Hadüzenet a terrorizmusnak

A terrorizmus elleni küzdelem „határozott, kíméletlen és következetes” folytatását ígérte újévi köszöntőjében az orosz elnök. Vlagyimir Putyin a távol-keleti Habarovszkban búcsúztatta az óesztendőt, azon a vidéken, amelyet tavaly súlyos áradások sújtottak, és beszédében nemcsak a „példátlan méretű” természeti csapásról, hanem a vasárnapi és hétfői volgográdi bombamerényletekről is megemlékezett. Az elnök, aki mindaddig nem beszélt nyilvánosan a robbantásokról, most hangoztatta, hogy a terroristákkal azok „teljes megsemmisítéséig” harcolnak.

Oroszország lakosait rendhagyó módon két beszédben is üdvözölte az új év alkalmából az államfő: néhány Habarovszktól keletre fekvő településen, ahol egy órával korábban jött el az éjfél, még egy a Kremlben felvett köszöntőjét közvetítették. Ebben még nem volt szó a volgográdi eseményekről, hanem csak az új évben az ország előtt álló feladatokról, egyebek közt a szocsi téli olimpia „legmagasabb színvonalú lebonyolításáról”.

Putyin a Távol-Keletről egyenesen Volgográdba utazott, ahol a két robbantás áldozatainak száma időközben harmincnégyre nőtt. Az elnök virágot helyezett el az egyik merénylet színhelyén, a kórházban meglátogatta a terrorakciók néhány sebesültjét és – többek között Vlagyimir Kolokolcev belügyminiszter és Alekszandr Bortnyikov, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) vezetőjének részvételével – értekezletet tartott. A tanácskozást megnyitva azt hangoztatta, hogy „bármi volt is a bűnözők indítéka, semmi sem igazolhatja a civilek, különösen nők és gyermekek elleni bűncselekményeket”. Azt is megjegyezte, hogy az orosz különleges egységek a terrorelhárító akciók során mindent megtesznek a polgári lakosság biztonsága érdekében, de a dél-oroszországi nagyvárosban nem sikerült megakadályozni a merényleteket.

Volgográdban, ahol még tart a robbantások nyomán meghirdetett ötnapos gyász, több mint ötezer rendőr és belügyi katona bevonásával kezdtek terrorizmusellenes razziákat. Az 1. csatorna közszolgálati tévéadó jelentése szerint átfésülik az út menti kávézókat, a kioszkokat, piacokat és autójavító műhelyeket, vagyis a gyanúsnak tartott helyeket.

Az iszlamista szélsőségesek oroszországi központjának számító észak-kaukázusi Dagesztánban közben újabb merényletek történtek – adta hírül az MTI. Bujnakszban kedden megölték a városi ügyészség egyik munkatársát, előző nap Haszavjürtben pedig két civil halt meg egy rendőrök elleni merényletben. A terrorelhárítók folytatják az illegális fegyveres csoportok felszámolását. Szinte naponta jelennek meg hírek az orosz hatóságok által banditáknak nevezett lázadók megsemmisítéséről. Az idő sürgeti a szövetségi és a helyi rendvédelmi szerveket, mivel a Kaukázus déli lábánál lévő Szocsiban február 7-én kezdődik a téli olimpia.

A szélsőségesek elleni harcot ugyanakkor megnehezíti, hogy egyre több, az iszlám hitre áttért orosz csatlakozik hozzájuk. A feltételezések szerint közülük kerültek ki a volgográdi robbantások elkövetői is. Mint a Reuters elemzése rámutatott, a muzulmán lázadók előszeretettel vetik be orosz nemzetiségű híveiket az ilyen támadásokban, egyrészt azért, mert külsejük kevesebb gyanút ébreszt, így könnyebben átcsúszhatnak a biztonsági ellenőrzéseken, másrészt mert jelképesnek tartják áttérésüket az iszlám hitre, annak is a szélsőséges irányzatára.

Putyin itt éppen volgográdi merényletek egyik sérültjével beszélget a kórházban
Putyin a merényletek egyik sérültjével beszélget a kórházban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.