A Napolitanóra vonatkozó állítást a római elnöki palota őrült kitalációként, közönséges rágalmazásként utasította vissza, és az olasz politikai élet több szereplője is elhatárolta magát tőle. Mivel a 88 éves köztársasági elnök és a szenátori mandátuma várható megvonásával a parlamenti politikán lassan kívül rekedő Berlusconi politikai értelemben már alighanem elbúcsúzott egymástól, ennek önmagában aligha van túl nagy jelentősége. Annak azonban igen, hogy milyen folyamatokat indít be pártján, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) zúgolódó sorain belül azt követően, hogy a Lovag szombaton „kihúzta a dugót”, és visszahívta minisztereit Enrico Letta nagykoalíciós kabinetjéből. Ezzel közvetlen kormányválságot idézett elő, és a Berlusconihoz képest feltűnően szürke Letta az ellenzékből, illetve a PdL szakadárjaiból kénytelen támogatókat verbuválni a bizalmi szavazásra.

Megfigyelők azt is elképzelhetőnek tartják, hogy nem is kerül sor ilyen szondára. Ha ugyanis Letta látja, hogy a Mario Monti volt kormányfő vezette centrumon, illetve a balközép Demokrata Párton (PD), valamint a kisebb Selen túl nem csatlakoznak hozzá annyian, hogy kormánytöbbség jöjjön létre, akkor egyszerűen benyújthatja a lemondását. Dario Franceschini, a parlamenti kapcsolatokért felelős PD-miniszter is azt mondta, a szavazás attól is függ, „hogyan alakul a vita”. Napolitano előzőleg úgy nyilatkozott, hogy addig nem oszlatja fel a parlamentet, amíg van remény a kormány fennmaradására. Az is kérdéses, milyen áron. Berlusconi felajánlotta, hogy még egy darabig támogatja a kabinetet, de legyenek novemberben előre hozott választások.

Kedden Berlusconi három órán át tanácskozott római rezidenciáján Angelino Alfano (lemondott) belügyminiszterrel és a Pdl képviselőházi és szenátusi csoportjának vezetőivel. A La Repubblica értesülése szerint a Lovag ezúttal nem tudta meggyőzni a „lázadókat”. Alfano állítólag azzal távozott, hogy a Szabadság Népe valamennyi honatyája szerdán bizalmat szavaz, vagy szakadás lesz a pártban. Egyesek már az új párt nevét is találgatják, Nuova Italia. Ezek szerint Berlusconinak nem sikerült fedő alatt tartania a fortyogó indulatokat. Ha a szakadás bekövetkezne, az alighanem a volt kormányfő öngólja lenne, mert mint a keddi vezércikkében a Corriere della Sera írta, a jobbközép vezére a „minél rosszabb, annál jobb” vonalat erőltette.

A világ tőzsdéin az amerikai költségvetési válság mellett is érezhető az olasz hatás. Ugyancsak a vezető milánói lap vezércikke szerint „országunk nem Görögország, hanem a G8-ak része. Ilyenformán az Európai Unió nem tűrheti el az instabilitását.” Kedden a tízéves olasz kötvények hozama 4,59 százalékon, a spanyol állampapíroké felett állt. Ez azt jelenti, hogy a kétezermilliárd eurós, a GDP csaknem 130 százalékát kitevő olasz államadósság finanszírozására minden egymillió euró hitelért 46 ezret kell pluszban fizetniük az adófizetőknek. A Financial Times szerkesztőségi cikke szerint „a kiújult politikai vihar elijeszti a befektetőket, akik felárat kérnek cserébe, hogy tovább hitelezzenek Rómának. Rombolja a bizalmat is, felszámolva a gazdasági kilábalásnak azt a néhány törékeny jelét, amely már feltűnt.”

Silvio Berlusconi rezidenciája Róma belvárosában