Mindkét oldal provokációtól tart

Alighogy megnyitotta, nyomban be is zárta az ukrán parlament tegnapi ülését Volodimir Ribak házelnök. Az ellenzéki képviselők elfoglalták ugyanis a törvényhozás pulpitusát, megakadályozva ezzel a munkát.

Mindaddig nem állnak le az akcióval, amíg nem távozik a kormány – közölte Arszenyij Jacenyuk, a Batykivscsina (Haza) vezetője, a párt egyik képviselője pedig ultimátumot intézett Viktor Janukovics államfőhöz: ha nem ír ki két napon belül előre hozott elnökválasztást, folyamatossá teszik az állami hivatalok blokádját. A kormány viszont összeült tegnap, méghozzá a tüntetők által napokig blokád alatt tartott székházában. Mikola Azarov miniszterelnök azt hangoztatta, hogy a végrehajtó hatalom fennakadások nélkül működik. Szerinte okafogyottá váltak az utcai megmozdulások, ugyanakkor megerősítette, hogy a kabinetben személycserék várhatók, mert „felelnie kell annak, aki nem boldogult a feladatával”.

Fenyegetve-figyelmeztetve szólt a miniszterelnök a tiltakozókhoz, mondván, bűncselekményekbe viszik őket a vezetőik, akik a képviselői mentelmi jog mögé bújhatnak, a hétköznapi tüntetőknek viszont nincs ilyen lehetőségük. A vasárnapi megmozdulások kilenc résztvevőjét már előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság, mert azzal gyanúsítják őket, hogy rátámadtak a rendőrökre. Helyszíni jelentések szerint tegnap is több ezren vonultak a kijevi utcákra, de ötszáz fő részvételével a kormány mellett is tartottak nagygyűlést.

A hatalomváltást sürgetők továbbra is kitartóan demonstrálnak a legfontosabb állami hivatalok előtt. A Függetlenség terén, a Majdanon is hosszú távra rendezkedtek be, és önkéntes önvédelmi egységeket szerveznek. Az ellenzék és a kormányerők kölcsönösen azzal vádolják egymást, hogy – akár emberáldozat árán is – provokációval igyekeznek újabb, erőszakos fordulatot adni az eseményeknek.

Ukrajnában úgy tűnik, tartós politikai szembenállásra kell felkészülni. Az elemzések szerint a kormány elleni bizalmatlansági indítvány keddi, parlamenti leszavazása után a hatalom képviselői megerősítették pozícióikat, „beásták magukat”, az ellenzék viszont elvesztett egy lehetőséget a békés hatalomváltásra és kénytelen továbbra is a tömegek forradalmi lendületére hagyatkozni. A kormányzat igyekszik azt a benyomást kelteni, hogy kezelhető a helyzet. Ezt sugallja, hogy Janukovics – újabb hitelek és befektetések reményében – a tiltakozó akciók ellenére is Kínába utazott. A külügyminisztérium pedig tegnap azt mondta, hogy Kijev, az EBESZ soros elnökeként gond nélkül le tudja bonyolítani a szervezet ma kezdődő külügyminiszteri értekezletét.

Az ukrán kormány azt is folyamatosan hangoztatja, hogy nem tért le az európai integráció útjáról. Ezt mondta tegnap Szergej Arbuzov első miniszterelnök-helyettes is, amikor Jan Tombinskival, az EU kijevi képviselőjével a további társulási tárgyalások menetrendjéről egyeztettek. Az eszmecsere nem egészen két hét múlva folytatódhat.

Oroszországgal viszont már tegnap felújították a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok élénkítését célzó megbeszéléseket. Jurij Bojko ukrán miniszterelnök-helyettest fogadta Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő is. Azt hangoztatta: bár belügynek tartják az ottani eseményeket, Moszkva számára fontos, hogy nyugalom és stabilitás legyen Ukrajnában, amelyet továbbra is az egyik legfontosabb stratégiai partnernek tekintenek. Bojko látogatásának egyik célja a gázárak lefaragása, de úgy tűnik, ebben a kérdésben nem könnyen engednek az oroszok.

 

 

Teát osztanak a Függetlenség terén Kijevben
Teát osztanak a Függetlenség terén Kijevben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.