Otthon is támadják az USA leendő budapesti nagykövetét
„Kedves Mr. Bell! Ezúton nyújtom be jelentkezésemet Önhöz, hogy csatlakozhassam szappanoperája, a Gazdagok és szépek szereplőgárdájához. Miután olvastam, hogy feleségét, Colleent, a sorozat egyik producerét jelölte Obama elnök következő magyarországi nagykövetünkké, úgy gondoltam, én is valóra válthatom egyik legvadabb álmomat, és szappanoperasztár leszek” – kezdte szatirikus blogbejegyzését még tavaly év végén James Bruno. Az egykori diplomata, aki 23 évig szolgált az amerikai külügyminisztériumban, már többször is élesen kritizálta a politikai kinevezések gyakorlatát.
Bruno megszólalása csak az egyik jele annak, hogy az Egyesült Államokban is vihart kavarnak a nagyköveti kinevezések. Ám ott Colleen Bellt nem azért támadják, mert túl kemény véleményt fogalmaz meg az országról, ahová készül. Mint emlékezetes, Bellt szenátusi meghallgatása után a jobboldali magyar sajtó, valamint Martonyi János külügyminiszter és Gulyás Gergely fideszes parlamenti képviselő is bírálta azért, mert aggályokat fogalmazott meg a magyarországi demokratikus intézményrendszerrel kapcsolatban. (Ugyanazokat az aggályokat, amelyeket az előző nagykövet, Eleni Tsakopoulos Kounalakis, illetve számos amerikai politikus is megfogalmazott már korábban.)
Az amerikai kritikának viszont az az alapja, hogy a politikai kinevezettek külügyi tapasztalat nélkül, politikai-pénzügyi támogatásért cserébe kapják meg a legkellemesebb, nyugat-európai vagy karib-tengeri posztokat. Első elnökválasztási kampányában tett ígéretével szemben ezen Barack Obama sem változtatott: az összes nagykövet 70 százaléka ugyan továbbra is karrierdiplomata, de 30 százalékuk politikai kinevezett. A The Washington Diplomat című lap szerint előnye a „külsősöknek”, hogy vagyonos kampánytámogatókként anyagilag is segíthetik a pénzügyi gondokkal küszködő követséget, mert néha bizony ki kell pótolni a reprezentációs keretet ahhoz, hogy elég nagyszabású legyen egy követségi parti. További előnyük, hogy személyes kapcsolatuk van az elnökkel. Ám a Guardiannek nyilatkozó Susan Johnson, az Amerikai Külügyi Szövetség (American Foreign Service Association, AFSA) elnöke szerint a legtöbb kampánytámogatónak nincs akkora befolyása, amekkorát a fogadó országban tulajdonítanak neki.
Egyre többen bírálják ezt a gyakorlatot. „Mit mond el az Egyesült Államok vezető szerepéről és arról, hogy hogyan tekintünk a világra az, hogy miközben egy európai ország a legjobb karrierdiplomatáját küldi hozzánk, mi küldünk hozzájuk egy ingatlanfejlesztőt?” – kérdezi Dennis Jett egykori diplomata, a Pennsylvania Egyetem kutatója. Jett társszerzője annak a tanulmánynak, amely azt vizsgálta, Obama 2011-ig politikai okokból kinevezett nagykövetei mennyi pénzzel járultak hozzá az elnök kampányához. Ezek és a célállomások GDP-je, illetve turisztikai vonzereje alapján a helyszínek „árát” is felbecsülték. Akkor Luxemburg „győzött”.
A The New York Times (NYT) szerint Obama újraválasztása után már háromszázan „jelentkeztek” be informálisan nagyköveti posztra, miközben csupán harminc hely volt. A „sikeres pályázóknak” a lap szerint számtalan íratlan szabályt kellett betartaniuk. „Illett” több országra is önként jelentkezni. Késznek kellett lenniük arra, hogy csak két évig maradhatnak, mert Obama esetleg új nagyköveteket akar kinevezni mandátuma lejárta előtt. Arról nem volt szabad beszélni, ki mennyi pénzt gyűjtött, ugyanakkor egymillió dollár alatt próbálkozni sem volt érdemes. Valahogyan tudatni kellett az elnök körével, hová akar menni a jelölt, de ezért nyilvánosan kampányolni nem volt szabad. A Variety magazin is azt írta: tilos nyíltan bejelentkezni nagykövetnek, helyette meg kell találni erre a megfelelő csatornákat. Az NYT forrásai szerint is ki nem mondott követelmény a vagyon: sokaktól elvárják, hogy saját zsebből egészítsék ki a követség reprezentációs keretét, évente akár több százezer dollárral.
Az NYT számításai szerint 2012-ben átlagosan 1,79 millió dollárt kellett gyűjteni egy nagyköveti poszthoz. Ezt nem saját zsebből kellett fizetni: ennyit „gyűjtöttek össze” saját vagyonos barátaiktól, ismerőseiktől. Feltehetően a londoni nagyköveti posztot kiérdemlő Matthew Barzun volt a leghatékonyabb, aki 700 millió dollárt kalapozott össze az Obama-kampány pénzgyűjtő szervezete élén, személyes ismerőseitől pedig 2,3 milliót. A Berlinbe delegált John Emerson a lap számításai szerint 1,5 millió dollárt szedett össze, míg a Rómába ki nevezett John Phillips félmillió dollárt. A Budapestre készülő Colleen Bell a lap szerint 2,1 millió dollárt hozott a kampányba, amihez saját vagyonából 291 ezer dollárt ajánlott fel.
De vajon miért akar egy sikeres tévéproducer nagykövet lenni? Az AFSA-elnök Susan Johnson szerint van, aki a címért csinálja: ezután egész életében nagykövetnek hívják majd. Van, aki a jó klíma és a kellemes környezet miatt pályázik egy helyre, és olyan is, aki új ismeretségeket akar kötni, amelyek jól jöhetnek később az üzleti életben.
Változó, milyen sikerrel járnak. Az amerikai külügyminisztériumon belül is elismerték például Obama korábbi párizsi nagykövetét, Charles Rivkint, aki hatalmas elkötelezettséggel vetette bele magát a munkába. De az elnöknek az előző ciklusban vissza is kellett hívnia nagykövetet: a 2011-ben kinevezett Cynthia Stroum luxemburgi nagykövetnek azért kellett lemondania, mert agresszív volt, és megfélemlítette a munkatársait.
Nicholas Kralev újságíró, egy amerikai diplomatákról írott könyv szerzője a The Atlantic hasábjain azt írja: nagyon sok politikai kinevezettből kiváló nagykövet lesz, de azok is sokan vannak, akiknek fogalmuk sincs, miről szól a diplomácia a XXI. században. A követség napi vezetését ki lehet adni az első beosztottnak, aki tapasztalt és jól képzett, de a hangnemet, az irányvonalat és a prioritásokat akkor is a nagykövetnek kell megadnia.
A The Washington Diplomat cikke végül megjegyzi: a politikai kinevezéseket leginkább bírálók sem vitatják el az elnök jogát a nagyköveti kinevezésekre, és azzal sem értenének egyet, ha a szenátusnak több lehetősége lenne megvétóznia az alkalmatlan jelölteket. A lapnak nyilatkozó Dennis Jett azt azonban jó ötletnek tartaná, ha a szakmai szervezetek – mint például az AFSA – a szenátusi szavazás előtt minősítenék a jelölteket. „Talán ez elég nyilvános nyomást helyezne az elnökre, hogy óvatosabb legyen a jelölésekkel” – mondta Jett.
A producerfeleség frissíti a sorozatot
Bell legendás amerikai televíziós családba házasodott be. Férje, Bradley Bell a világ legnézettebb, 27 éve futó szappanoperája, a Gazdagok és szépek producere és vezető forgatókönyvírója. A házaspár a sajtóhírek szerint a hollywoodi társasági élet egyik központja, az 1920-as években épült, legendásan szép házuk népszerű partik helyszíne. A négy gyermeket nevelő Colleen Bell az utóbbi néhány évben kezdett producerként dolgozni a sorozatban. A hollywoodi internetes oldalak szerint hozzá köthető, hogy új, modern ruhákat kaptak az addig kissé ódivatú szereplők, de az is, hogy a Los Angeles-i elitről szóló sorozatba behozta a társadalmi témákat, például a hajléktalanságot vagy a mentális betegségeket.
