Helyezkedés az európai sakktáblán
Most először zajlik ugyanis a választás a lisszaboni szerződés alapján, amely – jó uniós szokás szerint – meglehetősen széles értelmezési mezőt hagyott. Ráadásul amióta az Európai Parlament (EP) tagjait közvetlenül választhatják az európai polgárok, a választási részvétel rendre csökkent. Ami azért is szerencsétlen, hiszen közben az EP-nek egyre több feladata, jogosítványa van. Most, amikor az euroszkeptikus és populista pártok Európa-szerte előretörnek, a választás segíthetne az unió „demokratikus deficitjének” ledolgozásában. De kérdéses, hogy ez sikerül-e. A lisszaboni szerződés azt mondja ki, hogy a tagállami vezetőket tömörítő Európai Tanácsnak „az európai választások eredményének figyelembevételével” kell javaslatot tennie az Európai Bizottság elnökének személyére minősített többséggel, akit aztán az EP abszolút többséggel választ meg.
A politikai pártok azért, hogy nyomást gyakoroljanak a tanácsra, lehetőség szerint növeljék a választási részvételt, és „európai arcot” adjanak a kampánynak, úgy döntöttek, megneveznek egy-egy jelöltet. Az Európai Zöld Párt két „listavezetőt” is állít, ráadásul őket nyílt előválasztáson, maguk az európai állampolgárok választhatják ki online a megfelelő támogatást megszerzett jelöltek közül. (Az online szavazás november 10-től indul.) A legerősebb jelölt José Bové, francia politikus-aktivista, aki annak idején egy McDonald’s étterem lerombolása miatt várt ismertté. A radikális baloldal decemberben Madridban tart kongresszust, jelöltjük feltehetően a Görögországban sikeres Sziriza párt vezetője, Alexisz Ciprasz lesz. A liberálisok decemberben ülnek össze Londonban, a frakcióvezető, a volt belga kormányfő, Guy Verhofstadt mellett Anders Fogh Rasmussen, leköszönő NATO-főtitkár neve is felmerült. A szocialisták februárban tartanak kongresszust, s Martin Schulz, a jelenlegi EP-elnök, német szocdem politikus a legesélyesebb jelölt.
A néppárt csak márciusban dönt Dublinban: a konzervatívok közül José Manuel Barroso lehetségesnek nevezte, hogy újra induljon a posztért (megválasztása azonban gyakorlatilag kizárt, mert a második ötéves mandátumát töltő elnökkel meglehetősen elégedetlenek a tagállami vezetők). Felmerült Donald Tusk lengyel kormányfő, Michel Barnier belső piacért felelős francia EU-biztos és Valdis Dombrovskis lett kormányfő neve is. A pártok jelöltjei között vitát is terveznek. Ám mindez nem kötelezi az uniós állam- és kormányfőket, hogy aztán valóban a legtöbb szavazatot kapott európai párt listavezetőjét jelöljék a bizottsági elnöki posztra. Erre utalt nemrég Angela Merkel német kancellár is, aki először szólalt meg az ügyben, és közölte: nincs automatikus kapcsolat a jelöltek és a végső kinevezés között.
Magyarán, nem az Európai Parlamenté az utolsó szó. Alain Lamassoure befolyásos francia néppárti EP-képviselő hamar vissza is vágott, mondván, Merkel téved, ha azt hiszi, hogy továbbra is titkos alkuk keretében, és nem az európai választók akarata alapján lehet kijelölni az EB vezetőjét.
Korábban azonban Herman Van Rompuy, az Európai Tanács állandó elnöke is óvatosságra intett, amikor pont erre az intézményi konfliktusra hívta fel a figyelmet, és óva intett attól, hogy a jelöltek állításával túlzó reményeket, elvárásokat keltsen a parlament az európai választókban. Elemzők arra is figyelmeztetnek, ha a bizottság elnökét túlzottan pártpolitikusnak látják a tagállamok, az alááshatja az EB hatékonyságát a tagállami költségvetések vizsgálatakor, az állami támogatások jogszerűségének megítélésekor, és más, politikailag érzékenyebb ügyekben.
Valójában sokkal inkább ismét egy alkucsomag keretében dől majd el, ki lesz a bizottság első embere. Jövőre ugyanis lejár Van Rompuy megbízatása, új elnököt kell választani az EP élére is, véget ér a NATO-főtitkár mandátuma, és komoly politikai csata várható a pénzügyi, euróért felelős EU-biztos és a külpolitikai főképviselő posztjáért is. (Utóbbival kapcsolatban a lengyel külügyminiszter, Radoslaw Sikorski neve merült fel legtöbbször.) És más tényezőket is figyelembe kell venni a nagy európai sakktáblán: hiába emlegetik Mario Monti volt olasz kormányfőt, mint lehetséges EB-elnököt, mivel Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnökének személyében már van olasz nagy európai intézmény élén, nekik így valószínűleg nem jut több poszt.
Kompromisszumos megoldásként felmerült már Helle Thorning-Schmidt dán szocialista miniszterelnök, illetve Fredrik Reinfeldt svéd liberális-konzervatív kormányfő neve is. A mostani parlament április közepén fejezi be munkáját, a választások május 22–25. között lesznek. Az új parlament júliusban ül össze, akkor választja meg tisztségviselőit. Addigra tudni kéne, ki a jelölt az EB-elnök pozíciójára, hogy júliusban szavazhassanak róla. Ha nem sikerül, szeptemberre csúszhat a voksolás. A mostani bizottság mandátuma október végén, egy év múlva jár le.
A legszélsőségesebb parlamentre készülnek
Megkavarhatja a kártyákat az euroszkeptikusok választási sikere – ami nem lenne csoda, hiszen egy nyári Eurobarométer-felmérés szerint az európaiak bizalma az uniós intézmények iránt mélyponton van. A várakozások szerint a következő Európai Parlament tagjainak akár 30 százalékát is adhatják euroszkeptikus képviselők. Ezzel még nem tudnak blokkolni döntéseket, de megnehezíthetik a munkát. Brüsszeli elemzők szerint az euroszkeptikus pártok nem tudnak majd egy frakcióban tömörülni, mert ahhoz túlságosan nacionalisták.
Ezzel együtt a holland Szabadság-pártot vezető Geert Wilders és a francia Marine Le Pen rövidesen találkoznak, hogy megbeszéljék az együttműködés lehetséges kereteit. A Marine Le Pen által vezetett Nemzeti Front az Ipsos felmérése szerint – ha most lennének az európai parlamenti választások – a szavazatok 24 százalékával első helyen végezne Franciaországban, miközben a jobboldali UMP 22, a kormányzó Szocialista Párt pedig 19 százalékot kapna. Az NF komoly átalakuláson ment át az elmúlt években.
Marine apja, Jean-Marie Le Pen harcos, antiszemitizmustól sem mentes kijelentéseiből visszavett, a párt ma inkább a muszlimokra, a romákra és a bevándorlókra koncentrál, miközben balról kritizálja a brüsszeli ihletésű megszorításokat. Elképzelhető, hogy a Wilders–Le Pen szövetséghez csatlakozik majd a svéd Demokrata Párt, a flamand Vlaams Belang, az olasz Északi Liga, illetve az osztrák Szabadságpárt is. Ugyanakkor a brit UKIP (az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja) kizárta a csatlakozást, mondván ők nem rasszista, szélsőjobboldali, hanem libertariánus párt. Le Penék pedig elzárkóztak a Jobbikkal, illetve a görög Arany Hajnallal való együttműködéstől.
