A gyászruhák sem segítettek

A latin vérmérsékletnek megfelelő felfokozottsággal – így tüntetéssel, őrizetbe vételekkel és személyeskedő vádaskodásokkal, de nagy meglepetések nélkül – zárult szerdán Rómában a még olasz léptékkel mérve is viharos elmúlt huszonnégy óra. Silvio Berlusconit kizárták a parlamentből, míg Enrico Letta immár „kiskoalíciós” kormánya túlélte a bizalmi szavazást a gazdasági programról.

– Ez a demokráciáért folytatott harc napja. A szélsőbaloldali bíróság 1994 óta küldetésének tekinti az igazságszolgáltatásnak a szocializmus felé vezető útját – harsogta az olasz politikában két évtizede feltűnt többszörös exkormányfő a római rezidenciája, a Grazioli palota előtt felsorakozott ezres támogatóserege előtt. A „Lovag” rajongói transzparenseiken a „Vörös Brigádok” összeesküvését, illetve az „államcsínyt” kárhoztatták. A Szabadság Népéről Forza Italiára (FI) visszakeresztelt Berlusconi-párt tucatnyi aktivistáját őrizetbe vették, egyvalaki pedig megpróbálta felgyújtani magát.

Mindez persze nem változtatott a lényegen: a bizottsági voksolás után az olasz szenátus plénuma jóváhagyta Berlusconi kiebrudalását a parlamentből, aki így húsz év után kénytelen távozni a hivatalos római politikából. Hiába öltöztek mind feketébe a Forza Italia szenátornői a „gyásznapon” (volt, aki sötét színű sállal beérte), és hiába nevezte Alessandra Mussolini, a Duce az újfasisztáktól a jobbközépre átpártolt unokája „kis pirájának” Berlusconi új pártot alapított helyettesét, Angelino Alfanót, ez sem segített. Miután a szintén politikai veterán Giorgio Napolitano államfő nem kegyelmezett meg az olasz jobbközép térfelet teljesen uraló Berlusconinak, a szenátorok követték az igazságszolgáltatást. Formális voksolás nem volt, hanem azt az elvet követték: két évnél többre ítélt személy nem viselhet politikai hivatalt.

Számos pere közül első ízben, a nyáron a semmítőszék harmadfokon is elmarasztalta, és négy év börtönre ítélte a milliárdos vállalkozót médiabirodalma, a Mediaset adóelkerülési ügyében. Ha börtönbe vonulnia nem is kell, közérdekű munkára számíthat. Hogy így is közelebb legyen a tűzhöz, a lakhelyét is Rómába tette át Milánóból (és fő támogatói bázisa, a Milan közeléből). Bár Berlusconi szerdán azt ígérte a hívei előtt, hogy nem adja fel, egyelőre nem világos, hogyan is térhetne vissza a politika főáramába. De a szándéka kétségkívül ez.

Ám Berlusconi korábban hiába számított rá, a Letta-kormány sorsát egyelőre nem tudja befolyásolni. A mentorához képest bőven fiatal miniszterelnök-helyettes, a 43 éves Al fano nemrég új pártot alapított Új Jobbközép (Nuovo Centro-destra) néven, és immár „kiskoalíciós” felállásban biztosítja a balközép Demokrata Párt (PD) vezette kabinet parlamenti többségét. Ezt bizonyította a keddi szavazás is a költségvetésről, amelynek során az FI hivatalosan is ellenzékbe vonult, az NCD mentő szavazatai viszont elégségesnek bizonyultak.

Láthatókká váltak közben a Berlusconi felsőházi kiebrudalásával kapcsolatos erőviszonyok is: itt a Berlusconi hátán politikussá lett, „köpönyegéből” előbújt Alfanóék érezték méltatlannak, hogy még rájátsszanak a Brutus-szerepre. Viszont az olasz utca dühös embereit képvi selő populista Öt Csillag Mozgalom szívesen állt ezúttal a balközép és a centrum mellé, és adta meg a kegyelemdöfést az olasz politikát évtizedek óta domináló, eddig legalábbis levakarhatatlan Berlusconinak.

A szerdai politikai verdikttel a volt miniszterelnök elvben hat évig nem térhet vissza választott pozí cióba, azaz már bőven a nyolcvanas éveit taposhatja majd, amikor mentesülhet a jogkövetkezmények alól. Csakhogy Berlusconi – akit eddig mindig is a céges, illetve a politikai hatalom meg a velük járó rivaldafény éltetett – nem nagyon szokta feladni. Igaz, nem számolt pártbeli ellenzékével, és nem tudta megbuktatni a Letta-kormányt. A kabinetnek egyébként drukkolnak az európai elemzők. A tét ugyanis nem kevesebb, mint az euróövezet harmadik legnagyobb és meglehetősen, a GDP 130 százalékára eladósodott gazdaságának túlélése, illetve Olaszország 2014-es EU-elnökségének sikeres lebonyolítása.

A megfigyelők úgy látják, mint a milánói Corriere della Sera szerdai cikke is: Berlusconit semmi sem érdekli a saját túlélésén kívül. Ami viszont óvatosságra intheti az ellenfeleit. Ahogy a milános Mario Balotelli az olasz csizma legnagyobb labdarúgója, a felmérések szerint továbbra is az – eredetileg futballszurkolókra épülő – FI az ország vezető pártja, több százalékponttal a PD előtt állva.

A politikus, aki „pokolba küldte” az egész országot

Új olasz kormánykoalíció, Berlusconi nélkül – fogalmazott a Corriere della Sera. A konzervatív lap szerint Berlusconi és pártja a „pokolba küldte” az egész országot. A Corriere úgy látja, hogy Berlusconi az „utánam az özönvíz” stratégiáját követi, és saját sorsán kívül nem érdekli semmi más. Berlusconi nem a miniszterelnök Lettát, hanem Napolitano államfőt tartja első számú ellenségének, aki nem volt hajlandó sem kegyelemben részesíteni, sem feloszlatni a tavasszal alakult kormányt és parlamentet.

A balközépLa Repubblicaszerint a „depresszió és eufória között ingadozó” Berlusconit már csak labdarúgócsapata, a Milan győzelmei vigasztalják. Valamint a remény, hogy ha megbukik a kormány, 2015-ben még visszatérhet a hatalomba. Az újság emlékeztetett: Berlusconi hat törvényhozási cikluson keresztül volt a parlament tagja.

A politika fejet hajtott az ügyészségnek – írta a Berlusconi család birtokolta Il Giornale. Silvio Berlusconit a kizárása után sem fogják letartóztatni, mert ha börtönbe kerül, végleg mártírrá avatják, és ezt a Demokrata Párt nem engedheti meg – vélte a lap.

Silvio Berlusconi beszédet tart Rómában. Nem szokta feladni
Silvio Berlusconi beszédet tart Rómában. Nem szokta feladni
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.