Nem csitul a politikai hisztéria

Nem kell mindig egy mondatban emlegetni Bulgáriát és Romániát – mondta némileg tréfálkozva Andor László foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős EU-biztos egy újságírói kérdésre válaszolva, amelyben a kérdező szinte már rutinszerűen összekapcsolta a két balkáni államot.

Nem csitul a politikai hisztéria Európában a bolgár és a román munkavállalók szabad mozgásával kapcsolatban. A 2007-ben csatlakozott országok munkavállalói előtt január elsejével teljesen megnyíltak a határok az EU-ban. Andor szóvivője, Jonathan Todd még a hét elején kijelentette: az Európai Bizottság nem látja annak jelét, hogy munkavállalók tömegei indultak volna Bulgáriából és Romániából más tagállamokba.

Andor László reményét fejezte ki, hogy néhány hónap elteltével – amikor az emberek látják, hogy nincs tömeges beáramlás a két országból – az ügyet övező vita is csitulni fog. Ám a vita egyelőre nem halkul. Donald Tusk lengyel kormányfő sajtótájékoztatón szólt vissza az ügyet melegen tartó David Cameronnak. A brit miniszterelnök legutóbb azt mondta: az uniós alapszerződésnek lehetővé kellene tennie, hogy a tagállamok visszatartsák a más tagországokból érkező munkavállalók gyermekeinek járó juttatásokat és más kedvezményeket. Tusk elfogadhatatlannak nevezte Cameron kezdeményezését, és leszögezte: Lengyelország megvétóz minden olyan szerződésmódosítást, amely a migráns munkavállalók juttatásait megkurtítaná.

Cameron külön kiemelte a lengyeleket, és monumentális hibának nevezte, hogy Nagy-Britannia 2004-ben megnyitotta kapuit az új tagállamok dolgozói előtt. Szerinte a lengyel munkavállalók igénybe vették a gyerekek után járó brit támogatásokat, majd hazaküldték a pénzt. Cameron beszólására válaszul a Nagy-Britanniában tanult, egy ideig brit állampolgársággal is rendelkező Radek Sikorski lengyel külügyminiszter emlékeztette Londont: a lengyel bevándorlók kétszer annyit tettek hozzá a brit gazdasághoz, mint amennyi támogatást felvettek.

Németországban eközben tárcaközi vizsgálóbizottság felállításáról döntöttek, amely az EU-tagállamokból érkező bevándorlás szociális ellátórendszerre gyakorolt hatását elemzi majd. A kisebbik konzervatív kormánypárt, a bajor CSU közben szigorú fellépést sürget a szociális juttatásokkal visszaélő bevándorlók ellen. Szerintük törvényben kell rögzíteni, hogy az uniós országokból érkező bevándorlók az első három hónapban nem kaphatnak semmilyen szociális támogatást, és ki kell tiltani az országból azt, aki csal vagy visszaél a juttatásokkal.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.