Indiában már szabályoznák a béranyaipart

Vasanti tizedmagával él egy szobában, és hímezni tanul. Összesen százan lehetnek hozzá hasonló asszonyok a klinika szálláshelyén. Vasantinak már nincs sok hátra: mivel az előző szülése nem sikerült, most császármetszésre vár, és addig is a kórházi részlegre kerül. A gyermek, egy kisfiú egy japán házaspáré.

Az asszony tudja, hogy a japánok kislányt szerettek volna, de a legfontosabb, hogy a bébi egészséges – mondja. Vasanti – ahogy a többi nő is – béranya. Nagyon várja a szülést, mert akkor végre hazamehet a saját férjéhez, gyerekeihez. A BBC egyik riportja Najna Patel klinikáját mutatja be: Patel doktornő valóságos kombinátot irányít. Övé az IVF- (lombikbébi) laboratórium, a szülészet és a béranyák számára létesített szállás. Szigorúan szemmel tartják őket.

Tilos számukra a terhesség idején a szex, bár a megállapodásban kikötik, hogy ha valami komplikáció lépne fel, azért nem felel sem az orvos, sem a kórház, sem pedig a nő méhét bérlő pár. Ha minden jól megy, akkor Vasanti nyolcezer dollárnak megfelelő rúpiával térhet haza. A sikeres ikerterhességért tízezret kap az asszony. Ha három hónapon belül elvetélne, 600 dollárral kell beérnie. (Patel doktornő azzal lett világhírű, hogy klinikáján egy asszony saját unokáját szülte meg terhesség kihordására képtelen lánya helyett.)

India a világ béranyasági központja – mondja büszkén a doktornő, aki szerint nem történik különösebb igazságtalanság a béranyákkal, hiszen a mai világban mindenki használja a másik embert. A pénz pedig, amelyhez így jutnak, méltányos, hiszen egyébként is fizikai munkát végeznek, ezzel azonban sokkal jobban keresnek. Vasanti családja – tudjuk meg a tévériportból – házat épít az így keresett pénzből. Valahol másutt, mert ha a falujukban építkeznének, az emberek rájönnének, mitől tollasodtak meg ilyen váratlanul, s nem állhatnának meg előttük.

Az eljárás szigorú. A császármetszés után Vasanti pár másodpercig látja csak a kihordott kisbabát, aki a szülészeten marad, de ott már a biológiai szülők lesznek vele. A riport végén megtudhatjuk, hogy Vasanti visszatért a családjához, már az új házban élnek, és a gyerekei angol nyelvű iskolába járhatnak. Ami Indiában történik, a béranyaság ipari formája. A világ sok országában tiltott ez az eljárás. Magyarországon is, ahogy a többi EU-államban, de közben megengedik Oroszországban, Ukrajnában, Thaiföldön, Grúziában és az USA több államában. Történetek, béranyasági sztorik sokasága kering az interneten.

Ezekből kiderül: nincsenek boldog béranyák, akkor sem, ha elegánsan dajkaanyának nevezik azokat az asszonyokat, akik „kiadják” méhüket kilenc hónapra egy másik emberpárnak. Sok oka lehet annak, hogy egy emberpár ilyen megoldást keres. A sokáig halogatott szülés miatt a nő esetleg nem tudja kihordani a babát, vagy veleszületett szervi okokból nem alkalmas a terhességre. Ilyenkor méhen kívüli eljárással megtermékenyítik a kivett petesejtet az apa ondósejtjével (ez az IVF), majd a dajkaanyába helyezik fel. Azok, akik ezt Európában nem tehetik meg, elmennek az Egyesült Államokba, ahol 30 ezer dolláros tarifáról tudni. Mások, valamivel olcsóbban, Indiában keresik a megoldást. A Patel-klinikán 28 ezer dollárt fizetnek a kliensek a sikeres szülésért.

Miért India lett a béranyaság központja? A Reuters riportja szerint az olcsó eljárás, a képzett orvosok és az iszonyú szegénység tette alkalmassá Indiát erre a szerepre. Háromezer meddőségi klinika van a kontinensnyi országban, ahol egy ENSZ-tanulmány szerint évi 400 millió dollárt szednek be a béranyaüzletből. A kliensek 90 százaléka külföldi, s negyven százalékuk homoszexuális pár – mondta a Reutersnek Szudhir Adzsa a Surrogacy India szervezet nevében. (Nemrég végigturnézta a magyar bulvárt egy meleg celeb, aki arról beszélt, hogy partnerével teljes családot akarnak, és ehhez egy amerikai béranya szolgáltatásait tervezik igénybe venni.) Adzsa doktor szerint gondot okozott, hogy eddig semmiféle szabályozás nem volt. Most törvény készül, amely védené a béranyákat és a bébiket, valamint a megbízó párokat is.

Július óta vízumszabályozással akarják kizárni a külföldi azonos nemű párokat és személyeket abból, hogy igénybe vegyék ezt a „szolgáltatást”. A jövő évben a parlament elé kerülő törvény tovább szigorítana. A meddőségi klinikáknak regisztráltatniuk kell magukat, és a szabályozó hatóság felügyelete alá kerülnek. A béranyaság korhatára 21–35 év között lesz, biztosítást kell kapniuk, és közjegyzőnél kötnek szerződést a klinikákkal a béranyák és a meddő párok. A béranyaság/dajkaanyaság létező jelenség azokban az országokban is, ahol tilos. Nálunk az internet tele van olyan beszámolókkal, amelyek szerint ezt a gyakorlatot nem tudja megszüntetni sem a jelenlegi törvényi tiltás, sem a civil szószólók inkvizítori dühe. Egyetlen kattintásra előkerül egy ukrán ügyvédi iroda magyar nyelvű honlapja, megoldást kínálva.

India a világ béranyasági központja lett tíz év alatt
India a világ béranyasági központja lett tíz év alatt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.