Tito özvegye leszámol a múlttal

Megtörte a csöndet Tito marsall özvegye, a jugoszláv történelem évtizedekig láthatatlan tanúja. A Jovanka Broz vallomásaiból készült életrajzi könyv Az én életem, az én igazságom címmel ma kerül Szerbiában a boltokba – miközben egy belgrádi kórházban az asszony életéért küzdenek az orvosok.

Jovanka Budisavljevic élete a délszláv történelem lenyomata is lehetne: 1924-ben született Horvátországban, egy ötgyermekes szerb földműves családban. 17 éves korában lépett be a kommunista párt ifjúsági szervezetébe, és lett az első női partizánosztag tagja. 1943-ban megsebesült, 1944-ben, a drvari ütközet során találkozott először Titóval. Jovanka őrnagyként, kitüntetésekkel szerelt le.

A marsallnál 32 évvel fiatalabb nő élete akkor változott meg gyökeresen, amikor bekerült Tito kabinetjébe. A marsall barátnőjének, Davorjanka Paunovicnak 1946-ban bekövetkezett halála után ő lett az elnök titkárnője. 1952-ben titokban házasságot kötöttek. Tito negyedik, utolsó felesége lett: sokat dolgozott, mindent elkövetett, hogy megfeleljen a first lady szerepkörének. A sudár, hollófekete hajú, csillogó szemű partizánlányból valóságos divatikon lett, aki Rotschild Klára budapesti divatszalonjában varratta ruháit, és akinek Pierre Cardin volt a kedvenc divattervezője.

A hetvenes évek elején a politikai intrikák kikezdték a házaspár kapcsolatát, Jovankát kémkedéssel és katonai puccs előkészítésével is megvádolták. Ivo Eterovic, a házaspár hivatalos fotósa szerint az asszony azoknak a hataloméhes politikusoknak lett az áldozata, akik az öregedő marsallt szerették volna megfosztani a hatalmától. Tito az ármánykodások hatására (és talán a masszőrnőjéhez fűződő, bizalmas viszonya miatt is) 1975-ben elköltözött a közös otthonból, együtt utoljára 1977-ben jelentek meg egy protokollrendezvényen. Jovanka pár héttel később házi őrizetbe került, férjével soha többé nem találkozott. A nyilvánosság előtt csak 1980 májusában, Tito temetésén jelent meg. Nem sokkal ezután a titkosszolgálat emberei benyomultak az otthonába, elvették személyes tárgyait, iratait, és egy másik villába költöztették át. Tito ingóságainak államosítása miatt vagyona nincs, és sokáig nyugdíjat sem kapott. A hatalmas állami villa, ahol él, az évek során teljesen tönkrement, a tető beázott, a fűtés elromlott.

Még a 2000-es szerbiai rendszerváltás után is sokáig tabutémának számított, hogy Belgrádban él egy asszony, aki valaha államfőket látott vendégül és királyokkal parolázott. 2006-ban Rasim Ljajic akkori emberjogi és kisebbségjogi miniszter Jovanka Broznál tett látogatásával tört meg a jég: ezután elvégezték a legszükségesebb javításokat a házon, és a szerb kormány a költségvetésből tisztes havi juttatást hagyott jóvá az özvegynek. Személyi igazolványát 2009-ben kapta vissza. Továbbra is visszavonultan élt, csak Tito halálának évfordulóján jelent meg a nyilvánosság előtt, amikor koszorút helyezett el férje sírjánál.

A 89 éves Jovanka Brozt augusztus végén életveszélyes állapotban szállították kórházba. Állapota lassan javult, majd a napokban váratlanul rosszabbra fordult és lélegeztetőgépre került. Bár a jelenlegi törvények nem teszik lehetővé, a szerb kormány valószínűleg megtalálja majd a módját annak, hogy Jovanka Brozt kívánságának megfelelően férje mellett, a Virágházban helyezzék örök nyugalomra. Rasim Ljajic miniszterelnökhelyettes szerint erről legkésőbb ezen a héten döntést hoz a kormány.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.