Kettős mérce Pekinggel?
A sanghaji Nemzetközi Tanulmányok Intézete Globális Kormányzás Központjának intézetigazgatóját az Antall József Tudásközpont minapi, Foreign and Security Policy Conference Budapest elnevezésű rendezvényének apropóján kérdeztük. „Kína kész a tárgyalásokra, a feszültség csökkentésére. Nem értek tehát egyet azokkal, akik az 1930-as évek (európai) helyzetéhez hasonlítják a mostani szituációt” – mondta.
Dr. Ye úgy vélte, a nemzetközi közösség kettős mércét állít a Kínai Népköztársaság elé. „Egyrészt szorgalmazzák, hogy tegyünk többet a tengeri kalózkodás ellen, a vízi útvonalak védelmében. Másrészt, ha Kína növeli a védelmi költségvetését, azt rögtön bírálják. Miközben egyre több kínai állampolgár él külföldön, és időnként szükség van a konfliktusövezetekből való kimentésükre, mint ahogy Líbiában is történt.” Mint arról lapunk is beszámolt, a 2013-as, 113 milliárd dolláros kínai katonai költségvetés immár háromszorosa az ezredfordulósnak. Kisida Fumio japán külügyminiszter most úgy fogalmazott: a kínai légtérvédelmi azonosító övezet kijelölése egyoldalúan változtatta meg a Kelet-kínai-tenger eredeti állapotát, amit Japán nem fogad el, és nem fog párbeszédbe bocsátkozni az ezzel kapcsolatos intézkedésekről. Hong Lei kínai külügyi szóvivő viszont kijelentette: az övezet kijelölése megfelel a nemzetközi jognak és a nemzetközi egyezményeknek, Japánnak pedig nincs joga ezt bírálni.
A Dél-kínai-tenger területi vitái Pekinget több délkelet-ázsiai állammal is szembehelyezik, és ezek megoldására nem a több-, hanem a kétoldalú, „szemtől szemben történő” rendezést javasolja. Ám Ye szerint ez elég álságos vita: Kína a többiekhez (Vietnam, Malajzia, a Fülöp-szigetek, Brunei és Tajvan – a szerk.) képest időben kinyilvánította a szuverenitás igényét a terület felett. Tajpej persze Peking szempontjából eleve nem számít, hiszen nem tartja szuverén államnak, a többieket pedig azóta érdekli a Dél-kínai-tenger, amióta szénhidrogén-lelőhelyekre számíthatnak a mélyén.
Ye kérdésünkre úgy vélte, bár vannak olyanok, akik másként gondolkodnak, ma nem kérdés, hogy a Kínai Kommunista Párt az 1,3 milliárdos társadalom többségének akaratát fejezi ki. „Vannak nézetkülönbségek. De jó diákjai vagyunk a globalizációnak, miközben a belső reformokról sem feledkeztünk meg. Ezek a reformok lépésről lépésre valósíthatóak meg. A KKP jó úton jár jelenleg. Miért is kellene másra váltani?”
Konfrontáció van a levegőben
Elég nagy-e a Föld több mint egyharmadát, mintegy 170 millió négyzetkilométert lefedő Csendes-óceán ahhoz, hogy mindenki elférjen rajta? Az abszurd, ámde az elmúlt hetek biztonságpolitikai fejleményeinek tükrében korántsem indokolatlan kérdés szerdán, a Magyar Külügyi Intézetben rendezett 30. Tajvani–Európai konferencián is felmerült. Shao-Cheng Tang, a tajpeji Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének Amerikai és Európai Tanulmányok Központjának vezetője úgy vélte, Tajvan a maga részéről először a jóakarat jeleit akarja látni Kína részéről, hogy engedményeket tegyen a térségben. Ennek háttere: a népi Kínát, illetve a tajpeji központú Kínai Köztársaságot, amelyet hozzá hasonlóan a világ legtöbb országa nem ismer el önálló államként, a területi viták is egymással szembe helyezik a Kelet-kínai-, illetve a Dél-kínai-tengeren. A tajvani kutató hangsúlyozta: bár országát és a népi Kínát, valamint az Egyesült Államokat, Kínát és Japánt is komoly kereskedelmi kapcsolatok kötik össze, Kelet- Ázsiában alapvetően konfrontációs hangulat uralkodik ma. Fegyverkezési versenyt, a feltörekvő Kínát, Japán részéről pedig a második világháborús bűnök tagadását említi mint példákat, amelyek a kutatót az 1930-as évek Európájára, a revansista Németország kardcsörtetésére emlékezteti. – Az EU és azon belül Magyarország is többet törődhetne a Tajvani-szoros békéjével és stabilitásával – mondta. John Seaman, a párizsi Nemzetközi Kapcsolatok Francia Intézetének (IFRI) amerikai Kelet-Ázsia-kutatója arról beszélt, a korábbi amerikai felfogás szerint „annál inkább alá lehet ásni a pekingi rendszert, minél inkább együttműködünk Kínával. Ez azonban téves elképzelésnek bizonyult.” – Úgy tűnik, a Kínai Kommunista Párt nagyon is a helyén maradt – mondta Seaman, úgy vélve, ma az Egyesült Államokban két témakörben folytatnak vitákat Kínáról: milyen fenyegetést jelent, illetve miféle lehetőséget tartogat, azaz milyen üzleteket lehet kötni Pekinggel. „Az európai álláspont is összevisszaságról árulkodik, pedig az EU nagyobb nyomást gyakorolhatna Kínára”. Erre Seaman példának hozta fel, hogy Cameron brit miniszterelnök fogadta a dalai lámát, majd visszakozott, és Kínába sietett országa üzleti érdekeinek előmozdítására.
