Bojkottfelhívás a börtönkapuban

Emberi jogi küzdelemmel akar foglalkozni a Pussy Riot orosz női punkegyüttes két, a börtönből hétfőn kiengedett tagja. A 25 éves Marija Aljohina és a nála egy évvel fiatalabb Nagyezsda Tolokonnyikova azután kerülhetett szabadlábra, hogy az orosz alkotmány elfogadásának huszadik évfordulója alkalmából amnesztiát szavazott meg a duma.

Tolokonnyikova a börtönből kilépve a szocsi téli olimpia bojkottjára szólított fel. – Bojkottra és őszinteségre hívom fel a nyugati országokat. Arra, hogy ne hajtsanak fejet az orosz földgáz- és kőolajszállítások előtt –idézte a BBC a frissen szabadult zenész-előadót.

Kisgyermekes anyaként az – összesen több mint húszezer elítéltet vagy vádlottat érintő – intézkedés hatálya alá esett Aljohina és Tolokonnyikova is. A két fiatal nőre azért szabtak ki kétéves börtönt, mert 2012 februárjában a moszkvai Megváltó Krisztusszékesegyházban az akkor még az elnöki újraválasztása előtt álló Vlagyimir Putyin ellen rendeztek „punkmisét”, és a nagy felhördülést kiváltó, maszkos-zenés fellépést a bíróság vallási gyűlöleten alapuló huliganizmusnak minősítette.

Büntetésüket az elemzők jelentős része indokolatlanul súlyosnak tartotta – még akkor is, ha a Pussy Riot igencsak vitatható, botrányos akciója sokak szerint istenkáromló volt, és valóban sok hívő érzelmeit sérthette. Sőt lehet, hogy nemcsak a vallásosakét, hiszen, miközben a felmérések szerint nagyjából minden huszadik orosz gyakorló hívő, pravoszlávnak 70-80 százalékuk vallja magát, mert számukra ez a nemzeti öntudat, az önazonosság része. Így aztán a Pussy Riot elleni szigor sem annyira Putyin bírálatára adott válasz volt, mint inkább az egyházat védelmezte. Már csak azért is, mert a magát a konzervatív értékek védelmezőjeként feltüntető Kreml – a Szovjetunió több mint hetvenévnyi ateizmusa után – igyekszik amolyan „államalkotó ideológiává” tenni a pravoszláv hitet. Az egyház pedig, különösen azóta, hogy az élére Kirill pátriárka került, ebben nem egyszerűen partnere, hanem szoros szövetségese is a kormányzatnak.

A Pussy Riot tagjai esetében azonban a jelek szerint a büntetés nem érte el célját: a tettüket nem bánták meg. Mi több – miként azt Tolokonynyikova élettársa, a Vojna radikális művészcsoport egyik alapítója, Pjotr Verzilov a BBC-nek elmondta – a börtönben töltött idő alatt még erősödött is bennük az elszántság, hogy „keményebben folytassák a harcot a Putyin-rezsim ellen, mert csak ez tudja megváltoztatni a dolgokat országunkban”.

Tolokonnyikova látványos tanúbizonyságot is tett erről: helyszíni jelentések szerint hétfőn, amikor kiengedték a szibériai Krasznojarszk börtönkórházából, „Putyin nélküli Oroszországot!” kiáltással lépett ki a szabad levegőre. Aljohina pedig, aki egy Nyizsnyij Novgorod-i börtönből szabadult, azt mondta, hogy büszke a tettére, és ha vissza lehetne pörgetni az időt, megismételnék punkimájukat. Csak arra törekednének, hogy végig is énekeljék a számukat, amelyet tavaly februárban a székesegyház biztonsági szolgálatának köz belépése miatt félbe kellett szakítaniuk.

Aljohina a rács mögül egyenesen a Kínzásellenes Bizottság nevű emberi jogi szervezet Nyizsnyij Novgorod-i irodájába ment, és tájékoztatást adott a börtönkörülményekről, amelyek ellen büntetése alatt ő maga és Tolokonnyikova is éhségsztrájkkal tiltakozott. Mint elmondta, ha lehetősége lett volna, akkor visszautasítja a jövő márciusban amúgy is lejáró büntetésüket alig három hónappal lerövidítő amnesztiát, amit nem emberiességi intézkedésnek, hanem a februárban Szocsiban kezdődő téli olimpia előtti propagandafogásnak tart.

A börtönben töltött hónapokat –a brit The Guardiannak nyilatkozva – a „véget nem érő megaláztatások” időszakának nevezte, felidézve például, hogy volt olyan három hét, amikor csaknem mindennap nőgyógyászati vizsgálatra kényszerítették. Első nyilatkozataiban arra is felhívta a figyelmet, hogy túl sokat dolgoztatják a börtönben a nőket, ráadásul megfelelő felszerelés nélkül, a munkabérük pedig jelképesnek is alig nevezhető: novemberben például 300 rubelt, alig több mint kétezer forintot kaptak.

Tolokonnyikova ugyancsak tettre készen jött ki a börtönből. Kiszabadulásával minden csak elkezdődik, mert „Oroszországban, a tekintélyelvű államban nagyon keskeny a mezsgye a szabadság és a nem szabadság között” – mondta, és ő is egyértelművé tette, hogy a jövőben mindenekelőtt a börtönben ülő elítéltek jogaiért akar küzdeni. És ha megteszik, jó eséllyel meg is hallják majd a hangjukat. Az ellenük indított, látványos büntetőeljárás egyik következménye ugyanis, hogy az egykor kevesek által ismert feminista punkegyüttes, a Pussy Riot világhírű lett, tagjai a lelkiismereti szabadság korlátozásának jelképeivé váltak. És a nemzetközi popzene olyan sztárjai is kiálltak ügyük mellett, mint Paul McCartney, Sting, Madonna vagy Peter Gabriel.

Nem bán semmit sem. Nagyezsda Tolokonnyikova elhagyja a krasznojarszki börtönt
Nem bán semmit sem. Nagyezsda Tolokonnyikova elhagyja a krasznojarszki börtönt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.