A román külügy előszobáztatja a leendő magyar nagykövetet
Három hónapja várja a leendő bukaresti magyar nagykövet, hogy elfoglalhassa posztját, de a román külügy halogatja az úgynevezett agrément megadását. Az eredetileg tervezett időponthoz képest késéssel, de hazatért Bukarestből Füzes Oszkár, aki most a Külügyminisztérium kulturális főosztályát vezeti. Bukarestben Polonyi Géza beosztott diplomata irányítja ügyvivőként Magyarország külképviseletét.
A leendő bukaresti nagykövet, Zákonyi Botond, a Magyar Külügyi Intézet korábbi igazgatója lapunk érdeklődésére lakonikusan azt válaszolta: egyelőre nem nyilatkozhat. Hivatalos megkeresésünkre a román külügyi tárca lapzártáig nem válaszolt, a sajtóosztály illetékese pedig szóban mindössze annyit közölt, hogy mihelyt újdonsággal szolgálhatnak, értesítenek.
– Az agrément húzódása értelmezhető a kormány elégedetlensége jeleként, de előfordult, hogy „rendes” körülmények között ennél tovább várakoztattak nagyköveteket – értékelte a helyzetet lapunknak Valentin Stan kisebbségkutató, volt diplomata. A Bukaresti Egyetem történészprofesszora szerint „probléma akkor lenne, ha Bukarest megtagadná az agrément-t”.
A holland Matthijs van Bonzelt több mint fél évig „előszobáztatták” Bukarestben, miután Hága 2011 végén megvétózta Románia schengeni csatlakozását. Román–magyar viszonylatban az autonómia a kényes téma, amely újra napirendre került a székelyek vasárnapi nagy menetelésével. Füzes Oszkárt az év elején maga a román külügyminiszter fenyegette meg kiutasítással, miután nyilvánosan állást foglalt a székely önrendelkezés mellett.
Valentin Stan szerint a román politikum az elmúlt években azért is vádolhatta Magyarországot a belügyekbe való beavatkozással, mert egyes esetekben ez valóban megtörtént. – A legtöbb esetben viszont a román politikusok vagy tudatlanságból viselkednek úgy, ahogy viselkednek, vagy tudatosan próbálják a kisebbségi kérdést román „fennhatóság” alatt tartani. Csakhogy ezeknek véget kell vetni. A magyar „beszólásoknak” és a román próbálkozásoknak is. A civilizált világban ezeknek nincs helyük – mutatott rá a volt diplomata. Hozzátette: ki kell mondani, hogy Magyarország igenis támogathatja a Románia területén élő magyar kisebbséget, beleértve az autonómiatörekvéseket is.
– Ezt a nemzetközi jog is elismeri. Elég, ha felütjük a trianoni békeszerződést, hogy a román–magyar viszonyt illetően a legkézenfekvőbb példát említsem. Ez utal a nemzeti kisebbségekről szóló, 1919. decemberi szerződésre, amelyben a román állam vállalta, hogy autonómiát ad a székelyeknek, biztosítja a magyarok vallási, oktatási szabadságát és így tovább. Az a tény, hogy erre az egyezményre külön utal a Magyarországgal kötött trianoni békeszerződés a szövetséges és társult hatalmak nyomására, egyértelműen azt mutatja, hogy az említett hatalmaknak, de Magyarországnak is jogában áll érdeklődni a Nagy-Románia fennhatósága alá került kisebbségek sorsa iránt – magyarázta a szakértő.
A professzor szerint az 1990-es években a nemzetközi jog további eszközökkel gazdagodott, amelyek olvasata ez: a kisebbségi kérdés nem kizárólag az államok belügye. Ebben a szellemben született a magyar–román alapszerződés is. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1991-ben erre hivatkozva teremtette meg a jogalapot Irak lerohanásához: a bagdadi rezsim atrocitásai a kurd kisebbség ellen szükségessé tették a nemzetközi közösség beavatkozását. – A 688. számú határozat kimondja, hogy egy adott kisebbség helyzete összefügg a nemzetközi békével és biztonsággal – mutatott rá Stan.
De meddig terjed a kisebbségvédelem, hol a határ, amin túl a magyar diplomácia állásfoglalásai „beleszólásnak” minősülnek? – Egy nagykövet nem adhat „tanácsot” például Románia területi-közigazgatási felosztását illetően. A leköszönt magyar nagykövet több diplomáciai baklövést is elkövetett. Gondolok itt elsősorban az RMDSZ-szel, vagyis az erdélyi magyarság legitim képviseletével szemben álló politikai csoportosulások, szervezetek támogatására – húzta alá Valentin Stan.