Ezt a gyakorlatot egy titkos bírósági végzés tette lehetővé. A 30 éves amerikai számítógépes szakember közérdeket szolgáló kiszivárogtatásai nyomán napok alatt meghökkentő információk derültek ki egy másik titkos NSA-programról, a PRISM-ről is, melynek segítségével az amerikai kormányzat könnyen hozzáfért milliók által használt szolgáltatók (Google, Facebook) rendszerében és közösségi hálózatokon lévő adatokhoz. Kitudódott az is, hogy az NSA brit megfelelője, a cheltenhami székhelyű GCHQ lehallgatóközpont a Tempora program révén hozzáfér a világ telefonbeszélgetéseit és internetes forgalmát közvetítő optikai kábelekhez, tehát az azon „száguldó” e-mailekhez és beszélgetésekhez is.

A Snowden-leleplezéseket is világgá kürtölő The Guardian napilap most azt közölte, hogy a brit ügynökség évi több millió fontot kap az anyagilag jobban eleresztett NSA-től. A britek az amerikai pénzből fejlesztették saját adatgyűjtő és dekódoló rendszerüket, az „eredményt” megosztják mecénásukkal, az pedig bepillantást enged saját adattárába. A felelősségre vonás elől előbb Hongkongba utazó, majd a moszkvai Seremetyevo repülőtér tranzitváróját menekültstátusra felcserélő Edward Snowden története már lecsengőben volt, amikor augusztus 18-án a londoni Heathrow repülőtéren a 2000-ben elfogadott antiterrorista törvényre hivatkozva a brit rendőrség őrizetbe vett és kilenc órán keresztül ügyvéd jelenléte nélkül vallatott egy brazil állampolgárt, David Mirandát.

Miranda a Snowden-ügyet megíró két újságíró, a Berlinben élő amerikai Laura Poitras és a Brazíliában élő, jelenleg a The Guardian internetes felületén publikáló amerikai Glenn Greenwald között közvetített, számítógépére óriási mennyiségű bizalmas anyag volt feltöltve. Úgy tűnt, hogy Mirandát csak amiatt tekintette gyanúsnak a rendőrség, mert a botrányt kirobbantó újságíró, Glenn Greenwald élettársa. A brit sajtó egyöntetűen az áldozatnak tekintett Miranda, Greenwald és a The Guardianmellé állt, elítélte a belügyminisztériumot, a Downing Street 10.-et, sőt a beavatott Washingtont is.

Külföldi lapok is akcióba léptek, a befolyásos The Observer, a The Guardian vasárnapi testvére is közölte skandináv lapok – a dán Politiken és a svéd Dagens Nyheter – főszerkesztőinek David Cameron kormányfőhöz címzett nyílt levelét, amelyben „kulcsfontosságúnak” nevezték a „szabad sajtót” a kormányok és a titkosszolgálatok ellenőrzésében. „Mélységes aggodalmuknak” adtak hangot, amiért az Egyesült Királyság, a „demokrácia és a szólásszabadság elszánt bajnoka az antiterrorista törvény segítségével próbálta legalizálni a The Guardian és munkatársai zaklatását.” Mirandával persze nem az volt a baj, hogy kicsoda, hanem hogy mit tartalmazott a csomagja. Elkobzott laptopján és egy külön hardveren nagy menynyiségű bizalmas anyag volt.

A hatóságok, Theresa May belügyminiszter szerint ezek az információk rossz helyre kerülve emberek életét sodorták volna veszélybe. A szabadon engedését követően nyomban ügyvédeket fogadó 28 éves Miranda annyit ért el, hogy a rendőrség csak a nemzetbiztonságot érintő több ezer titkosított dokumentumba tekinthetett be. Több brit újság kollégáinak rokonszenve közben ellenszenvre váltott a politikai centrumtól balra elhelyezkedő The Guardiannel szemben, mintegy visszaállt a régi rend. Egyeseknek szúrta a szemét, hogy a lap fizette Miranda útját. Mint állították, kockára téve ezzel egy civil biztonságát. Többen öngólnak tekintették a The Guardian nagy műveltségű és népszerű főszerkesztője, Alan Rusbridger augusztus 19-i írását, melyben egy bizarr történet felelevenítésével próbálta igazolni, hogy „reálisak és növekvőek a sajtóval szembeni fenyegetések”.

Rusbridger meggyőződése szerint az Amerikában és Európában kibontakozott vita igazolta, mennyire foglalkoztatja a közvéleményt a nemzetbiztonság, az emberi és személyiségi jogok, valamint a szólásszabadság közötti egészséges egyensúly. Edward Snowden „megrázó” kérdéseket tett fel a titkosszolgálatok mindenhatóságával, zárt bíróságok határozataival, kormányok és multinacionális vállalatok meghitt viszonyával és azzal az eddig ismeretlen körülménnyel kapcsolatban, hogy állampolgárok millióinak kommunikációját hallgatják le, gyűjtik, elemzik és tárolják. Egyesek kifogásolták, hogy a főszerkesztő csak több mint két hónapos késéssel elevenítette fel, hogyan kereste meg őt egy David Cameron nézeteit is közvetítő kormánytisztviselő és kérte fel a titkosszolgálati akták átadására. Az első találkozást továbbiak követték, egyre keményebb stílusban követelve a dossziékat. Végül a GCHQ két szakértője jelent meg a szerkesztőségben, és ellenőrizte, amint a lap munkatársa porrá zúzta a „talán kínai ügynökök számára érdekes” merevlemezeket.

Mindezt annak ellenére, hogy a főszerkesztő világossá tette: a téma jellegénél és a szakma szabályainál fogva a hatalom nem akadályozhatja meg az anyag publikálását. A legtöbb NSA-sztorit már korábban is New Yorkból keltezték, és a The Guardian ottani irodájában minden le van mentve. A lapra nehezedő nyomást egy találó idézet is jelezte, egy türelmetlen hivatalnok így fogalmazott: „Most már kiszórakozhattátok magatokat, ideje, hogy visszaadjátok az anyagot!” Főleg a konzervatív lapok kifogásolták, hogy a lap végül is teljesítette a (konzervatív) kormány kívánságát, és összetörte a londoni vincsesztereket. Felvetették azt is, hogy miközben a lap felbecsülhetetlen szolgálatot tett, amikor a Snowden- és a Greenwald-sztori közlésével generálta a mit sem sejtő állampolgárok megfigyeléséről szóló vitát, maga talán az indokoltnál talán jobban vált a hírek tárgyává.

A kritikák természetesen nem függetlenek a tényfeltáró zsurnalizmus fellegvárának számító The Guardian egyik korábbi sztorijától, amellyel a lap kirobbantotta az elsősorban Rupert Murdoch médiacézár érdekeltségi köréhez tartozó újságokban tetten ért telefonfeltörési és megvesztegetési botrányt. A skandalum nyomán az elmúlt két évben mintegy száznegyven szerkesztőt és újságírót tartóztattak le, és megszűnt a telefonok, üzenetrögzítők manipulálásában, rendőrök lepénzelésében élenjáró négymilliós példányszámú News of the World című vasárnapi lap. A The Guardian szenzációs cikksorozatai, köztük a Julian Assange alapította WikiLeaks által közzétett titkos amerikai diplomáciai jelentések publikálása alaposan megnövelte a lap ingyenes internetes változatának olvasottságát, a globális olvasótábort most mintegy 40 millióra becsülik. Ami nagyon jól jön, hiszen az 1936 óta a Scott Trust tulajdonában lévő lap nyomtatott kiadásának példányszáma mindezek ellenére csökken, az elmúlt négy év alatt szinte megfeleződött, 191 ezerre esett vissza.

London, 2013. szeptember