Alig, de győzött a Kreml embere

A Kremlben nem ilyen sikerre számítottak – röviden így értékelhető a vasárnapi moszkvai polgármester-választás eredménye.

A hatalom képviselője, a 2010 őszén, az akkor még miniszterelnök Vlagyimir Putyin kabinetjének vezetői tisztéből az orosz főváros élére állított Szergej Szobjanyin ugyanis az abszolút többségnél alig valamivel többel, csak 51,4 százalékkal aratott győzelmet már a voksolás első körében. Fő vetélytársa, a korrupcióellenes bloggerből az ellenzék jelképes figurájává lett Alekszej Navalnij több mint 27 százalékot kapott. Pedig a Forbes amerikai üzleti magazin orosz kiadásának értesülése szerint az államfő környezetében ennél jóval biztosabb, 58-63 százalék körüli diadalt jósoltak Szobjanyinnak, míg Navalnijtól 13-22 százalékos teljesítményt vártak. Ráadásul az ellenzék kétségbe vonja az eredményeket. Egy sor választókörzetben a szavazatok újraszámlálását követeli, és gyanúsnak tartja a mozgóurnák segítségével otthon voksolók szokatlanul magas, szerinte 8-9 százalékos arányát is. Állítják, hogy második választási fordulóra lenne szükség, mivel számításaik szerint Szobjanyin eredménye valójában nem érte el az ötven százalékot. Navalnij tegnap estére meghirdetett választási nagygyűlése így tiltakozó tüntetéssé alakult át, és az ellenzéki jelölt azzal is megfenyegette a hatalmat, hogy ha nem teljesítik a követeléseit, polgári engedetlenségi mozgalmat indít.

Megismétlődhet tehát az, ami a 2011. decemberi parlamenti választásokat követte, amikor – a hivatalos adatokat ugyancsak kétségbe vonva – az ellenzék híveinek tízezreit tudta több hullámban Moszkva utcáira vinni. Ám akkor néhány hét elteltével elcsitult a tüntetések intenzitása, és megfigyelők szerint ez várható most is. Elemzők úgy vélik, hogy az ellenzék mindeddig nem volt képes olyan témákat napirendjére tűzni, amelyekkel komoly társadalmi bázist tudna teremteni magának. – Csak egy-egy konkrét eseményhez, például feltételezett választási csaláshoz vagy a hatalom egy-egy szerencsétlen intézkedéséhez kapcsolódóan tudtak tömegeket mozgósítani – fejtegette a minap a Népszabadságnak Valerij Fjodorov, a VCIOM orosz közvélemény-kutató intézet vezérigazgatója. Más szociológusok arra is rámutattak, hogy ilyenkor is csak Moszkvában és a nagyvárosokban aratott korlátozott sikert az ellenzék, ott, ahol van egy több tízezres, főleg iskolázottakból, értelmiségiekből álló, politikailag aktív kör.

Most mindenesetre mind Navalnij, mind Szobjanyin tárgyalási készségét hangoztatta – igaz, különböző témákról. A régi – és várhatóan egyszersmind új – polgármester azt hangoztatta, hogy nem kellene „megingatni a csónakot”, egymás ellen fordítani az embereket és „politikai harc, forradalmak színterévé tenni a várost”. Navalnij viszont a választási eredmények felülvizsgálatáról szeretne egyeztetni vetélytársával, méghozzá kizárólag nyilvánosan.

A rekordot döntően alacsony, az egyharmadot sem elérő részvételi arány valószínűleg az ellenzéknek kedvezett. Hiszen Navalnij rendkívül aktív, ellenfeleit sem kímélő hadjárattal ment neki a választásnak, és minden bizonnyal sokakat maga mellé állított azok közül is, akik nem feltétlenül rá, hanem a jelenlegi hatalom ellen akartak voksolni. Szobjanyin viszont – miközben a közmédia teljes támogatását élvezte – gyakorlatilag klasszikus kampány nélkül indult. Valószínűleg a higgadt, a rend pártján álló politikus képét akarta erősíteni például azzal a döntésével, hogy – szavai szerint a botrányok elkerülése végett – nem vett részt a jelöltek tévévitáin. Az ingadozókban viszont ezzel azt a benyomást kelthette, hogy kerülni akarja az amúgy elkerülhetetlen konfliktusokat, hívei pedig azt hihették, az ő szavazataik nélkül is biztos a győzelme.

Akárhogy is végződik a moszkvai választási csata, az biztosnak tűnik, hogy változtat az orosz politikai tájképen. Még akkor is, ha az úgynevezett egységes szavazási napon, amikor a moszkvaival együtt az ország szinte minden régiójában tartottak valamilyen választást, a legtöbb helyen sikerrel szerepeltek, helyenként 70-80 százalékot is begyűjtöttek a hatalmi párt, az Egységes Oroszország (JeR) jelöltjei. Navalnij sikere ugyanis nemcsak azt jelenti, hogy népszerűségének nem ártott meg az a Kirovlesz néven ismertté vált, sokak által vitatott gazdasági büntetőügy, amelyben nemrég első fokon ötéves börtönre ítélték, hanem azt is, hogy személyében valóban új vezére lehet az ellenzéknek. Ráadásul egy másik milliós nagyvárosban, Jekatyerinburgban megbukott a hatalom embere, ami azt jelezheti, hogy bizonyos körökben igény van új arcokra, új hullámra a politikában. Az ottani egyfordulós polgármester-választáson a milliárdos üzletember, Mihail Prohorov vezette párt, a Polgári Platform jelöltje, Jevgenyij Rojzman győzött a voksok harmadával, míg a JeR színeiben induló ellenfele csak kevesebb mint 30 százalékot gyűjtött. Az 51 éves, karizmatikus Rojzman, aki a kábítószer-fogyasztás visszaszorításáért tett – módszerei miatt olykor vitatott – erőfeszítéseivel lett ismert és népszerű az uráli városban, ugyancsak annak ellenére – vagy éppen annak köszönhetően – aratott sikert, hogy hatalompárti ellenfelei aktív lejárató kampányt folytattak ellene.

Szergej Szobjanyin a győzelmét ünnepli híveivel
Szergej Szobjanyin a győzelmét ünnepli híveivel
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.