Alijev a fotelból figyel

Kampánycsend volt tegnap Azerbajdzsánban, ahol ma választanak államfőt. A kampány amúgy is sajátos volt. A legfőbb esélyes, a hivatalban lévő Ilham Alijev nem vett részt a vitákban, nem rendezett gyűléseket. Nincs erre szükség – mondták –, az államfő ismertsége és támogatottsága így is elég nagy.

Egy amerikai cég szeptember végi közvélemény-kutatása szerint Alijev tevékenységével a megkérdezettek 86 százaléka elégedett. A biztos szavazók körében pedig 90,5 százalék. Az eredményeket a hivatalos azeri hírügynökség tette közzé. A jelentés szerint az államfő azért bírja honfitársai bizalmát, mert az ország gazdasági fejlődése töretlen, megóvta Azerbajdzsánt a terrorizmustól és az örmény agressziótól. A kutatást Arthur J. Finkelstein amerikai választási tanácsadó cége készítette, amely több amerikai republikánus kampányt vezényelt, számos európai és ázsiai jobboldali párt, például a Fidesz számára végez szolgáltatásokat.

A kampányban felbukkant az azeri–örmény viszály, a vitatott Hegyi Karabah sorsa. Alijev elnök szeptemberben beszédet is mondott, amiben a haza hős fiaként említette Ramil Safarovot, az azeri katonatisztet, aki Budapesten baltával gyilkolt meg egy örmény katonatisztet. (Mint ismert, Safarovot életfogytiglani börtönre ítélte a magyar bíróság, de miután tavaly az Orbán-kormány beleegyezett, hogy a további büntetését Azerbajdzsánban töltse, Alijev megkegyelmezett neki. Safarovot előléptették, és azóta is hősként ünneplik.) Az azeri elnök azt is megígérte népének, hogy visszaszerzik az elvesztett területeket, beleértve az örmény fővárost.

Az ötvenegy éves Ilham Alijev 2003 óta az ország elnöke. Akkor halt meg apja, Hejdar Alijev szovjet politikus, országa volt KGB-főnöke és KP-titkára. Tőle örökölte a posztot. Az idősebb Alijev alaposan felkészítette fiát, akit államfőként 2008-ban újraválasztottak, igaz, közben megszüntette a szabályt, amely csak két elnöki mandátum betöltését engedte meg.

A kőolaj- és gázjövedelmek látványos fejlesztéseket eredményeztek Bakuban. Elegáns és extravagáns épületek, koncerttermek, utak épültek, ezek főleg az Alijev család nevét viselik, a főváros szobraikkal, arcképeikkel van tele. A jövedelemkülönbségek ugyanakkor kirívóak, a munkanélküliség miatt sokan – egyes adatok szerint kétmillióan – Oroszországban és Ukrajnában keresnek megélhetést.

Most tíz ellenzéki jelölt indul. Egy részüket állítólag a kormányzat indította, hogy megossza az ellenzéki szavazatokat. A Szabad Európa Rádió szerint a nyilvánosság előtt ezek a jelöltek támadásaikat a fő ellenzéki politikusra, Camil Hasanlira összpontosították. Egyikük a vitában egy vizespalackot is hozzávágott a Demokratikus Ellenzék Nemzeti Tanácsa 61 éves jelöltjéhez.

Hasanli már volt parlamenti képviselő, civilben történész és egyetemi tanár. Kampányának fő üzenete az volt, hogy az Alijev-klán nem osztja meg a szénhidrogén-bevételeket a néppel. (Az egyesült ellenzék először a Moszkvában élő filmrendezőt, a 74 éves Rusztem Ibragimbekovot akarta indítani. Ő jóval ismertebb hazájában, s Oscar-díjjal is dicsekedhet. Ibragimbekov írta Nyikita Mihalkovval az utóbbi Csalóka napfény című, 1996-ban díjnyertes filmjének szövegkönyvét. Ibragimbekov indulását kettős állampolgársága miatt akadályozták az azeri hatóságok.)

Hasanli szerint Azerbajdzsánt elborította a korrupció, s azt mondta, megmenti az országot a diktatúrától. Ezen kívül amnesztiát ígért, dupla-tripla fizetést a pedagógusoknak, az orvosoknak és a közalkalmazottaknak. A nyilvános vita alpári stílusban folyt. Hasanlit egyik vetélytársa úgy aposztrofálta, hogy egy „örmény apósa”. Erre ő azzal vádolta ellenfeleit, hogy többségüknek bűnözői múltjuk volt.

Családi képtár. A mostani államfő apja, Hejdar Alijev portréja Bakuban
Családi képtár. A mostani államfő apja, Hejdar Alijev portréja Bakuban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.