Történelmi siker, a soros magyar EU-elnökség egyik legfontosabb eredménye – az Orbán-kormány jó két évvel ezelőtt így értékelte, hogy sikerült 2011 júniusának végén lezárni Zágráb és Brüsszel uniós csatlakozási tárgyalásait, s ezzel megnyílt az út Horvátország végül idén júliusban megvalósult EU-tagsága előtt. Amit szintén a jószomszédi kapcsolatok újabb mérföldköveként méltattak vezető magyar politikusok.

Három hónappal később, a Hernádi Zsolt-ügy kapcsán azonban jelentősen változott a tónus. Az Orbán kormány az Interpol által kiadott vörös nemzetközi körözésre reagálva kemény hangú közleményben ítélte el, hogy „gazdaságon kívüli, az Európai Unióban elfogadhatatlan eszközökkel próbálnak nyomást gyakorolni” a Horvátországban a legnagyobb külföldi befektetőnek számító Molra. A magyar választ diplomáciai és jogi csatornákon keresztül adják meg, az előbbi részeként Martonyi János külügyminiszter lemondta részvételét a csütörtökön Dubrovnikban esedékes Energiabiztonsági Fórumon.

– Reméljük, az ügy nem fogja megterhelni az egyébként jó kétoldalú viszonyt – mondta lapunknak Kaleta Gábor, a külügyi tárca sajtóosztályának vezetője, aki szerint a magyar fél nyitott a párbeszédre. A dubrovniki miniszteri út lemondása mellett más diplomáciai válaszlépést nem terveznek, egyelőre az sincs napirenden, hogy berendeljék a budapesti horvát nagykövetet. Diplomáciai forrásból lapunk úgy értesült, Martonyi szerda este készült telefonon beszélni horvát kollégájával, Vesna Pusic-tyal.

– Magyarország horvátországi megítélésének nagyon jót tett az emlékezetes és más szempontokból vitatható Kalasnyikov-ügy. Azzal, hogy az Antall-kormány az elsők között ismerte el Horvátország függetlenségét, és még a délszláv polgárháború előtt nem túl jelentős fegyverszállítmánnyal segítette a Tudjman-rendszert, oldotta a horvátok magány érzetét – erről már Juhász József történész, egyetemi docens beszélt lapunknak. Az ELTE BTK Biztonságpolitikai Műhelyének tagja szerint az elmúlt jó húsz évben a budapesti és a zágrábi kormányok – politikai színezettől függetlenül – a kétoldalú gazdasági együttműködés fejlesztésében, az 1848 és 1989 közötti inkább hűvös viszony javításában voltak érdekeltek.

A magyar jobboldali kormányok részéről ugyanakkor az „újjáéledő szerelemben” érzékelhető volt egy historizáló-érzelmi komponens is. Abban, hogy támogatták a horvát EU-tagságot, a magyar gazdaság pedig Rijekában tengeri kikötőhöz jutott, Magyarország hangadó regionális vezető szerep lehetőségét látták. Igaz, a Gyurcsány-kormány is kampányolt azért, hogy Brüsszel ne tekintse előfeltételnek a háborús bűnökkel vádolt Ante Gotovina tábornok kiadatását, és kezdjen csatlakozási tárgyalásokat a (most börtönben ülő) Ivo Sanader vezette kabinettel, ami aztán 2005-ben meg is történt. – Horvát részről mindig is értékelték a magyar EU-s támogatást, de nekik fontosabb volt és a sajtóban is nagyobb visszhangot keltett, hogy milyen segítséget kaptak Ausztriától és Németországtól –mutatott rá Juhász József.

A Balkán-szakértő történész hozzátette: a kétoldalú viszonyt számottevő kisebbségi probléma sem terhelte. Magyar részről azért felhozták, hogy a horvátországi magyar falvak miért kapnak kevesebb újjáépítési támogatást, míg a másik oldalról azt kifogásolták, hogy a 17 ezres magyarországi horvát kisebbségnek miért nem jár „alanyi jogon” parlamenti képviselet – ahogy azt a 16 ezres horvátországi magyar kisebbség megkapta. Kisebb nézeteltérés volt a Drávára tervezett, de magyar részről környezetvédelmi okokból kifogásolt vízerőmű miatt, valamint azért, mert a kergemarhakór idején a horvátok megtiltották magyar húskészítmények behozatalát.