Végtisztesség a Negev-sivatagban

Izrael búcsút vesz egykori háborús hősétől a – nyolc év kóma után – 85 éves korában, szombaton meghalt Ariel Sarontól.

A néhai miniszterelnök katonai tiszteletadással, fekete szőnyegen elhelyezett, izraeli zászlóval beburkolt koporsójánál elsőként Simon Peresz államelnök és Juli Edelstein, a Kneszet elnöke helyezett el koszorút, jelentette az MTI. Az izraeli parlament udvarán felállított koporsó mellett díszőrség áll, félárbocra eresztették a zászlókat, és két katonai kántor zsoltárokat olvas.

Jeruzsálemben a rendőrség tízezrek érkezésével számolt az egész ország területéről. Délelőtt egyperces néma tiszteletadással kezdődött a kormány szokásos heti ülése, majd Benjamin Netanjahu miniszterelnök megemlékező szavaival folytatódott.

 – Arik kormányfőként is mindent megtett, amit csak tudott Izraelért, és az ország biztonságáért – mondta Netanjahu, Saron becenevét használva. „Úgy hiszem, emléke a nép szívében az egyik legkiemelkedőbb vezetőként és az egyik legbátrabb parancsnokként marad fenn”.

A hivatalos állami búcsúszertartást hétfő reggel a Kneszet előtt tartják, majd a koporsót katonai konvojjal indítják útnak Saron Negev-sivatagbeli, a Gázai övezetnél lévő birtoka felé, ahol a felesége mellé temetik. Vasárnap a Kneszet épületénél búcsúzhattak el az izraeliek a tábornoktól, a hivatalos állami búcsúztatás pedig hétfőn délelőtt lesz szintén a Kneszetnél.

Beszédet mond két külföldi vendég, Joe Biden amerikai alelnök és Tony Blair volt brit miniszterelnök is – közölték. Miközben a kerítés izraeli oldalán gyászolnak, a Gázai övezetben Saron halálhírére cukorkákat osztogattak. A palesztin Hán-Júniszban az utcákon ünnepeltek és a halott fényképeit égették. Az övezetet uraló Hamasz „történelmi pillanatnak” nevezte halálát, amely „egy olyan bűnöző eltűnését jelzi, akinek kezéhez palesztinok vére tapad”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.