Kaczynski aktivizálta magát a külpolitikában: vasárnap beszédet mondott a kijevi Függetlenség terén. A politikus szózatában azzal biztatta az összegyűlteket, hogy nemcsak nekik kell Európa, hanem Európának is szüksége van rájuk. Tarasz Sevcsenkót, az ukrán romantikus költőt idézve elítélően szólt azokról, akik nem akarják a szabad Ukrajnát. Az ellenzéki vezér Kijevben is a varsói kormányt támadta. A lengyel miniszterelnököt és az államfőt tette felelőssé az EU és Ukrajna közti tárgyalások időleges kudarcáért. Kaczynskivel együtt egyébként részt vett a gyűlésen Jerzy Buzek volt miniszterelnök, a kormányzó Polgári Platform (PO) európai parlamenti képviselője, az EP korábbi elnöke is.

Lengyelország óriási politikai tőkét fektetett az ukrán projektbe, a korábbi hónapokban például Aleksandr Kwasniewski korábbi köztársasági elnök „turnézott” Ukrajnában Pat Cox brit politikussal, az EP szintén volt elnökével, hogy rábírják Viktor Janukovicsot: írja alá a társulási egyezményt az EU-val, s ennek feltételeként engedje ki Julija Timosenko volt miniszterelnököt a harkivi börtönből. Janukovics egyik ígéretét sem teljesítette.

Lengyelország szívesen közvetítene az ukrán politikai erők között, ám ilyen felkérés eddig nem érkezett. Különösen nem a kijevi kormányoldalról. Ez lehetne ugyanis a feltétele a helyzet rendezésének. A lengyel médiában jelenleg arról folyik vita, hogy képes-e Európa rálicitálni az oroszokra. Kaczynski pártja ezt követeli. Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter egy Twitter-bejegyzésben viszont azzal vádolta az ellenzéket, hogy lengyel pénzből milliárdokat pumpálna az ukrán gazdaságba, hogy „így vásárolja meg Janukovics elnököt”.

A varsói politikai zűrzavar oka: a lengyel pártok hosszabb ideje küzdenek azért, hogy „leválasszák Ukrajnát Oroszországról”. Nyugat-Ukrajna jelentős része a két világháború között lengyel terület volt, ott több százezer lengyel él még ma is. Annak ellenére maradtak ennyien, hogy az ukrán nacionalisták mindent elkövettek, hogy elűzzék őket, ezt pedig a háború után még szovjet–lengyel „lakosságcsere”, azaz kényszerű kitelepítés is követte. Egy másik oka is van a különleges figyelemnek. A lengyel államot újraalapító Józef Pilsudski is arra törekedett, hogy országa keleti határain ütközőállamok jöjjenek létre, elhárítva az orosz-szovjet fenyegetést. Ez a típusú szomszédságpolitika ma is része a lengyel elképzeléseknek. Varsó ezért is hallgatott sokáig a fasisztabarát ukrán nacionalisták második világháborús népirtásáról. Ezek politikai örökösei ugyanis ma az „Európa-barát” tábort erősítik.

Kilenc éve, az úgynevezett narancsos forradalom idején a lengyel vezetők erős támogatást adtak az akkori ukrán ellenzéknek, Viktor Juscsenko és Timosenko táborának. Ám később kiderült, az így hatalomra jutott politikusok Európa-barát szólamokat hangoztatva – egyes elemzők szerint – „tipikus kelet-európai maffiapolitikát” folytattak. Így az ő tehetetlenségük, frakcióharcaik nyitottak utat Janukovicsnak.

Az ukrán oligarchák által uralt politika nyilvánvalóan arra használja az európai opciót, hogy ezzel egyensúlyozzon az orosz befolyási övezet és az EU perifériája között. Vlagyimir Putyin orosz államfő eldöntötte: megvalósítja az eurázsiai uniót, a Szovjetunió egyfajta reinkarnációját. Ehhez szüksége van Ukrajnára, s képes volt elérni, hogy Kijev hátat fordítson Brüsszelnek, Varsónak is.