Folytatják a hajtóvadászatot a székely zászlók ellen

Lekerült a székely zászló az uzoni polgármesteri hivatal homlokzatáról. Ez volt az első székelyföldi önkormányzat, amelyet a román bíróságok jogerős ítéletben köteleztek a közösségi szimbólum eltávolítására.

Ráduly István polgármester lapunknak korábban azt mondta: a székely zászló a brassói táblabíróság határozatának közléséig mindenképpen ott leng majd a hivatal homlokzatán. Az ítéletet pénteken kézbesítették a polgármesternek, aki ezek után nem halogathatta tovább a lobogó eltávolítását.

Codrin Munteanu, Kovászna megye prefektusa 2012 végén valóságos hajtóvadászatot indított a magyar szimbólumok ellen. Kezdeményezésére a bíróság érvénytelenítette Kovászna megye zászlaját, és tucatnyi per van folyamatban olyan székelyföldi polgármesterek ellen, akik a hivatalukra Románia és az EU zászlaja mellett kitűzték a székely lobogót is. Néhány hónapi kormányzás után Victor Ponta miniszterelnök is úgy látta, hogy Munteanu feszültséget kelt a többségében magyarok által lakott régióban, ezért 2013 februárjában leváltotta őt, és a helyébe Dumitru Marinescut, Előpatak volt polgármesterét nevezte ki. A kormányfő azt is megígérte, hogy jogszabályban rendezi a közösségi jelképek használatát. Frunda György jogász, a román miniszterelnök tiszteletbeli tanácsosa úgy vélte, a jogszabály megjelenése tárgytalanná tenné a székely zászló ellen folyó bírósági perek sorozatát.

Többször is érdeklődtünk a román kormánynál a zászlótörvény tervezett módosításáról, de hivatalos megkereséseinkre nem kaptunk választ. Pedig Victor Ponta tavaly áprilisban az Európa Tanács parlamenti közgyűlése előtt is megígérte, hogy Románia biztosítja a helyi közigazgatási intézményeknek a jogot saját zászlajuk kitűzésére. Ennek ellenére az intézkedés várat magára, és a zászlóperek is folytatódnak.

Dumitru Marinescu, Kovászna megye jelenlegi prefektusa csütörtökön bejelentette: felszólítja a magyar pártokat, hogy székházaikra tűzzék ki a román nemzeti zászlót. Az Agerpres állami hírügynökségnek adott nyilatkozata szerint a kormánybiztos levelet írt a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ), a Magyar Polgári Pártnak (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP), amelyben emlékezteti őket, hogy a zászlóhasználatról rendelkező törvény értelmében a piros-sárga-kék zászlónak állandóan ott kell lobognia a közintézmények, politikai pártok és szakszervezetek székházain. Marinescu nem zárta ki, hogy ha nem kerül ki a magyar pártszékházakra a zászló, kényszerítő eszközöket alkalmaz.

A magyar pártok nem siettek eleget tenni a prefektus felszólításának. Tamás Sándor, az RMDSZ Kovászna megyei szervezetének elnöke a Maszol portálnak azt mondta: a prefektus átirata és a hivatkozott jogszabályok alapos elemzése után döntenek, de „elképzelhető, hogy törvényértelmezési különbségek lesznek”. Hasonló álláspontra helyezkedett az EMNP helyi vezetője is, míg az MPP helyi elnöke,Kulcsár Terza József határozottan kijelentette: pártja nem tűzi székházára a román zászlót, amíg a román kormány nem tartja tiszteletben a székelység szimbólumait, és nem ismeri el a székelység létezését.

Az RMDSZ a három magyar „párt” közül az egyetlen, amely megúszhatja a zászlókitűzést, mivel a román jog szerint nem párt, hanem érdekvédelmi szervezet.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.