmi tudat: mindenki a szűkebb környezetével azonosul, baszk, katalán, murciai vagy andalúz, de egyre kevesebb a spanyol. Törzsi mentalitás jellemzi az országot: a katalán helyzetre is az a válasz sok helyen, majd megoldják ők. Pedig ez nem az ő gondjuk, hanem az egész országé.

De nem gondolja, hogy Franco alatt jobb volt a helyzet?

Dehogy, onnan ered az alapprobléma. A diktatúra alatt rengeteg Franco-ellenes mozgalom volt, de ezek nem voltak egyszersmind demokraták. De sikerült nagy presztízst szerezniük, és ott tüsténkedtek az átmenetnél is. A spanyol alkotmányt és az autonóm rendszert a legjobb szándékkal hozták létre, de aztán a megvalósításnál kicsit túllendült az inga. Például a francoizmus alatt tilos volt a katalán vagy a baszk nyelv oktatása. A spanyol alkotmány viszont külön védelmet ad ezeknek a nyelveknek. De ebből nem következik – ami azóta Katalóniában megtörtént –, hogy nem adnak órákat spanyolul. „Törzsfőnöki” rendszerek működnek: a nacionalisták uralják a saját tartományukat, és küldenek valakit Madridba, aki támogatja a központi hatalmat, természetesen különféle szívességekért cserébe.

Ám most abszolút többséggel kormányoz a Néppárt Madridban, nincs szükség a nacionalistákra. Van remény a kompromisszumra?

A katalán kormány a spanyol állam része, felhatalmazását az ország alkotmányától nyerte. Ha pedig egy tartomány az ország egészére nézve veszélyesen kezd működni, akkor az alkotmány 155. cikkelye értelmében fel lehet függeszteni az autonómiát. Vannak tehát mechanizmusok, amelyek megakadályozhatják, hogy egy tartomány „csak úgy” állammá váljon. A katalánok most népszavazást szeretnének, de olyat, amelyben csak ők vehetnénk részt. A demokráciára hivatkoznak, miközben az ország többségét megakadályoznák abban, hogy gyakorolja a szavazati jogát.

Az El Paísban arról írt a minap, miként válnak fegyverré a szavak...

A politikában gyakran látjuk, hogy a szókészlettel miként lehet ellehetetleníteni az ellenfelet. Franco alatt például azzal érveltek, hogy Franco Spanyolországért dolgozik, vagyis az ellenfelei automatikusan hazaárulók lettek. A cikkemben három hasonló esetet vizsgáltam: az ETA támogatói most a béke jelszava alatt menetelnek. Legyen megbékélés, vagyis engedjék ki a bebörtönzött ETA-tagokat a rács mögül, és felejtsék el a múltat. Mivel ők kisajátítják maguknak a béke szót, vajon hova sorolhatók, akik nem értenek egyet velük? Azok vajon háborúpártiak? A spanyol kormány az abortusz megszigorításáról szóló vitában ugyanezt teszi az élet szóval: ő életpárti. De aki nem ért egyet vele, az vajon halálpárti? Katalóniában pedig a szabadság a sláger. Nyilván ezzel is egyetért mindenki, hiszen ki ne támogatná a szabadságot! Ezek mögött a szavak mögött mind az a taktika húzódik meg, hogy lehetetlenné tegye az értelmes vitát.

„A szavakkal lehetetlenítik el az ellenfeleket”
„A szavakkal lehetetlenítik el az ellenfeleket”
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.