Félnek a gyerekek átfaragásától

A fapénisz és a plüssvagina mint szemléltető eszközök általános iskolai bevezetésének rémképétől kezdve számos, akár teljesen irracionális félelmet is táplál az egyre kevésbé elhanyagolható konzervatív réteg Franciaországban. Képviselőik nyolc napon belül másodszor vonultak vasárnap az utcára, s adtak hangot nemtetszésüknek a nemek „átszabásával” szemben is. Hétfő estére meghátrálásra is késztették a kormányt, amely az idén mégsem terjeszti be családpolitikai elképzeléseit.

Korábban Christiane Taubira igazságügy-miniszter volt a „családbarátok” célkeresztjében, aki – színes bőrű és nő lévén – olykor rasszista és szexista támadásokat is kapott. Mégpedig azért, mert ő vitte végig a francia melegek és leszbikusok házasodási jogát lehetővé tevő törvényt, amely tavaly életbe is lépett. A „társadalmi nemek elméletének” ellenzői újabban már egy fehér férfi, Vincent Peillon, az Ayrault- kormány oktatási minisztere fejét is követelik. Ez kiütközött a La Manif Pour Tous (Mindenki tüntetése) hétvégi országos megmozdulásain, valamint az egy héttel azelőtti, sokkal durvábban elsült „Harag napján” is.

Peillont az „Egyenlőség ABC-je” elnevezésű oktatási segédanyag miatt támadták, amelyet 275 francia iskolában vezettek be kísérleti jelleggel. Ennek célja, hogy tudatosítsák a gyerekekben a nemek egyenlőségét. Egy minapi felmérés szerint a megkérdezettek 56 százaléka ugyan jó dolognak tartja a kezdeményezést, ám a jobboldali szimpatizánsok csaknem kétharmada attól fél, az a „társadalmi nemek elméletének” propagandája. Attól tartanak: a nemek az egyén választásától függően úgy lesznek felcserélhetőek, mint egy ruhadarab.

Ám, mint a Le Monde egy „tisztázó riportja” világossá teszi, a félelmek helyenként légből kapottak, vagy legalábbis nem teljesen megalapozottak. Így például a La Manif Pour Tous kikelt az ellen: a Tomboy című francia filmet, amelyben egy kislány fiúként kezd viselkedni, 8–9 éveseknek akarja vetíteni az oktatási rendszer. Holott egy több száz tételből álló listán csak egy választható mozi ez, az 1994-ben kezdett listát pedig az Országos Filmművészeti Központ frissíti az új alkotásokkal, nem a kormány. A fapéniszek és plüssvaginák rémét pedig egy svájci példa táplálja: a Franciaországgal határos Bázel kantonban valóban szemléltetik ilyenekkel a szexuális oktatást.

A La Manif Pour Tous széles rétegeket hozott közös nevezőre: a lyoni menetben együtt haladt Philippe Barbarin katolikus érsek és Kamel Kabtane, a harmadik legnagyobb francia város nagymecsetének rektora. A felvonulók, akiknek számát Párizsban és Lyonban összesen félmillióra tették a szervezők, a rendőrség pedig százezerre, az egynemű házasok családalapítását segítő lombikbébiprogrammal és béranyasággal szemben is kifejezésre juttatták félelmeiket. Mindez Harlem Désir, a vezető kormánypárt, a francia szocialisták főtitkára szerint „manipulációra és hazugságokra” vezethető vissza, a „reakciósok” pedig az ellenzéki Népi Mozgalom Uniója „felelőtlen támogatását” élvezik.

– Bár létezik a francia politikának egy 1789 előtti, tradicionalista vonulata is, sokkal szélesebb tiltakozás ez, mint pusztán a katolikus köröké. Nem csak a muzulmánok csatlakoztak ehhez egy emberként, de a baloldali szimpatizánsok közül sem ért egyet mindenki a kormány álláspontjával. Úgy érezték: rájuk kényszerítenek egyfajta gondolkodásmódot – magyarázza Fejérdy Gergely. A Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa épp az ellenzők sokfélesége miatt azt valószínűsíti, nem lesz mindennek közvetlen hatása a márciusi helyhatósági választásokra. A francia politika szakértője szerint komoly társadalometikai kérdésekről van szó, s nem volt érdemi egyeztetés. „A melegházasságnál Francois Hollande elnök azt ígérte: nem halad tovább ezen az úton, de túlléptek rajta az események. A kormány képviselői – amerikai mintára – francia Tea Partyról beszélnek, hergelve ezzel az embereket”.

A Mindenki tüntetése rózsaszín zászlója. Azt mondják, megvédik a családokat
A Mindenki tüntetése rózsaszín zászlója. Azt mondják, megvédik a családokat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.