Papcsák aláírásával ment a válasz

Sajnálja a magyarországi médiában kialakult helyzetet az Európai Azerbajdzsán Társaság (TEAS) és azt gyanítja, hogy a zavart „azok az erők okozhatták szándékosan, amelyek nem akarják, hogy a világ megismerje az igazat az azeri–örmény konfliktusról” – a többi között ez olvasható abban a közleményben, amelyet a londoni székhelyű TEAS bakui képviselete juttatott el lapunkhoz még karácsony napján.

A lobbiszervezet közleményét azt követően adta ki, hogy a TEAS londoni irodájából még hétfőn, a Népszabadság megkeresésére megerősítették: Papcsák Ferenc fideszes parlamenti képviselő (képünkön), az Országgyűlés azeri–magyar baráti csoportjának társelnöke írásban válaszolt kérdéseikre. E válaszokban –ahogy azt a lapunk rendelkezésére bocsátott dokumentumból is kiderült –Papcsák az ENSZ BT vonatkozó határozataira hivatkozva azt hangoztatta: Hegyi-Karabah Azerbajdzsán része, Örményországnak pedig ki kell vonulnia a több mint húsz éve megszállt területről. Majd a Zugló polgármesteri tisztségét is betöltő kormánypárti politikus azzal folytatta, hogy Örményország provokálta a nemzetközi közvéleményt egy hegyi-karabahi repülőtér építésével, illetve úgynevezett elnökválasztás megrendezésével. – Ezen akciók az Európai Unió véleménye szerint komolyan hátráltatják a konfliktus békés rendezését – olvasható a Papcsák aláírását viselő válaszlevélben.

Egy héttel ezelőtt Papcsák Ferenc visszautasította a fent idézett és neki tulajdonított állításokat. Miközben elhatárolódott azoktól, közleményében azt is hangsúlyozta, ő sohasem adott ilyen tartalmú interjút azeri lapnak. Ahogy azt már megírtuk, Papcsák valóban nem nyilatkozott az őt eredetileg idéző Trend, illetve AzerNews azeri honlapoknak – ezt a TEAS karácsonyi közleménye is megerősítette. A Trend és az AzerNews a TEAS sajtóközleménye alapján közölték Papcsák fotójával illusztrált cikkeiket, amelyeket aztán a magyar sajtó, így a Népszabadság is idézett. A TEAS mostani nyilatkozatában megismétli, hogy a szervezet rendszeresen igyekszik megszólítani a nyugati politikusokat és befolyásos személyiségeket az azeri–örmény konfliktussal és annak békés rendezésével kapcsolatban. A közlemény szerint így tettek akkor is, amikor az idén, nem pontosított időpontban kérdéseiket elküldték a Fidesznek. E kérdésekre idén szeptember 19-én a Fidesz külügyi kabinetjétől, a TEAS németországi képviseletén keresztül jöttek válaszok – Papcsák Ferenc aláírásával. A TEAS a beérkezett válaszok alapján készítette el sajtóközleményét, amit aztán az azeri média minden jel szerint „felkapott”.

A kérdés magyar vonatkozásban különösen annak a „baltás gyilkosként” elhíresült azeri katonának a nemzetközi botrányt keltett ügye óta különösen kényes, aki Magyarországon megölte alvó örmény katonatársát, börtönbe került, de Magyarország kiadta Azerbajdzsánnak, ahol szabadon engedték. Az eset nyomán Jereván megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Budapesttel.

Papcsák Ferencet próbáltuk többször is telefonon elérni a héten, de sikertelenül. Munkatársaitól azt a tájékoztatást kaptuk: szabadságon van, elérhetetlen.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.