Tüntetést terveznek Vona ellen

Ki gondolta volna, hogy Vona Gábor a multikulturális metropolisba, Londonba vágyik leginkább – pedig egyik legutóbbi Facebook-bejegyzése erről árulkodik.

Ám az, hogy a Jobbik-elnök terve valóra válik-e, egyelőre kérdéses: vasárnapra, a nemzetközi holokauszt-emléknapra hirdetett londoni lakossági fóruma ellen egyre többen tiltakoznak.

– Ez már a D-nap, és kész terveink vannak arra vonatkozóan, miként zavarjuk meg a magyar politikus, Vona Gábor hétvégére tervezett londoni előadását – mondta egy neve elhallgatását kérő aktivista a The Guardian című napilapnak. Hozzátette, hogy ha kell, útját állják Vonának (aki egy McDonald’s gyorsétterem mellett találkozik híveivel, majd onnan sétálnak a fórum helyszínére).

Bár a lap nem említi a szervezetet, az interneten a Brixton Black Revolutionary Socialists hirdetett antifasiszta demonstrációt a Jobbik, a görög Arany Hajnal és a Brit Nemzeti Párt ellen vasárnap, ha a belügyminisztérium nem tiltja meg Vonának, hogy belépjen az országba. A csoport által kiadott közlemény szerint a Jobbik elnöke azért megy Londonba, hogy koalíciós tárgyalásokat folytasson a másik két szélsőjobboldali párt képviselőivel. Vona Gábor korábban közleményben cáfolta ebbéli szándékát. Mind mondta, ottani magyarok hívására utazik szombaton.

Az utcai demonstráció ígéretén túl született egy „Hope not hate” névre keresztelt petíció is, amelynek aláírói – a The Guardian szerint mintegy 14 ezren – arra kérik Theresa May belügyminisztert, hogy tagadja meg Vonától az országba való belépést. A petíciót csütörtökön juttatták el a minisztériumba. A brit politikai élet több tagja is rosszallását fejezte ki Vona látogatásával kapcsolatban.

Claude Morales munkáspárti parlamenti képviselő így nyilatkozott: „Jól ismerem a Jobbikot: rasszisták, antiszemiták és romaellenes fasiszták. Nem akarjuk, hogy mérgezzék a levegőt a mi nagyszerű, nemzetközi városunkban, Londonban.”

Egyelőre nem tudni biztosan, mi lesz Vona útjával. Londoni tudósítónk megkeresésére a brit belügyminisztérium szóvivője azt mondta, hogy nem nyilatkoznak egyedi esetekben, illetve azzal kapcsolatban sem, hogy vizsgálat alatt van-e egy adott személy ügye.

Nem volna példa nélküli, ha Vonát nem engednék be az országba. Nagy-Britannia a közrend és a közbiztonság veszélyeztetésére hivatkozva, az EU-szabályok alapján megteheti, hogy nem hagyja belépni a Jobbik vezetőjét a szigetországba – írta brüsszeli tudósítónk.

Öt évvel ezelőtt, 2009 februárjában nem engedték be Geert Wilders iszlámellenes kijelentéseiről ismert holland politikust sem. Akkor a brit hatóságok azzal indokolták döntésüket, hogy Wilders jelenléte valódi és súlyos veszélyt jelentene a társadalmi érdekre, mert muszlim- és iszlámellenes kijelentései veszélyeztetnék a közösség harmóniáját és ezért a közbiztonságot is. Wilders később fellebbezett a döntés ellen, és nyert is a Menekültügyi és Bevándorlási Törvényszéken. Egy évvel később a brit felsőházba, a Lordok Házába is eljutott, ahol iszlámellenes filmet vetített le.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.