Mobilozzon a fellegekben!

„Kérjük, hogy mobiltelefonjaikat a repülés teljes időtartama alatt tartsák kikapcsolt állapotban.” Ez a mondat hamarosan a múlté lehet, miután az Európai Bizottság úgy döntött: itt az ideje lazítani az elektronikus eszközöket övező szigoron. Nemsokára a repülés közbeni telefonálás, SMS-ezés és e-mailezés is mindennapossá válhat – legalábbis háromezer méter magasság fölött.

Ez a bűvös határ, amely felett az EU zöld utat adott a 3G és 4G szolgáltatások (a legújabb technológiák) használatának az okostelefonokon, a tableteken és a laptopokon. Lassan a testtel: egyelőre nem arról van szó, hogy az utazómagasság elérése után bárki a földi mobilhálózatokhoz csatlakozhat. Az új lehetőséggel élni csak azokon a repülőkön lehet, amelyeken speciális – biztonsági szempontból hitelesített, műholdakon keresztül kommunikáló – fedélzeti rendszert építettek ki.

„Ma még kevés ilyen gépet találni, Európában tíznél is kevesebbet regisztráltak. Az elkövetkező években azonban egyre több lesz belőlük” – válaszolta lapunk érdeklődésére Dominique Fouda, az Európai Repülésbiztonsági Hivatal (EASA) kommunikációs vezetője. Hozzátette, hogy a 3G és a 4G engedélyezése csak e különlegesen felszerelt repülőkre vonatkozik.

Főként e-maileket és szöveges üzeneteket küldenének szívesen az utasok – derül ki légitársaságok által készített felmérésekből –, a telefonbeszélgetés kevésbé vonzó. Alighanem elrettentőleg hatnak a borsos árak is, amelyeket a hosszabb járatokon a fedélzeti telefonok igénybevételéért felszámolnak. Az EU-s légi fuvarozóknál mostantól engedélyezett rendszerben ennél alacsonyabb, bár nem uniós tarifákra kell számítani. Hiába van ugyanis az EU feletti légtérben egy repülő, az égbolt harmadik országnak számít, így várhatóan a nemzetközi díjszabást alkalmazzák majd a szolgáltatók. Ennél persze olcsóbb a fedélzeti wifit igénybe venni: ez – az Egyesült Államok után – ma már Európában is terjedni kezd.

Ami még gyorsabban megváltozhat a repülőkön: a hordozható elektronikus eszközöket ezentúl még fel- és leszálláskor sem kell kikapcsolni. Repülés (jeleket nem közvetítő) üzemmódban mindvégig bekapcsolva tarthatók. Igaz, ez is csupán iránymutatás az Európai Bizottság részéről, a saját szabályzatát módosítania minden egyes légitársaságnak önállóan kell.

Alaptalannak bizonyultak az aggodalmak, hogy az eddig tiltott mobilok, táblagépek, laptopok vagy zenelejátszók megzavarnák a repülők műszereit. (Elég arra gondolni, hogy mindig akadnak utasok, akik elfelejtik kikapcsolni ezeket a masinákat, mégsem történik baj.) Ezért döntött a játékszabályok átírása mellett az Európai Repülésbiztonsági Hivatal, amelynek megerősítést adott az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) hasonló álláspontja. Miután a szakértők az Atlanti-óceán mindkét oldalán nagyobb engedékenységet javasoltak, a brüsszeli bizottság is lépett.

„Jó ideje egyeztetnek már a hordozható elektronikus eszközök használatáról a szabályozó hatóságok. Ám az előírások nem tudnak ugyanolyan ütemben változni, mint az eszközökben alkalmazott technológiák” – magyarázta az időzítést Dominique Fouda. Mint a Népszabadságnak felidézte, elsőként az amerikai FAA hozott létre munkacsoportot, repülőgépeket, illetve elektronikus berendezéseket gyártó cégek képviselőinek és repülésbiztonsági szakértőknek a bevonásával; ebben a csoportban már az európai hatóság, az EASA is helyet kapott. A kommunikációs vezető ugyanakkor hangsúlyozta: „Bárhogy is alakulnak a szabályok, az utazóknak mindig a pilóták és a légiutas-kísérők utasításait kell követniük. Akkor is, ha azt kérik, hogy kapcsolják ki a náluk lévő eszközöket.”

Repülőgép üzemmód: ma még rendszerint az egész út alatt így kell tartani a mobilokat. A fedélzeti 3G vagy a wifi ezen változtathat
Repülőgép üzemmód: ma még rendszerint az egész út alatt így kell tartani a mobilokat. A fedélzeti 3G vagy a wifi ezen változtathat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.