Kerry, az energiabomba
Az amerikai külügyminiszter nevétől hangos az amerikai sajtó azóta, hogy kiderült: Irán beleegyezett egy átmeneti megállapodásba nukleáris programjának visszafogásáról. Januárban pedig újra egy asztalhoz ülnek majd a szíriai szemben álló felek, és Kerrynek mindkét egyezség létrehozásában kulcsszerepe volt. Amikor Obama tavaly decemberben Kerryt nevezte meg külügyminiszter-jelöltként, a hír nem váltott ki nagy lelkesedést politikai vagy sajtókörökben.
Az egykori demokrata elnökjelölt felkészültségét senki sem vitatta. Csak éppen Hillary Clinton után, aki esetleges fehér házi ambíciói miatt máig „izgalmas”, Kerry unalmasnak tűnt. Ám a The Atlantic című amerikai havilap elemzése szerint azóta kiderült: Kerry lehet az, aki visszaadja az amerikai külügyminisztérium régi fényét, amely a hatvanas évek eleje, John F. Kennedy megválasztása óta eljelentéktelenedett, mivel az elnökök szerették szorosan a saját kezükben tudni a diplomáciát.
Obamára pedig különösen jellemző, hogy mindent kontrollálni akar. Kerry mindezek ellenére hatalmas lelkesedéssel vetette bele magát a munkába, és bár korántsem oldódtak meg egy csapásra a közel-keleti problémák, az amerikai sajtó fordulópontként értékeli az elmúlt hetek diplomáciai eseményeit. Az Iránnal és Szíriával kapcsolatos előrelépést a The New York Times egyfelől úgy magyarázza: Obama végre azt csinálhatja, amit még 2008-ban ígért. Azaz befejezte az iraki és az afganisztáni háborút, és a konfliktuskezelést visszaterelte a diplomácia útjára.
A napilap másik fontos megállapítása, hogy mindez nem lett volna lehetséges fáradhatatlanul utazó és tárgyaló, „aktivista” külügyminisztere nélkül. Hiperaktív, ambiciózus, energiabomba, türelmes, idealista, kockázatvállaló, nagyképű, ösztönös – csak néhány minősítés azok közül, amelyekkel kormánykörökben jellemzik Kerryt. Kifogyhatatlan energiája tagadhatatlan: a The Atlantic szerint külügyminisztersége első kilenc hónapjában többet utazott, mint Hillary Clinton ugyanezen munkája első teljes évében. Pedig az előző külügyminisztert is sokan csodálták amiatt, milyen sok időt tölt külföldön.
Kerry hivatali idejének 40 százalékát az Egyesült Államok határain kívül töltötte, ráadásul a megoldhatatlannak tűnő konfliktusokba ugrott fejest. Nem tudni, Irán vagy Szíria kérdésében mi lesz a végeredmény, de mindenütt elismerik, hogy ő segített véglegesíteni a legutóbbi lépéseket. Hozzá kell tenni: ha Irán vagy Szíria kérdésében tárgyal, akkor erősen ragaszkodnia kell a Fehér Háztól kapott utasításokhoz az amerikai sajtó szerint. Ám az izraeli–palesztin konfliktus kezelését Barack Obama rábízta. Kerry kora tavasszal „kért engedélyt” az elnöktől, hogy megpróbálja újraindítani a békefolyamatot, azóta számtalanszor tárgyalt Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel és Mahmud Abbasz palesztin elnökkel.
Nyáron bejelentették, hogy a béketárgyalások újraindulnak – a folyamat jelenleg döcög, ám Kerry eddigi eredményeit senki sem vitatja. A washingtoni napilap, a Politico szerint Kerry egyik legnagyobb erőssége, hogy az elmúlt években, a szenátus külügyi bizottságának elnökeként mindenkit megismert, aki a világpolitikában számít. Amikor a Közel-Keleten tárgyal, úgy megy oda partnereihez, hogy azok már hosszú évek óta jól ismerik. A cikk szerint a Fehér Házat és a külügyminisztériumot még így is meglepte, hogy Kerry sikert ért el a tárgyalásokon Iránnal.
Obama és Kerry kapcsolata egyébként március, a közös közel-keleti útjuk óta bizalmasabb. Obama, aki mindent szeret inkább maga intézni, azóta egyre több feladatot ad át külügyminiszterének. Kerry közeli munkatársai a sajtónak úgy nyilatkoztak, hogy a külügyminiszter most van elemében. Nem kell kampányolnia, pénzt gyűjtenie, gyermekeket puszilgatnia. Elég, ha a munkára koncentrál. Hillary Clintonnal ellentétben, neki ez a feladat nem dobbantó az elnöki poszt felé, hanem a karrierje csúcsa. Itt akar maradandót alkotni, ezért hajlandó kockázatot is vállalni.
Clinton éppen ezért távol is tartotta magát például a politikailag kockázatos izraeli–palesztin konfliktustól. A hamarosan 70. évét betöltő Kerry ettől azonban nem fél. Az amerikai riporterek szerint a külügyminiszter legszívesebben farmerban és egy narancssárga kapucnis pulóverben repül ide-oda a találkozók között. A ruháján kívül más biztos pont nincs a programban: gyakran változtatja a terveit aszerint, kit kell még egy kicsit megdolgozni. Hajlandó akár éjszakába nyúló négyszemközti tárgyalásokat folytatni, hogy elérje céljait. Hisz abban, hogy a diplomácia legjobb eszköze a személyes találkozó. Amikor pedig a The Atlantic a jövőbeni terveiről kérdezte, úgy válaszolt: „Nem, nem fogok lassítani.”
