Külön csatorna a magánhívásoknak

Előszeretettel ír SMS-eket, a Bundestagban is több olyan fotó készült róla, amint a parlamenti ülés közben szöveges üzenetet ír mobiltelefonjáról. Hogy mennyire biztonságos Angela Merkel mobilja, arról komoly vita dúl Németországban azóta, hogy kiderült: az amerikai nemzetbiztonsági szervek lehallgatták a világ legbefolyásosabb asszonyának tartott kancellár és CDU-elnök okostelefonját.

Papíron a Merkel által használt, az amerikai BlackBerry cég Z10-es modelljére épülő készülék megfelel a legmagasabb biztonsági előírásoknak. Azaz védelmet nyújt az adathalász és adatfürkésző támadásokkal szemben – írja a Die Welt. A kancellár szolgálati okostelefonján az internet biztonsági megoldásokat kínáló düsseldorfi technológia cég, a Secusmart szoftverét használják, méghozzá 2009 óta. A Secusmart által fejlesztett program –a mobiltelefóniára szakosodott Teltarif.de portál szerint – teljesen elkülöníti a hivatali és a magánjellegű beszélgetéseket.

A 2007-ben alapított Secusmart most október elején rukkolt elő a legújabb változattal, ehhez különleges SIM kártya és egy Secu SUITE nevű, külön biztonsági szoftver is jár. Mint Hans-Christoph Quelle, a Secusmart ügyvezetője az október elején rendezett berlini bemutatón is hangsúlyozta, szoftverük három az egyben megoldást kínál. Három szuperbiztonságos csatornát a hivatali telefonbeszélgetésekhez, a hivatali adattovábbításhoz és a magánjellegű beszélgetésekhez. A telefonbeszélgetéseket Merkel internetalapú telefonálással (VoIP-technológiával) bonyolította.

A német sajtó szerint a kancellár előző mobiltelefonja nem felelt meg e hármas követelménynek, ezért is lehetett lehallgatni. Quelle arról is beszélt, hogy a politikusoknak korábban legalább három mobiltelefont kellett magukkal cipelniük, erre állítása szerint a jövőben nincs szükség. Az ügyvezető tapasztalatai szerint a telefonbeszélgetések és adatforgalom titkosítása iránti igény a politikusok körében jóval nagyobb, mint a nagyvállalati vezetői körökben. Pedig ez utóbbiak is gyakran lehallgatási megfigyelési célpontok.

A kancellármobilnak nevezett Secusmart-fejlesztés iránt komoly igény mutatkozik német kormányzati körökben. Quelle közlése szerint az októberi bemutató óta a tizenhárom szövetségi minisztérium közül tizenegyből érkezett rendelés, de huszonhárom szövetségi szintű hivatal is bejelentkezett.

Merkel privilegizálthelyzetben van Barack Obamához képest. Az amerikai elnököt beiktatása után, 2009 elején a biztonsága felett őrködő Secret Service megfosztotta BlackBerry mobiltelefonjától. Obama csak elkeseredett ellenállást követően egyezett bele, hogy kapjon egy olyan biztonságos készüléket, amellyel lényegében a családtagjaival tud beszélni. 

Budapesten júliusban beszélgettek el az amerikai nagykövettel

A magyar–amerikai kapcsolatokban is vert már hullámokat az USA Nemzetbiztonsági Ügynöksége (NSA) által folytatott nagyszabású lehallgatás, Igaz, Budapesten nem berendelték az amerikai nagykövetet, ahogy Guido Westerwelle német külügyminiszter tette csütörtökön Berlinben az ottani amerikai misszióvezetővel. Még július elején, az amerikai titkos adatgyűjtési botrány kirobbanása után a magyar külügyi tárca – hivatalos megfogalmazás szerint – beszélgetést kezdeményezett az azóta már távozott budapesti amerikai nagykövettel. Martonyi János külügyminiszter a többi között azt kérdezte Eleni Tsakopoulos Kounalakistól: magyar kormányzati intézmények ellen – akár Magyarországon, akár külföldön –folyt-e titkos adatgyűjtés. Lapunk kérdésére, Orbán Viktor kormányfőnek van-e tudomása arról, hogy az ő mobiltelefonját is lehallgatták volna az amerikaiak, Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője válaszul az illetékes szakszolgálatokhoz irányított bennünket. 

BlackBerry okostelefon az NSA weboldalával és a SecuSUITE biztonsági programmal
BlackBerry okostelefon az NSA weboldalával és a SecuSUITE biztonsági programmal
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.