„Húsz éve csak az ígérgetés van”

Utcára vonultak a román egészségügyi dolgozók. Az ágazat alulfinanszírozottságának megszüntetését és első lépésként a gyakorló orvosok bérének megduplázását kérik.

A hónap végéig felváltva tiltakoznak az egészségügyi tárca és a pénzügyminisztérium előtt, októberben a miniszterelnökség elé vonulnak – novemberben pedig általános sztrájkba lépnek, ha nem kapnak kedvező választ a követeléseikre. Az ágazat összes jelentősebb szakszervezete a Román Orvosi Kamarával (CMR) összefogva fogalmazta meg a közös követeléslistát.

– Az egészségügyi dolgozók koalíciója kéri mindenekelőtt, hogy a kormány emelje a GDP hat százalékára az ágazat költségvetési részesedését a jelenlegi alig három százalékról. Másik fontos követelésünk, hogy a hatóságok hagyjanak fel az orvosok és ápolók befeketítésével. Nagyon sok minden megy rosszul az egészségügyben, ennek a nagy része nem rajtunk múlik, mégis ránk mutogatnak – nyilatkozta lapunknak Gheorghe Borcea, a CMR alelnöke.

A követelések között szerepel általában a fizetések emelése, de a megkérdezett szakszervezetiek közül egyik sem említett egy bizonyos százalékot. A többnyire ápolókat tömörítő Sanitas szakszervezet elnökhelyettese, Marius Sepi hangsúlyozta, hogy a tárgyalásokon rugalmasak lesznek, ám nem elégszenek meg politikai nyilatkozatokkal. – Csak olyasmit kérünk, ami a kormányprogramban is szerepel – tette hozzá.

Vasile Astarastoae orvoskamarai elnök szerint valamennyi követelésről lehet tárgyalni, az ágazat finanszírozásának növelését fokozatosan is elfogadhatónak tartják, de a rezidensek bérének a megkétszerezése nem halogatható. A fiatal orvosok tömegesen emigrálnak az alacsony fizetés miatt, az orvosi kamara adatai szerint az elmúlt hat évben 15 ezer orvos hagyta el Romániát.

– Kétszáz euróból Bukarestben nem lehet megélni. Szégyellem kimondani is, de csak azért vagyok még itt, mert él az édesanyám – mondta egy tüntető rezidens. A kamara úgy számol, hogy az idei évre 14, jövőre pedig 50 millió euró többletkiadást jelentene a rezidensek bérének megduplázása. Az összeg az egészségügyi költségvetés egy százalékának felel meg.

Az egészségügyi miniszter az utcán győzködte a tüntetőket, hogy a tárgyalások idejére függesszék fel tiltakozásukat. – Biztosak lehetnek abban, hogy hűen tolmácsolom követeléseiket a miniszterelnöknek. Én lennék a legboldogabb, ha több pénz jutna az egészségügyre – bizonygatta Eugen Nicolaescu.Majd közölte: Victor Ponta kormányfőtől máris felhatalmazást kapott, hogy tárgyaljon a béremelésekről a munka- és a pénzügyi tárcával.

– Húsz éve csak az ígérgetés van, elfogyott a türelmünk – reagált a miniszter szavaira az egyik tüntető. –Huszonöt éve dolgozom a szakmában, főnővér vagyok. Nálunk a gyermekpszichiátrián a legnagyobb ápolói fizetés bruttó 1400 lej (90 ezer forint). Pedig a problémás gyerekekkel nagyon nehéz, nekem elhiheti. Sok kollégának ráadásul késik a fizetése, mióta a kórházak átkerültek az önkormányzatokhoz – mondta.

– Kötelező elvégezni évente legalább két szakmai továbbképzőt, de ezeknek a költségét saját zsebből álljuk. És hiába vagyunk jobban felkészültek, a javadalmazásunk nem növekszik ennek megfelelően – panaszolta egy másik tiltakozó. Kollégája az állások befagyasztását kérte számon a miniszteren. – Még a kivándorlás nyomán megüresedő állásokat sem töltik fel, a krónikus személyzethiány pedig megmérgezi az ápoló–páciens viszonyt. Nem tudok barátságosan elcsevegni a beteggel, ha három ember munkáját kell elvégeznem – magyarázta.

Leonard Barascu, a Sanitas elnöke félig-meddig gunyorosan azt nyilatkozta: a szakszervezetek folytatják a tiltakozó megmozdulást, már csak azért is, hogy nyomatékot adjanak a tárcavezetőnek, amikor meggyőződésük szerint teljes erőbedobással küzd majd a kormányülésen az egészségügy jobb finanszírozásáért. A szakszervezeti vezető egyúttal a páciensek megértését kérte a sztrájk idejére, mondván, az ágazat jobb finanszírozása és a bérek emelése az egészségügyi szolgáltatások javítását célozza.

Orvosok és ápolók tüntetnek Bukarestben. Sokan megunják, és külföldre mennek
Orvosok és ápolók tüntetnek Bukarestben. Sokan megunják, és külföldre mennek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.