Zombifilmhez hasonló állapotok a Fülöp-szigeteken
− Hogyan jutottak el három nappal a pusztító tájfun után a helyszínre?
− OSGYÁN DÁNIEL: Amszterdamból repültünk Maniláig, onnan az amerikai légierő két helikopterével jutottunk el a fővárostól 600 kilométerre fekvő Taclobanba. Az egyik helikopterrel ment a csapat, a másik a felszerelésünket vitte. Annyi orvosi műszert, fogyóeszközt hoztunk, ami elég 12-15 napra. Önellátók vagyunk, víztisztító berendezést, áramfejlesztőt is hoztunk magunkkal. A felszerelésünk egyébként mindig készenlétben áll Budapesten a szeretetszolgálat egyik telepén.
− Hogyan készültek a helyszíni misszióra, miután Manilába értek?
− Manilában az egészségügyi minisztérium egyik államtitkár-helyettese fogadott. Tőle tudtuk meg, hogy Taclobanban van egy működőképes kórház, oda irányítottak minket. Amikor megérkeztünk a katonai repülőtérre, szereztem négy katonát, akik biztosították a felszerelésünket, s velük indultunk el egy bérelt teherautóval.
− Miért volt szükség a katonákra?
Képzelje el! Megérkeztünk a katonai repülőtérre. Mindent elpusztított a vihar. Romok körben. Olyan volt, mint egy zombifilmben. Bocsánat, hogy ezt mondom, de ez jutott eszembe a látványtól: a kerítést körbevette 15 méter szélességben egy kétségbeesett, eltompult, segítségre váró embertömeg.
− Segítségre vártak, vagy menekülni akartak?
− Akinek mindene odalett és elpusztultak a szerettei, az el akar menekülni. Elmenne egy másik városba, ahol rokonai vannak. Várták a lehetőséget.
− Beálltak a működő kórházba dolgozni?
− Nem. Úgy láttuk, őket nem kell erősíteni. De volt egy másik épület, amelyet teljesen kifosztottak. A közelben lakó nővérek, akiknek az otthonát elpusztította vihar, jobb híján beköltöztek az épületbe. Ez némileg segített, hiszen ők azonnal elkezdtek velünk dolgozni. Idevittük a felszerelésünket, bár bútort nem tudtunk szerezni. A betegeket sokszor a földre, nejlonlapokra fektettük, a gyógyszereket a szállítóládákból adagoltuk. Gyorsan híre ment, hogy itt vagyunk. Tudni kell, hogy a Fülöp-szigeteken nem ingyenes az egészségügy, s az itteniek tudják, hogy a segélyszervezetek orvosai ingyen gyógyítanak.
− Hány emberen segítettek?
− Naponta általában 150 beteget tudunk ellátni 10-12 órás műszakokban. Most már itt vannak más segélycsoportok, így a kórház naponta 500 beteget is el tud látni. Élelmezni nem tudjuk őket, mert orvosi misszióra jöttünk, de igyekszünk valahogy segíteni az elesett családokat.
− Kevesebb lett közben a beteg?
− A viharban sokan megsérültek, és a legtöbben azért jönnek, hogy az elfertőződött sebeket ellássuk. Háziorvos kollégám tbc-s és cukorbeteget is kezelt a minap. Ami a közbiztonságot illeti, amióta bevezették az éjszakai kijárási tilalmat, javultak az állapotok, de hallunk lövöldözésekről. Kezeltünk lőtt sebet is szombaton.
− SÁRI FERENC: Tudtuk, hogy mire a helyszínre érkezünk, a nagyobb sérüléseket ellátják, a nagyon súlyos esetek pedig nem érik meg a segélycsoport érkezését. Tehát mi a kisebb sérüléseket, sebeket, fertőzéseket tudjuk gyógyítani. Sok az ilyen újabb sebesülés is, hiszen az emberek cipő nélkül mászkálnak a romok között. Előjönnek a légúti megbetegedések, asztma például. A krónikus betegek a katasztrófa következtében nem jutnak gyógyszerhez: cukorbetegekre, magas vérnyomástól szenvedőkre gondoljon. Elkerülhetetlenek a hasmenéses betegségek, a kolera egyébként is jelen van ebben a térségben. Gyakoriak az élősködők okozta fertőzések is.
− Hogyan jellemezné a Fülöp-szigetek életszínvonalát?
− Az autóállomány például szerintem jobb a magyarországinál. De hát ez nem minden. A kórház, ahol dolgozunk, viszonylag új épület, ám teljesen kifosztották. Egy alapítvány hozta létre azzal, hogy oktatókórház legyen a 220 ezres Taclobanban. Tehát fizetős intézmény, de az oktató része ellátott szegényeket ingyen is. A felszerelésük elég változó színvonalú, a gyerek-újszülött osztályé például elég gyenge. A csoportunk kezelt egy 16 napos szívbeteg koraszülött csecsemőt, akit én kísértem el egy amerikai haditengerészeti helikopteren Manilába. Megpróbálunk segíteni egy gyerekosztály felállításában. Persze most a katasztrófa nyomán ingyenes a kezelés, sok adomány érkezik, és van elég gyógyszer is.
− Étel van már elég?
− Ma rizsosztás volt, és percek alatt kilométeres sor keletkezett. Csendben, fegyelmezetten várakoztak az emberek. Nehéz élelemhez jutni. Pár kisbolt kinyitott, ott van olyan luxuscikk, mint a dobozos kóla.
− Eljutottak más városokba is?
− Kedden egy 30-40 kilométerre lévő városkában, Tanuanban voltunk. Ezen az ötvenezres településen egyáltalában nincs kórház. Itt a helyzet még rosszabb, mint Taclobanban. Az utcán sátrakat állítottunk fel, ott rendeltünk, 200 beteget láttunk el.
Gyerekosztályra gyűjtenek
A magyar orvoscsapat kezdeményezésére gyűjtést indítanak a Fülöp-szigetek Tacloban városában lévő kórház gyerekosztálya és a tájfun áldozatai javára. Sári doktor elmondta, felmerést készítettek, mi mindenre lenne szükség az osztály működésére. Úgy gondolja, sokan járulhatnának hozzá a maguk erejéből is, hiszen nemcsak olyan drága berendezések kellenek, mint az inkubátorok, de egyszerű felszerelések, anyagok is. Sári doktor úgy tudja, az első jótékonysági koncert november 23-án lesz.
