Koalícióalakítás helyett kávéznak

Hamarabb lesz új év, mint új cseh kormány – mondogatják egyre gyakrabban a prágai politikai elemzők. Nem alaptalanul, hiszen másfél héttel az előrehozott cseh választások után még csak informális kávézgatáson találkozott annak a három pártnak az elnöke, amelyeknek a voksolások eredményei alapján politikai szövetséget kellene kötniük.

Andrej Babisnak, az ANO és Pavel Belobrádeknek, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDU–CSL) vezetőjének egyelőre nincs partnere, mert a pirruszi győzelmet aratott szocdemek (CSSD) még a tárgyalóküldöttség összetételéről sem tudnak megegyezni.

A baloldali pártban a legrosszabbkor törtek felszínre a régóta lappangó ellentétek. A Milos Zeman köztársasági elnököt – Jirí Pehe prágai politológus jellemzése szerint – több mint egy évtizede bármilyen tisztségében „kutyahűséggel” szolgáló öt vezetőségi tag néhány órával a választások végeredményének kihirdetése után titokban találkozott az államfővel. Másnap sokak szerint éppen az ő bátorításukra felszólították Bohuslav Sobotka pártelnököt, hogy a vártnál jóval gyengébb választási eredmény miatt mondjon le. Az idáig sótlannak ismert politikus azonban váratlanul a sarkára állt, és közölte: vagy minden elnökségi tag lemond, vagy a rendkívüli kongresszuson lesz tisztújítás. Azt pedig nem Zeman sugallja, hogy ki vezesse a pártunkat – tette hozzá.

A pártelnökkel rokonszenvező vezetőségi tagok viszont Michal Hasek első alelnököt és Jeronym Telc frakcióvezetőt szólították fel, hogy azonnal mondjanak le tisztségeikről, mert a tagság és a polgárok szemében egyaránt hiteleltelenné váltak. Vízválasztónak ígérkezik a CSSD központi ügyvezető bizottság vasárnapra összehívott ülése, ahol a menesztésükről dönthetnek, és végre kijelölhetik a szocdemek tárgyalóküldöttségét, amire a két potenciális koalíciós partner vár.

Eközben Andrej Babis – okulva a Közügyek Pártjának kudarcából, amely már az első parlamenti megbízatása második évében kettészakadt, majd pedig megszűnt – etikai kódexet iratott alá az alsóházba bejutott negyvenhét képviselőjével. Ebben kötelezettséget vállaltak arra, hogy asszisztensként, tanácsadóként, de más tisztségben sem alkalmaznak családtagokat, rokonokat. Havi 52 ezer koronás (hozzávetőleg 580 ezer forint) képviselői járandóságukból pedig kilencezret leszurkolnak a párt működésére és a szakértők díjazására. Súlyos pénzbírság vár arra, aki fontos ügyekben nem úgy szavaz, ahogy a frakció korábban döntött.

– Ezt a testületet is úgy fogom irányítani, mint a holdingomat. Fegyelmet követelek – fogadkozott a milliárdos üzletember, aki a választások előtt ellenzékbe készült, de a legújabb felmérések szerint a pártjára voksolók 81,8 százaléka követeli, hogy az ANO legyen koalíciós kormánypárt, a pártelnök pedig pénzügyminiszter. Milos Zeman azonban már jó előre bejelentette, hogy csak olyan minisztert nevez ki, aki feddhetetlen. Andrej Babist viszont a pozsonyi Nemzeti Emlékezet Intézete azzal gyanúsítja, hogy az 1980-as években a csehszlovákiai kommunista titkosrendőrség ügynöke volt. A pártelnök rendületlenül cáfol, bíróságon igyekszik bizonyítani az igazát, de leghamarabb januárban várható elsőfokú döntés.

Ha a jövő héten valóban megkezdődnek a koalíciós egyeztetések, akkor is bonyolult és hosszadalmas alkudozások várhatók. A cseh szocdemek például progresszív adózást ígértek és az egyházak kárpótlásáról elfogadott törvény felülvizsgálatát –az ANO viszont éppen adócsökkentést, a cégek költségeinek csökkentését szorgalmazza. A KDU–CSL pedig a baloldaliak által vitatott jogszabályt egyszer s mindenkorra lezártnak tekinti.

Andrej Babis, az ANO vezetője és felesége, Monika
Andrej Babis, az ANO vezetője és felesége, Monika
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.