Megvalósult Grúz Álom

Tisztának és átláthatónak minősítették a nemzetközi megfigyelők a hétvégi grúziai elnökválasztást, amelynek eredményeként a kormányzó Grúz Álom jelöltje, Giorgi Margvelasvili aratott a vártnál is nagyobb, 60 százalékot is meghaladó győzelmet. – Érlelődik a grúz demokrácia – mondta például Joao Soares, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet delegációjának vezetője. Hasonló véleményen van Göncz Kinga is, aki az Európai Parlament egyik megfigyelőjeként járt Tbilisziben. – Nyugodt kampányidőszak után békésen zajlott a voksolás, amely kisebb szabálytalanságokkal ugyan, de megfelelt a szabad és tisztességes választás követelményeinek, az európai normáknak – mondta lapunknak az MSZP európai parlamenti képviselője. Mint kifejtette, jellemző volt a légkörre, hogy a szavazás előtt a két egymással élesen szemben álló politikai erő (a Grúz Álom és a távozó elnök, Miheil Szaakasvili pártja, az Egyesült Nemzeti Mozgalom) képviselői a parlamentben konszenzussal tudták a nemzetközi javaslatoknak megfelelően módosítani a választási törvényt.

Szaakasvili is azt hangoztatta vasárnapi tévébeszédében, hogy „minden választás a demokrácia fejlődését szolgálja”, és a többség véleményének tiszteletben tartására szólította fel azokat, akik elégedetlenek az eredménnyel. A politikus két mandátumot töltött ki az államfői poszton, harmadikra pedig az alkotmány értelmében nem volt lehetősége. De valószínűleg esélye sem lett volna, hiszen a Grúz Álom többséget szerzett az egy évvel ezelőtti parlamenti választáson, a miniszterelnöki székbe juttatva vezetőjét, a milliárdos üzletember Bidzina Ivanisvilit. A megválasztott elnök, Margvelasvili a hírek szerint az ő személyes kiválasztottja: oktatási miniszterként, majd a kormányfő első helyetteseként dolgozott kabinetjében. A 44 éves, filozófus végzettségű, kevés politikai tapasztalattal rendelkező leendő államfőt, a tbiliszi közszolgálati egyetem volt rektorát, elemzők egy része éppen ezért Ivanisvili bábjának tartja. Georgij Zedgvenidze Oroszországban élő grúz történész, viszont azt írta róla a Slon.ru moszkvai internetes portálon, hogy olyan „kifinomult értelmiségi”, aki alkalmas a béketeremtő szerepére.

Politikai szerepe jóval kisebb lesz, mint elődjéé volt: beiktatásával életbe lép az az alkotmánymódosítás, amellyel az elnöki jogkör egy része a kormányfőre száll. Tétje tehát annak van, ki veszi majd át a miniszterelnöki posztot Ivanisvilitől, aki már szeptemberben jelezte: hamarosan távozik a politikából, mert Szaakasvili menesztésével elérte célját. Utódja személyéről egyelőre semmit sem tudni, bár a The New York Times értesülése szerint az orvos végzettségű munka- és egészségügyi miniszter, David Szergejenko és a párizsi Sorbonne-t is megjárt, mindössze 31 éves belügyminiszter, Iraklij Garibasvili lehet esélyes a tisztségre. Szaakasvili egy ideig pihenni akar –mondta újságíróknak a szavazás után. A brit Financial Times a politikushoz közeli forrásokra hivatkozva azt írta, hogy egy ideig az Egyesült Államokban vállalhat munkát, ahol politikai karrierjének kezdete előtt már dolgozott ügyvédként. Otthon ugyanis – miként arra Ivanisvili többször utalt – felelősségre vonhatják az elnöksége idején elkövetett, feltételezett jogsértésekért. Ám a még mindig csak 46 éves Szaakasvili többször is jelezte, hogy nem kíván távozni a politikából, és kíméletlen ellenzéki szerepre készül. Grúziában szerinte most a bizonytalanság korszaka következik, és számára a saját sorsánál fontosabb, hogy az ország magára találjon – idézte szavait az Interfax orosz hírügynökség.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.