Patrick lapunknak adott interjújában egyik fő céljának nevezte, hogy eloszlassa a női-férfi szerepekre vonatkozó tévképzeteket a rendvédelemben, illetve hogy egy speciális tanfolyamon női rendőri vezetőket képezzenek. Ezért jött ötödik alkalommal a budapesti Nemzetközi Rendészeti Akadémiára (ILEA), ahol amerikai módszerekkel képzik a kelet-európai térség rendvédelmi dolgozóit.

Az FLETC igazgatói posztjáig hosszú út vezetett. Patrick még az 1970-es évek közepén, néhány floridai egyetemi kriminalisztikai kurzus után döntött úgy, félbehagyja matematikai tanulmányait, s a tanári karrier helyett a rendvédelmet választja. „Rengeteg nehézséggel kellett szembenéznem, s nem tagadom, úttörőként tekintek magamra. Ám nemcsak nekem kellett megküzdenem a helyzettel, hanem a rendőrségnek is, amelyet férfiak uraltak. A férfi kollégáimnak fogalmuk sem volt, mihez kezdjenek velem. Voltak, akik leereszkedően viselkedtek, mintha a gyerekük lettem volna, mások hallani sem akartak arról, hogy velem dolgozzanak – emlékezik vissza az indulásra.

Bár ő már ekkor is úgy gondolta, nincs olyan terület, amelyen egy nő ne állná meg a helyét, „naivitása” mégis az állásába került. A pályája elején történt, hogy szeretett volna járőrként dolgozni, de nők nem jelentkezhettek erre a munkára, mire ő hivatalos panasszal élt. Válaszul azonnal elbocsátották a testülettől, mégpedig azzal az indokkal, hogy a „hozzáállása hátráltatja a rendvédelmi feladatok ellátását”. Az esetnek híre ment, egy másik, hasonló cipőben járó női kollégája megkereste, és biztatta, menjen bíróságra. Végül megnyerte az ügyet, így ő lett az első női járőr.

A diszkrimináció azonban itt nem ért véget Connie Patrick számára. A férfi kollégák ugyan befogadták, szakmailag továbbra is korlátok közé szorították. Amikor a kábítószer-ellenes osztagnál ügynökként bevetésre küldték, legtöbbször rá és kolléganőire osztották a „barátnő” szerepét, vagyis ahogy ő nevezi, „kirakatba” tették őket. „Nem tetszettek ezek a sztereotípiák, s hamar rájöttem arra, miként törhetek ki ebből a csapdahelyzetből. Tanultam, képeztem magam, és megértettem, legkönnyebben úgy kerülhetem el ezeket a helyzeteket, ha én magam vezetem a bevetéseket. Ha én vagyok a főnök.”

Bár Patrick és társai kikövezték az utat a női utódoknak, a rendvédelemben továbbra is a férfiak uralják a terepet. Az amerikai Igazságügyi Hivatal 2008-as felmérése szerint a nők aránya mindössze 15 százalék volt e területen. Az FLETC igazgatója szerint továbbra sem ritka, hogy a nők diszkrimináció áldozatai, vagy kívülállóként kezelik őket. Pedig a fizikai különbségek is csökkentek az utóbbi években: már az iskolai oktatásban is olyan edzésprogramokat alkalmaznak, amelyek kellőképpen felkészítik a nőket a kemény fizikai igénybevételre. Patrick szerint minden azon múlik, hogy a nők felismerjék, miben erősek, mihez van tehetségük. „Azért fejlesztettük ki a speciális vezetői programot, hogy a női hallgatók megismerjék a személyiségüket, elsajátítsák az eredményes kommunikációt”. Ami éles helyzetekben is jól jöhet.