A győztes mindent visz
– Azt akartam szemléltetni, hogy az emberek gondolkodjanak el, mielőtt a szemétbe dobnak valamit. S talán azon is elgondolkodnak, hogy ha felelősebben viselkednének, jobb lenne a világ – mondja Zita.
A térplasztika alkotója tizenhárom éves budapesti tanuló. Az Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola nyolcadikos diákja nyerte el a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány által kiírt Mit tehetek Európáért?Mit tehetek a jövő(m)ért? pályázat különdíját. Ez utóbbit – nevezetesen egy európai fővárosba szóló utat – a Külügyminisztérium ajánlotta fel.
A természettudományok, főleg a biológia és a kémia iránt érdeklődő Zita – egykor franciául tanuló édesanyja sugallatára – végül Párizst választotta. Az állatorvosi pályára készülő kamasz lány azonban csak azután utazik a Szajna-parti városba, hogy felvételizett a budapesti Apáczai Csere János Gimnázium biológia tagozatára. Azt viszont tudja, hogy mindenképpen fel akar menni az Eiffel-toronyba, és persze ellátogatni a Parc de la Villette-be, az ottani Csodák Palotájába.
A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány a művészetekben, illetve a természettudományokban tehetséges, de nehéz sorsú gyermekeket karolja fel. Mentori programokkal segítik képességeik fejlesztését, képzésekkel és táborokkal biztosítanak nekik tanulási-kibontakozási lehetőségeket – meséli Krassói Karola ügyvezető igazgató. Önkéntes pszichológusok segítségével foglalkoznak a gyerekek lelkivilágával is. Például azzal, hogyan éljék meg azt az élményt, hogy kilógnak a sorból, hogyan dolgozzák fel frusztrációikat. Azért, mert hátrányos helyzetűek és azért, mert tehetségesek.
Komlódi Zita szülei elváltak, a lányt a testvérével édesapja neveli, a nagyszülők is velük élnek. Nagyon korán megtapasztalta, hogy mit jelent Európában a munkaerő szabad áramlása. Amikor a szállodaiparban dolgozó édesapja Nagy-Britanniában kapott munkát, fél évet Watfordban éltek. Beilleszkedni hat hónap alatt nem tudott, kézzel-lábbal kommunikált az osztálytársaival. Viszont megértette, milyen fontos az idegennyelv-tudás. Sokat foglalkozik az angollal, és szeretne franciául is megtanulni.
Arra a kérdésre, szerinte miért lényeges idegen nyelvet tanulni, azt mondja, hogy a világban az angol az első számú közvetítő nyelv, bárkivel szót tud érteni. Tetszik neki a sokféle kiejtés is; a szigetországban azt tapasztalta, hogy a Watford nevet ezerféleképpen ejtik ki.
A szívesen kosárlabdázó lány az iskolája révén járt Olaszországban és Romániában. Verona mellett, Villafrancában, illetve Kolozsváron is családoknál lakott. Az utóbbi városban nem volt kommunikációs nehézsége, mindössze az ottani tájszólás volt számára furcsa. A pergő olaszból viszont egy szót sem értett, mégis úgy érezte, valami összeköti itáliai vendéglátóival. Amit szóban – élete első interjújában – nehezen tudott megfogalmazni. Pályamunkájában ellenben lenyűgöző érettséggel ír arról, hogy létrehozott egy szimbólumot, amely azt jelképezi: „Minden ország és kontinens egy nagy egység, a Föld része, mint ahogy az európai országok többsége is az Európai Unió része. Fontos észrevenni, hogy az Európai Unió is egy nagy egész, a Földünk része. A Föld belső és külső magjai, héjai, földkérgei, kontinensei, országai, emberei, állatai, növényei, atomjai is az egység részei, ugyanúgy, ahogy az európai polgárok.”
A tanulás és az utazás mellett Zita legnagyobb vágya, hogy legyen egy háziállata. A nyarakat Sukorón, az erdő közelében szokta tölteni. Egyszer egy kóbor macskát fogadtak be, majd a kedvenc egy szép napon eltűnt. Akkor határozta el, hogy állatokkal akar foglalkozni. Mert a nagy egységben nekik is helyük van.
Az angolra visszatérve, sokat gondolkodott azon, melyik a kedvenc szava. Végül nem tudott dönteni a lucky (szerencsés) és a chance (esély) között. Ha egy egész angol mondatot kellene választania, akkor az egyik ABBA-szám címe lenne az. The Winner Takes It All – A győztes mindent visz.
Ifjú munkanélküliek az unióban: vécépucolás diplomákkal
„Benjamín Serrának hívnak, három diplomám van, és vécét takarítok. Nem, ez nem vicc, azért csinálom, hogy ki tudjam fizetni a londoni albérletet.” A huszonöt éves fiatalember Facebook-posztja üzenetek és kommentárok lavináját indította el – így lett Benjamín a spanyol elveszett generáció jelképe. Nem az zavarja, hogy két szakon is kitüntetéssel végzett, és most külföldön „mások után pucolja a szart”, hanem az, hogy Spanyolországban semmilyen lehetőséget nem kapott. Hónapok óta egy londoni kávézóban keresi a kenyerét.
Az Európa-bajnok kétes értékű címét Spanyolország és Görögország szerezte meg az ifjúsági munkanélküliség terén: e két EU-tagállamban a tizenöt és huszonnégy év közöttiek 57-58 százaléka állás nélkül tengeti az életét. Az egész unióban legalább hatmillió fiatal vár hiába munkahelyre.
Még a hivatalból optimista Európai Bizottság sem sok jóval kecsegtet. A honlapján közzétett adatok azzal ijesztgetnek: a 2010-ben állástalan fiatalok mindössze 29 százaléka talált munkát 2011-ben. Ráadásul az ifjú alkalmazottak állása bizonytalanabb: 42 százalékuk ideiglenes szerződéssel dolgozik (négyszer annyian, mint a felnőttek), 32 százalékuk pedig részmunkaidőben (kétszer annyian, mint a felnőttek).
„Próbálok nem gondolni arra, hogy nincs munkám, különben azonnal szorongani kezdek” – ezt a huszonhét éves Eleni Katsarea mesélte a BBC-nek. Mivel ő az első a családban, aki egyetemet végzett (közgazdaság szakon), meg sem fordult a fejében, hogy állás nélkül marad. „Diplomám van, több nyelvet beszélek, lenne mit adnom az országnak. De nem hagyják, nincsenek lehetőségek” – panaszolta.
Elkeserítő a helyzet Horvátországban is, ahol az ifjúsági munkanélküliség mostanra elérte az 52 százalékot. A brit bulvársajtóra jellemző, hogy ezt a hírt úgy tálalta: július elsejével az Európai Unió befogadta az állástalanokkal teli országot, amelynek a lakói immár szabadon utazhatnak Nagy-Britanniába. (Pócs Balázs)
