Zürich már eddig is a szexipar egyik európai központjának számított (a prostitúció 1942 óta legális), most azonban a városvezetés elhatározta, hogy véget vet az ezt övező káosznak. Két és fél millió svájci frankos költségvetésből létrehozták tehát a külvárosi létesítményt, ahová kilenc, fából készült „szexboxot” építettek. Az autóval érkező ügyfeleket itt naponta negyven-ötven prostituált fogadhatja, és ha bármelyik férfi erőszakoskodni kezd, elég, ha megnyomják a pánikgombot.

Nyílt napot tartottak a zürichi szexlétesítményben. Biztonság mindenekelőtt

Az alapos svájciak mindenre gondoltak. Az új szexközpontra biztonsági őrök vigyáznak, a környéken állítólag gyakrabban járőröznek majd a rendőrök. Vannak zárható szekrények, zuhanyozó, mosoda és konyha, még padokkal, fákkal és színes fényekkel is igyekeztek emelni a hangulatot. Külön szociális munkások foglalkoznak a lányokkal, akik sokszor isznak és/vagy kábítószereznek, hogy könnyebben elviseljék a sorsukat. Hetente egyszer van orvosi rendelés, és a tervek szerint még önvédelmi tanfolyamot is szerveznek. A Zürichben dolgozó prostituáltak többsége Kelet-Európából érkező roma nő, sokuknak több gyermeket kell eltartania.

Szigorú szabályokra is ügyelniük kell a klienseknek – emlékeztet a BBC. Egy autóban csak egy férfi ülhet, motorbiciklit vagy kerékpárt nem engednek be, tilos filmezni és szemetelni. A biztonságos szexre és az óvszerhasználatra nagy plakátok figyelmeztetnek. Kötelezettségeik a prostituáltaknak is vannak: regisztráljanak a zürichi önkormányzatnál, igazolják, hogy már betöltötték a tizennyolc évet, legyen egészségbiztosításuk, évi negyven svájci frankért vegyenek különleges „munkaengedélyt”, és napi öt frank adóval járuljanak hozzá a fenntartáshoz.

Noha Svájcban ez az első drive-in intézmény, a kezdeményezők tanultak a német és a holland tapasztalatokból. Kölnben már 2001-ben hasonló helyet alakítottak ki, tizennégy kilométerre a belvárostól, ugyanazon gondok miatt: terjedő erőszak, zaj, elégedetlenkedő lakók. Igaz, a németek pedig a hollandiai Utrecht példáját másolták. Később másutt is próbálkoztak, de több város (Amszterdam, Rotterdam, Dortmund) végül belebukott a kísérletbe.

A rendteremtésben a zürichieknek amúgy is van már gyakorlatuk. Húsz évvel ezelőtt a várost még a drogosok paradicsomaként emlegették, ahol a kábítószerfüggők és a dílerek a nyílt utcán üzletelhettek. Aztán jöttek a tájékoztató kampányok, a tűcsereprogramok, a heroin rabjainak felkarolása – és a helyzet mára sokat javult. Ma még persze senki sem garantálja, hogy ugyanekkora sikert a szexiparban is el lehet érni.

Az este héttől hajnali ötig nyitva tartó szexboxok működtetésére évi hétszázezer svájci frankot szánnak, s a városvezetők és a szociális munkások bíznak abban, hogy a projekt sikeres lesz. Ha nem, az örömlányok visszatérhetnek a belvárosba, ahol már egyre többen panaszkodnak a szabadban szeretkező, illetve az utcákon-parkokban dolgukat végző emberekre. A futó kalandra vágyó ügyfeleket azzal is igyekeznek az új helyre csábítani, hogy a kényelem és a nyugalom mellett biztonsági kamerákra nem kell számítaniuk.