Szállodába zárva várnak az ENSZ-ellenőrök

Alig tizenöt kilométerre vannak az ENSZ vegyifegyver-ellenőrei a szerdai damaszkuszi támadás helyszínétől, de mégsem léphetnek akcióba. Ülnek a szállodában, és várnak. Mandátumuk ugyanis csak három korábbi feltételezett támadás helyszínére szól, és kevés esély van rá, hogy a szír kormánytól engedélyt kapnak arra, hogy máshol is vizsgálódjanak.

Márpedig ha néhány napon belül nem jutnak el a helyszínre, a bizonyítékok megsemmisülhetnek. „Csak kávéznak a szállodában, miközben minket mérges gázzal kiirtanak” – mondta a Reutersnek elkeseredve Bara Abdelrahman ellenzéki aktivista. Társai szerint kezdik elveszíteni a reményt a nemzetközi közösségben, az ENSZ-ben, amely „csak papírokat és használhatatlan határozatokat gyárt”.

Óriási nemzetközi felháborodást váltott ki a szerdai szíriai vegyi támadás, amelynek az ellenzék szerint minden korábbinál több, legalább ezerháromszáz halálos áldozata volt. A halottak száma tovább nőhet, a párizsi székhelyű Szabad Szír Hadsereg tegnap már ezerhétszáz áldozatról beszélt. Ez lehet az elmúlt negyedszázad legsúlyosabb mérgesgáz-támadása, de még ez is kevés ahhoz, hogy fordulópontot jelentsen a szíriai konfliktusban. Az interneten keringő ellenzéki videókon síró emberek, halott gyermekek láthatók. „Senki sem tudta, hogy mit tegyen, sokan a pincékbe menekültek. Ám az ideggáz nehéz, és nem felfelé, hanem lefelé szállt, úgyhogy az emberek azonnal megfulladtak. Pedig csak fél órát kellett volna kibírni, annyi idő alatt eloszlik a szer –idézi az El País egy szíriai orvos helyszíni beszámolóját. A videókon mutatott halottakon nem voltak külsérelmi nyomok, de nehéz pontosan megmondani, hogy a Damaszkuszt sújtó kormánypárti bombázásokban vagy vegyifegyver-támadásban vesztették életüket – figyelmeztet óvatosan a BBC. Tegnap este Jen Psaki amerikai külügyi szóvivő azt közölte: az Egyesült Államok nem tudja egyértelműen állítani, hogy vegyi fegyvereket vetettek be a Damaszkusz közelében. Psaki közölte, hogy Barack Obama elnök utasította a hírszerzést az állítólagos gáztámadással kapcsolatos értesülések ellenőrzésére. Szavai szerint az USA mindenesetre úgy hiszi, hogy a felkelőknek nincsenek eszközeik vegyi fegyver alkalmazására.

Az ENSZ BT szerda éjjel rendkívüli ülést tartott, de Oroszország és Kína ismét megakadályozta az Aszadrezsimet elítélő nyilatkozatot, csupán egy visszafogott közleményt sikerült elfogadtatni. A nyugati közösség azonnali helyszíni vizsgálatot sürget, és következményekkel fenyegetőzik. Különösen a francia kormány követel keményebb fellépést. A török külügyminiszter a legharciasabb, szerinte a szír kormány átlépte a „vörös vonalat”, most már mindenképp cselekedni kell. Ezzel Barack Obama amerikai elnök egy évvel ezelőtti nyilatkozatára utalt: Obama akkor úgy fogalmazott, hogy ha Aszad vegyi fegyvereket vet be, akkor a konfliktus új szakaszában érkezik.

Moszkva eközben arra hívta fel a figyelmet: több mint gyanús, hogy épp akkor került sor a támadásra, amikor az ENSZ vegyifegyver-szakértői több hónapos egyeztetést követően végre megérkeztek Szíriába. Damaszkusz szerint sem lenne logikus, hogy épp most kövessenek el efféle támadást, szerintük az ellenzék áll a támadások hátterében. Az utóbbi hónapokban a szír kormány és az ellenzék rendszeresen vádolta egymást vegyi fegyverek bevetésével. A szír kormány tavaly nyáron ismerte el, hogy vannak vegyi fegyverei, szakértők szerint jókora mennyiségű mustárgázzal és szarinnal is rendelkezik – írta a BBC.

Sérült Damaszkuszban
Sérült Damaszkuszban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.