Tárgyalás a Zöldekkel: esély vagy veszély?
Mintha két külön világból érkeznének. A szókimondó, harsány, ellentmondásos Claudia Roth (a Zöldek társelnöke) és a rendkívül rugalmas, konfliktuskerülő, visszafogott Angela Merkel (a CDU elnöke) ült tegnap tárgyalóasztalhoz Berlinben, hogy egy, a német politikában eddig szokatlan modellről tárgyaljon. A szeptemberi választásokon győztes CDU/ CSU a szociáldemokraták mellett az ökopárttal is puhatolózó megbeszéléseket kezdett, igaz, a koalíciós megállapodásnak a legtöbb megfigyelő alig ad esélyt. Ralf Fücks, a Zöldekhez közel álló Heinrich Böll Alapítvány társelnöke is úgy látja: 80 százalék az esélye egy nagykoalíciónak, a Zöldeknek mégis érdemes komolyan venniük a lehetőséget.
– Egyelőre nem tudni, mennyire komolyak a kancellár szándékai. Lehet, hogy a puhatolózással csak azt akarja bizonyítani, hogy nem csupán a szociáldemokrata párt az egyedüli lehetséges partner – veti fel lapunknak adott interjújában.
Sokat cikkezett a német sajtó az utóbbi években arról, hogy a Zöldek lehetnek az új középosztály pártja, de ehhez koalícióképesnek kell lenniük mind a konzervatívokkal, mind a szociáldemokratákkal. Az idei választási kampányban azonban „balra csúsztak”, valahová az SPD és a Baloldali párt közé, agresszív stílusukkal és főként az adópolitika, az adóemelések sulykolásával sok polgári választót elriasztottak – fogalmaz Fücks. Egy ilyen balos kampány után drámai irányváltás lenne, ha koalícióra lépnének a CDU-val, ám az is igaz: a választók megbüntették a Zöldeket, így a párt helyzetét mindenképpen újra kell értékelni. (A pártvezetés azóta nagyrészt visszalépett, de a puhatolózó tárgyalásokon még ők képviselik a Zöldeket.)
Az alternatívák elgondolkodtatóak: a Schröder-kormány után ismét reális esély kínálkozik arra, hogy a párt a szövetségi politikát is komolyan befolyásolja. A Zöldek fő témái – a megújuló energiaforrásokra épülő energiapolitika, ennek következtében az ipar és a mezőgazdaság teljes átalakítása, az európai válságkezelés szolidárisabbá tétele, a bevándorláspolitika átgondolása és a menekültek befogadása, a modern családpolitika, amely az együttélésre és nem a házasságra épít, és persze a javak újraelosztása – túlságosan fontos kérdések ahhoz, hogy a párt kapásból elutasítsa a kormányzati felelősséget. Az sem utolsó szempont, hogy a mérleg másik serpenyőjébe egy teljesen súlytalan ellenzéki szerep kerülhet: egy csaknem 70 százalékos többséggel bíró nagykoalíció a demokratikus kultúra számára nagyon súlyos következményekkel járna, az ellenzék itt legfeljebb a statiszta szerepét töltheti be. „Ez majdnem magyar viszonyokat eredményezne” – mondja Fücks, hozzátéve, hogy a CDU azért nem a Fidesz, különben fel sem merülne, hogy tárgyalóasztalhoz lehet ülni velük.
Sokan beszélnek arról, hogy a Zöldek immár új polgári párt lettek, de Fücks szerint a hagyományos értelemben vett polgári pártoktól még mindig messze állnak. Ha azonban a német társadalom fejlődését nézzük, akkor a Zöldek valóban az új középosztály képviselői: a környezetvédelmi szempontból felvilágosult, szociálisan érzékeny és liberálisan gondolkodó polgárok pártja, amelynek a nagyvárosokban ma már 20-30 százalékos támogatottsága van. Jövedelmi szintjük pedig olykor vetekszik a liberálisok bázisával, a felső középosztállyal.
Nagy kérdés, hogy vajon a zöldtémákban a CDU hajlandó lenne-e engedményeket tenni. Itt vannak biztató jelek: a kereszténydemokraták fontos lépéseket tettek a politikai közép felé, a kancellár jól érzékeli, hogy miképp és merre változik a német társadalom. A CDU kultúrkonzervatív miliője ugyan sok zöldszavazó szemében még mindig nagyon idegen, de nézzük a tényeket: Merkel kormányában volt egy nyíltan meleg külügyminiszter, egy kerekes székben ülő pénzügyminiszter és egy vietnami származású gazdasági miniszter. Vagyis ez a párt már régen nem az, mint húsz évvel ezelőtt volt – mutat rá Fücks. Hozzáteszi: Merkel jól tudja, hogy a jövőben csak úgy tudja garantálni a többséget a CDU-nak, ha ő és a pártja is változik, nem lehet például a hatvanas évek családmodelljét propagálni.
A bajor CSU-ban nagyobbak az ellenérzések a Zöldekkel szemben, de ez valójában egy kaméleon párt, és Horst Seehofer pártelnök alatt meglepően rugalmasnak tűnnek – vélekedik Fücks. Azzal kapcsolatban nem bocsátkozik jóslásokba, hogy vannak-e valóban áthidalhatatlan különbségek az uniópártok és a Zöldek között. Az adópolitika és a szolidárisabb európai válságkezelés nyilván nagyon kritikus témák, míg az energiapolitikában ellentmondásos üzeneteket küld a CDU.
Egy koalíció lehet esély vagy veszély is az ökopártnak, minden a kormányprogramtól függ, mondja. Ha a Zöldeket végül arra kényszerítik, hogy lemondjanak az elveikről, akkor egyértelmű vereséget szenvednek, de ha ez a koalíció lehetőséget kínálna arra, hogy új szövetség kötessen az ökológia és az ökonómia, a környezettudatosság és a gazdasági szféra között, hogy új gazdasági-társadalmi modellt teremtsenek, az egyértelműen előrébb vinné Németországot – fogalmaz végül Ralf Fücks.
