Jön az amerikai politika nagy öregje

Az amerikai külpolitika egyik nagyágyúja látogat ma Budapestre John McCain (képünkön) személyében. A republikánus szenátor lapunk értesülései szerint Orbán Viktor miniszterelnökkel és Mesterházy Attilával, az MSZP elnökével is tárgyal.

A hírt egy nevének elhallgatását kérő hivatalos forrás tegnap megerősítette az MTI-nek is. A hírügynökség úgy tudja, McCain több városba is ellátogat európai útján, budapesti tárgyalásain pedig vélhetőleg központi téma lesz az ukrajnai válság. A politikus demokrata szenátortársával, Christopher Murphyvel együtt december közepén Kijevben járt, ahol fogadta őket Viktor Janukovics elnök, megerősítve Ukrajna eurointegrációs irányvonalát. A két szenátor az ukrán ellenzék vezetőivel is találkozott, és elítélte, hogy a hatóságok erőszakot alkalmaztak a békés tüntetőkkel szemben.

A 77 éves McCain a republikánus párt külpolitikai vezéralakja. Édesapja és nagyapja is a haditengerészetben szolgált, és ő maga is a haditengerészeti akadémiára járt. 1958-ban végzett, ekkor kezdte meg több mint két évtizedes pályafutását pilótaként. Vietnamban is szolgált, ahol 1967-ben lelőtték a gépét, és hadifogságba került. Öt és fél éven át tartották fogva, kínzásokat is ki kellett állnia. Hazatérése után is a haditengerészetben szolgált, szenátusi összekötőként, és csak 1981-ben szerelt le. Ekkor kezdett politizálni: 1982-ben már kongresszusi képviselő, négy évvel később pedig szenátor lett. A republikánus párt elnökjelölti posztjáért már az ezredfordulón elindult, de akkor alulmaradt George W. Bushsal szemben. 2008-ban azonban kampánya majdnem teljes összeomlása után talpra állt, és maga mögé utasította kihívóit: így lett Barack Obama ellenfele. A választást végül elvesztette.

A republikánus párt mérsékelt szárnyához tartozik, nyilatkozatai szerint még egy klímavédelmi megállapodást is alá kellene írnia az Egyesült Államoknak, ha ahhoz India és Kína is csatlakozik. Jól megérti magát demokrata párti kollégáival, a megosztott politikai légkörben is hajlandó tárgyalásra, együttműködésre. A párt „teadélutános” jobbszárnyának prominenseit rendszeresen kemény szavakkal kritizálja. Igaz, ő maga segítette őket még nagyobb népszerűséghez, amikor egyiküket, Sarah Palin akkori alaszkai kormányzót nevezte meg alelnökjelöltjeként. Erről ma már nem szívesen nyilatkozik.

Az amerikai politikai élet egyik legszókimondóbb alakja és Obama külpolitikájának egyik legélesebb kritikusa. Már a 2008-as elnökválasztási kampányban is azt hangsúlyozta, hogy külpolitikai és haditengerészeti tapasztalata miatt jobb főparancsnoka lenne az amerikai csapatoknak. Támogatta az iraki háborút, és számon kéri az elnökön, hogy miért nem keményebb az iráni és a szíriai rezsimmel szemben.

Gyakran utazik a világpolitika „forró pontjaira”, a közelmúltban találkozott a szíriai ellenzék vezetőivel, és járt Egyiptomban is. Ezekre az utakra republikánus és demokrata szenátorokkal és képviselőkkel jár, köztük gyakran barátjával, Lindsey Graham republikánus szenátorral. A The New York Times hétvégi magazinjában megjelent portréja szerint élvezi, hogy maga válogatja meg útitársait, és hogy ő a „főkolompos” az együtt utazó „kétpárti bandában”. Ezekre az utakra, mint a lapnak elmondta, sokan szeretnének vele menni. A külföldi utakat épp ezért nem szokták nagydobra verni egészen addig, amíg földet nem ér a repülőgépük – így a lap szerint nem kell elvinnie, akit nem akar.

McCain megjelent január elején Colleen Bell szenátusi meghallgatásán is. Az amerikai elnök Bellt, fontos kampánytámogatóját jelölte az USA budapesti nagykövetének. Az oslói és a reykjavíki nagykövetjelöltet is ekkor hallgatták meg, ám hozzájuk McCain csupán egy-egy kérdést intézett. Ám Bellt valósággal „megszórta”.

A szenátort érdekelte, mit gondol, melyek az Egyesült Államok stratégiai érdekei Magyarországon, hogy rendben vannak-e az amerikai–magyar kapcsolatok jelenlegi formájukban, vagy hogy mit csinálna másképp, mint elődje. Azt is megkérdezte, Bell szerint fenyegeti-e veszély a demokráciát Magyarországon. Szemmel láthatóan kellemetlen perceket okozott a nagykövetjelöltnek, és McCain nem is rejtette véka alá elégedetlenségét, amikor Bell nem adott egyértelmű választ a kérdéseire.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.