„Ha jön a szonda, itt halottak lesznek”

Pattanásig feszült a helyzet a Vaslui megyei Pungesti községben, ahol a Chevron arra készül, hogy a helybéliek ellenkezése ellenére felállítsa első romániai szondáját.

Az amerikai olajvállalat október elején kapott engedélyt, hogy palagáz-kitermelés érdekében próbafúrásokat végezzen a Románia legszegényebb vidékeként számon tartott Vaslui megyében. A Chevron által alkalmazott hidraulikus törés (fracking) technológia keretében homokkal és vegyszerekkel kevert, nagy nyomású vizet sajtolnak a kőzetbe, hogy kitermeljék a gázt. A tüntetők attól tartanak, hogy a vegyi anyagok és a gáz megmérgezik a talajvizet.

– Ha a vízprobléma nem lenne, nem lennék itt – magyarázza egy középkorú férfi Silistea határában. Éppen arról próbálja meggyőzni a faluból kivezető utat elálló csendőrök egyikét, hogy engedje át. Alig kétszáz méterrel odébb a falubelijei dulakodnak a Chevron telepét védő rohamosztagosokkal.

A palagáz ellenzői a szemközti domboldalon, egy magánterületen tábort improvizáltak. Onnan indítottak támadást, hogy ledöntsék a Chevron telkét körülvevő drótkerítést, és egy hónap alatt másodszor is megfutamítsák az amerikai céget. A tüntetők mintegy hatszázan lehettek, a nagy erőkkel felvonuló rohamosztagosok csaknem ugyanennyien. A csendőrség 14 tüntető ellen büntetőeljárást indított garázdaságért, többeket megbírságolt, majd szisztematikusan felszámolta a tüntetők táborát.

Három órával az „ostrom” után a tábort az utolsó tiltakozó is elhagyta, vasárnap reggel pedig a Chevron bejelentette, hogy folytatja az előző nap felfüggesztett munkálatokat. A csendőrség úgynevezett különleges közbiztonsági övezetté nyilvánította Pungesti térségét. Igaz, már előző nap is minden autót megállítottak a faluba vezető országúton, a benne ülőket kikérdezték az utazásuk céljáról, és felírták az adataikat. A településen december eleje óta éjjel-nappal több száz fős csendőrkülönítmény állomásozik, hogy – a rohamrendőrség szóvivője szerint – megakadályozza az erőszakos cselekményeket. Nemcsak az országúton, a mezőn is rendőrök járőröznek a Chevron-telep környékén.

– A tolvajokat védik – mondja jelentőségteljesen egy fiatalember, majd amikor látja, hogy a közelben álló rohamrendőr felkapja a fejét, megismétli: „A tolvajokat véditek.” Egy héttel korábban, a hajnali órákban csendőrök lepték el az ellenzéki tábort, durván ütlegelve az ott talált aktivistákat és helybélieket. Szárnyra keltek olyan pletykák is, hogy a kegyetlenkedő csendőrök magyarul beszéltek, bár kérdéses, hogy ha a magyarok által lakott megyékből vezényeltek is alakulatokat Vasluiba, az ottaniak felismernék-e a magyar beszédet.

Pungesti község önkormányzati testülete októberben határozatot fogadott el a palagáz-kitermelés betiltásáról. A képviselők pártállástól függetlenül valamennyien megszavazták a határozatot. November 24-re helyi referendumot írtak ki a kérdésről, ezt azonban a Vaslui megyei kormánymegbízott megóvta. A bíróságon a per ma is tart, és nem tudni, mikor ér véget. Marius Ignat, a Vaslui városban élő aktivista szerint a csendőrség megfélemlíti a helybélieket. Az utcán tízméterenként két-három csendőr áll.

 – Az egyszerű parasztok óriási nyomásként élik meg, hogy ha kiteszik a lábukat a kapun, igazolniuk kell magukat, be kell számolniuk arról, hogy hova mennek, és miért. Ilyesmi az ötvenes években sem történt errefelé – magyarázza. – Azt szeretném, hogy minden ugyanúgy legyen, mint azelőtt. A földből, állatokból élünk, ha a vizet megmérgezik, elveszik a betevő falatot tőlünk – mondja egy fiatalember. Kéri, hogy azt is írjuk meg: nem érzi magát szegénynek.

– Ahelyett, hogy a Chevron megmérgezzen bennünket, inkább most meghalunk – mondja Constantin Spiridon, a község korábbi polgármestere. – Tanulmányokat olvastunk, tudjuk, mivel jár a palagáz kitermelése. Ha öt év múlva elhullanak az állatok, nem nő a fű, ki segít rajtunk? Az amerikai segít? Pungesti és Vaslui egész környéke sivataggá válhat. Ha jön a szonda, itt halottak is lesznek – tette hozzá vészjóslóan. Nem találunk a településen senkit, aki nyíltan vállalná, hogy egyetért a Chevron jelenlétével. A bukaresti kormány nem akar tudomást venni a helyiek elégedetlenségéről. Pedig nemcsak a polgármester, hanem a megye vezetői is kormánypártiak.

„Kétszáz pungesti-i nyomást gyakorol húszmillió román állampolgárra” – állapította meg a napokban egy tévéinterjúban Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes. Victor Ponta kormányfő többször kifejtette, hogy nem állhat néhány száz ember „az ország fejlődésének az útjába”. Az álláspontok összebékíthetetlenek.

Rohamrendőrök csapnak össze a tüntetőkkel Pungestiben. A kormány nem enged
Rohamrendőrök csapnak össze a tüntetőkkel Pungestiben. A kormány nem enged
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.