A sajtó „Ne zavarj, épp lopok!” törvénynek keresztelte el az infotörvény áprilisi, az állampolgárok és a civil szféra információs jogosítványait visszavágó módosítását. A kormánypárt törvényhozási gőzhengerének működése nyomán a Polgári törvénykönyvből kikerültek az úgynevezett üvegzseb-szabályok, az információszabadság-törvénybe pedig csak csonkolva kerültek át: egy fideszes önálló képviselői módosító következményeként jelenleg az szerepel a törvényszövegben, hogy azok a közérdekű adatok, szerződések, döntést megalapozó dokumentumok, amelyeknek az összegyűjtése és kiadása „aránytalanul sok munkával” járna az adatkezelő szerv számára, és így „visszaélésszerű adatigénylésre” lennének alkalmasak, a jövőben nem lesznek nyilvánosak. Hogy mi minősül túl sok munkának, azt a jogszabály nem tartalmazza, így mostantól az adatkezelő (állami vagy önkormányzati intézmény, hatóság, kormányszerv stb.) dönti el, hogy milyen adatokat oszt meg a nyilvánossággal. A sürgős eljárásban elfogadott javaslat pedig a titkolózáshoz törvényi hátteret is biztosít. Az eset nyomán az Átlátszó, a Transparency International, a TASZ és a K-Monitor azonnal kilépett a kormány által összetrombitált korrupciós munkacsoportból – mondván, hogy a jelek szerint az Orbán-kabinet egyáltalán nem gondolja komolyan a hivatali visszaélések visszaszorítását –, ez azonban nem hatotta meg a jogalkotókat.

Tény, hogy Magyarországon az állami átláthatóság eddig is meglehetősen hézagos volt. Jellemző példa, hogy az intézményi honlapok üvegzseb fiókjaiból általában pontosan meg lehet tudni, mennyit költ az adott szerv mondjuk vécépapírra, azt az információt viszont hosszas nyomozás után sem lehet begyűjteni, hogy az állam pontosan hány alkalmazottjának biztosít szolgálati autót (és pontosan milyet, milyen használati feltételekkel), pedig nyilvánvaló, hogy a közpénzköltés ellenőrzésében az utóbbi sokkal többet segítene.

Államunk egyáltalán nem szereti, ha a pénzügyeit, illetve általában a közjavak felhasználását firtatjuk: a paksi atomerőmű tervezett bővítésének pénzügyi költségeiről a tulajdonos MVM csak elvesztett perek sorozata után volt hajlandó nyilatkozni az Energiaklub nevű civil szervezetnek, a föld- és a trafikpályázatok adatai pedig az ügyben indított (de még be nem fejezett) jogi eljárások ellenére változatlanul titkosak. A jelenlegi kormány érdekes módon elődeinek titkait is féltékenyen őrzi: nemcsak a Gripen-beszerzés vagy az olajügyeket vizsgáló parlamenti bizottság dossziéi titkosak – jogi értelemben is –, hanem például a Pakson 2003-ban történt üzemzavarral kapcsolatban sem adnak választ olyan egyszerű és nyilvánvalóan közérdekű adatokat érintő kérdésekre, hogy pontosan mekkora kár keletkezett, és ki fizette a kártérítést (illetve mennyi hárult abból az adófizetőkre). Azokat az ellenzéki javaslatokat pedig rendre leszavazzák, amelyek szerint állami vagy uniós támogatás kiutalásának előfeltétele lenne a támogatási döntés, a szerződés és a pályázati anyag nyilvánosságra hozatala, holott számos európai országban már meghonosodott ez a skandináv mintájú gyakorlat.

2001-ben az augusztus 20-i tűzijáték költségeivel kapcsolatban hangzott el az a sokat idézett mondat, hogy a családban sem illik megkérdezni, mennyibe került a karácsonyi bejgli – azóta kormányok jöttek és mentek, a vonatkozó törvényi környezet teljesen átalakult, beléptünk az EU-ba, de a kormányzati hozzáállás érdemben semmit sem változott. Például az Országos Környezet- Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőségnél (OKTVF), vagyis egy évente sok milliárd forintot költő állami főhatóságnál semmilyen következménye sem lett, hogy az adatvédelmi hatóság vizsgálata nemrég megállapította: a hivatal honlapján az Üvegzseb címszó alatt 2010. márciusi (vagyis még a kormányváltás előtti) a legutóbbi bejegyzés. Az említett felügyelőség a főigazgató szakmai önéletrajzát sem hajlandó nyilvánosságra hozni, annak ellenére, hogy az illetékes vezető doktori címével, illetve diplomájával kapcsolatban igen súlyos aggályokat fogalmazott meg a média.

Az állam mindent tudhat az állampolgárról, viszont bármit eltitkolhat az állampolgár elől – nagyjából így fest ma az információszabadság helyzete Magyarországon. A változáshoz – kormányokon és politikai oldalakon átívelő titkolózási hajlamról lévén szó – valószínűleg több kell egy új törvénynél.