Megszavazott halálos ölelés

Elhárult az utolsó akadály is Angela Merkel harmadik (koalíciós) kormánya elől: a hétvégén a német szociáldemokrata párt (SPD) belső szavazáson elsöprő többséggel (76 százalékkal) jóváhagyta a koalíciós szerződést, és így a kormányzati szerepvállalást a keresztény uniópártokkal, a CDU/CSU-val.

Óriási győzelmet aratott ezzel Sigmar Gabriel, az SPD elnöke, aki sokak szerint igen kockázatos lépésre szánta el magát, amikor úgy döntött: szavazzon az összes párttag arról, hogy akarja-e ezt a nagykoalíciót. Gabriel arra reagált ezzel, hogy a választási kampányban tulajdonképpen ígéretet tettek arra, hogy még egyszer nem kérnek a CDU „halálos öleléséből”, mert arra négy évvel ezelőtt alaposan ráfizettek. Most mégsem volt más választásuk.

– A tagság szavazása mindenképpen kockázatos volt, de megérte – nyilatkozta lapunknak Michael Roth, az SPD hesseni vezetője, a párt Európa-ügyi szakértője. – De most csak győzteseket látok, hiszen nyertek a tagjaink, a belső pártdemokrácia és az egész ország. Ez a szavazás felerősítette a nyomást, hogy a koalíciós szerződés konkrét projekteket tartalmazzon, amelyek az emberek élet- és munkakörülményeit javítják. Most az SPD stabilabb, vitakészebb és egységesebb, mint valaha. A párt példája másoknak is iskolateremtő lehet – fejtette ki a szociáldemokrata politikus.

Gratulált a szavazás eredményéhez Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke is, annál is inkább, mert így december 17-én végre harmadszorra is kancellárrá választják, és még karácsony előtt megalakulhat az új német kormány – amire azért csaknem három hónapot kellett várni). Európa szempontjából is jó hír, hogy a német kormány óriási többséggel gyakorlatilag minden intézkedést át tud vinni, már amit akar.

Az új kormányban a kancelláriaminiszterrel együtt hat tárca jut a CDU-nak, három a CSU-nak és hat az SPD-nek. A kormánynévsor tartogatott meglepetéseket. Sigmar Gabriel SPD-elnök valóságos szuperminiszter lesz, övé a gazdasági tárca mellett a teljes energiaportfólió. Az 54 éves politikusnak kellene biztosítani azt, hogy az átállás a megújuló energia-forrásokra, vagyis az új energiapolitika sikeres és főként megfizethető legyen. A külügyi tárca Frank-Walter Steinmeieré (SPD), mint 2005–2009 közötti nagykoalíciós időszakban.

A pénzügyek élén marad a kormány legidősebb tagja, a 71 évével is hihetetlen munkabírású Wolfgang Schäuble (CDU). A védelmi tárca élén először a német történelemben egy nő áll majd: a hétgyermekes orvosnő, Ursula von der Leyen (CDU) Merkel „jolly jokere”, volt már egészségügyi, szociális és munkaügyi miniszter is. Német elemzők úgy vélik, ha ezt a „mérgezett tárcát” is rendbe szedi, akkor ő lehet Merkel utódja a kereszténydemokraták és akár Európa vezető gazdasági hatalma élén is.

Sigmar Gabriel, az SPD elnöke (jobbra) a pártszavazás eredményének ismertetésére érkezik
Sigmar Gabriel, az SPD elnöke (jobbra) a pártszavazás eredményének ismertetésére érkezik
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.