Olmert azt közölte partnerével, hogy az ő ajánlata alapján a palesztinok a Nyugati part területének 99,5 százalékához juthatnának. Izrael a zöld vonalon (az 1967-ig érvényes határon) túli területből 6,3 százalékot annektálna, s cserébe a terület 5,8 százalékának megfelelő mezőgazdasági vidékeket ajánlana fel. Az alku része lenne egy folyosó, amely összeköthetné a palesztin állam két részét (Gázai övezet és Nyugati part), de izraeli szuverenitás alatt maradna. Jeruzsálemet pedig megosztanák. A keleti arab negyedek a palesztin államhoz tartoznának, a zsidók lakta részek Nyugat-Jeruzsálemben és Kelet-Jeruzsálemben is Izrael fővárosát alkotnák. Az egészből „kiemelnének” egy két négyzetkilométeres részt, a tulajdonképpeni óvárost, amelyet nemzetközi igazgatás alá helyeznének.

A térképet mellékeljük, habár sok vele kapcsolatban a kétség. Olmert nem engedte meg Abbasznak, hogy magával vigye azt, mert, ahogy ezt elmondta több interjúkészítőnek, attól tartott, hogy a palesztinok ezt akarják majd kiindulópontként megjelölni a következő tárgyalásokon. A terv fogadtatásával kapcsolatos nézetek nagyon eltérnek. Olmert szerint a palesztinok soha nem tértek vissza rá, a palesztinok szerint viszont ők nem kaptak magyarázatot kérdéseikre, amelyek elsősorban arra vonatkoztak, mekkora földdarabot akar Iz rael annektálni. Cipi Livni akkori külügyminiszter (most igazságügyi miniszter és Izrael főtárgyalója) olyan térképet mutatott nekik akkoriban, amely nagyon hasonlított az Olmert-féle változathoz, ám az arab terület 8-10 százalékát sajátította volna el. Minderről Eliot Abrams, az ifjabb Bush elnök helyettes nemzetbiztonsági tanácsadója írt könyvében, amely a Bush-adminisztrációnak az izraeli–palesztin konfliktusban játszott szerepét vizsgálja.

Nagyon valószínű, hogy a mostani tárgyalásokon is az egykori miniszterelnök nevéhez kapcsolható térkép és megoldások lesznek az asztalon. De ezek nem sokban különböznek attól a megoldástól, amelyet Ehud Barak javasolt 2000-ben az amerikai Camp Davidben. A lényeg, ahogy többen is említik: nem a határ a legfontosabb és a legnehezebb téma.

Majdnem hetvenéves konfliktusról van szó, amely azóta a világpolitikának szinte szerves alkotórésze. Egyben színtere is, s nem csupán a közvetlen aktorok (Izrael, Palesztin Hatóság) ügye. Jasszer Arafat annak idején feltehetően azért nem kötötte meg a kínálkozó békét, mert a maga és szervezete karrierjét csak felszabadító harcban, nem pedig országépítésben tudta elképzelni. A kérdés az, hogy tökéletesen karizmamentes és hősi allűröket nélkülöző Mahmud Abbasz vállalkozna-e egy ilyen radikális, forradalmi tettre a szaggatott arab-muzulmán világban.

Fontos kérdés tehát, mi is kényszerítette a feleket a tárgyalóasztalhoz? Izraelben a legutóbbi választásokkal olyan kormánykoalíció jött létre, amelyben erős szavuk van a rendezést kívánó politikusoknak. Egyikük a második számú párt vezetője, Yair Lapid, a másik épp az említett Cipi Livni. A koalíciós kormánynak azonban több olyan tagja is van, akik erősen kötődnek a telepes mozgalomhoz, ott is laknak. Ez is maghatározza a tárgyalási alapál- lást majd. Izraelt sem stratégiai, sem gazdasági okok nem késztetik engedményekre. Leginkább az USA és az EU együttes nyomása az, amely a tárgyalást ráerőltette Benjamin Netanjahu miniszterelnökre. Azok az EU-ban született döntések, amelyek kizárják az Izraellel kötött szerződések hatálya alól a telepeket, vagy a telepek termékeinek bojkottjára tett felhívások, érzékenyen érintik az izraelieket. Abbasz és környezete feltehetően azért tárgyal, mert őt is erre késztetik finanszírozói, akik szeretnének legalább egy válságövezettől megszabadulni. Ráadásul a legutóbbi események meggyengítették fő riválisát, a Hamaszt, s lehetőség számára, hogy megerősítse jelenlétét a palesztin politikai színpadon.

A tegnap kezdődött kilenc hónapra tervezett tárgyalásokon több fontos témacsomag szerepel majd. 1. Határok kérdése és a biztonság. A határokról több szó esik, mint a biztonságról, pedig az izraeli társadalmat az foglalkoztatja főleg, hogy a független és szuverén palesztin állam nem lesz-e újra terrorista akciók kiindulópontja. Izrael demilitarizált palesztin államot szeretne, ahol legfeljebb biztonsági csapatokat hoznak létre. Izrael sokáig ragaszkodott a Jordán folyó vonalának katonai ellenőrzéséhez is. 2. Izraeli telepek. A nagy telepesvárosokat Izrael annektálná, a távolabbi telepeket felszámolnák. A palesztinok elutasítják, hogy államuk területén zsidók éljenek. Ezt Izrael vitatja a maga 20 százalékos arabmuzulmán népességére hivatkozva. 3. Jeruzsálem. A palesztinok egész Kelet-Jeruzsálemet akarják fővárosuknak deklarálni. Izrael korábban „örök és oszthatatlan fővárosának” nyilvánította Jeruzsálemet, most már kész megosztani Kelet-Jeruzsálemet, ahol 260 ezer palesztin és 200 ezer izrae li él.4. Amenekültek hazatérésének joga. A palesztinok eredetileg ragaszkodtak ahhoz, hogy az egykori mandátumterületről elmenekültek vissza térhessenek otthonaikba, amelyek ma Izraelben vannak. Egyes adatok szerint leszármazottaikkal együtt 4,7 millió emberről van szó. Izrael korábban is csak jelképes hazatérést engedett volna néhány ezer embernek. Gyakran hivatkoznak ilyenkor az arab országokból elűzött zsidók százezreire, akik Izraelben telepedtek le. 5. Netanjahu egyik alapkövetelése, hogy a palesztinok ismerjék el, Iz rael a zsidó nép állama. Erre eddig nem voltak hajlandók. Egyrészt mert szerintük ez a menekültek hazatérési jogát kétségbe vonja, másrészt felesleges és nem is igaz, tekintettel a nagyszámú arab-izraelire. Izraelnek mint zsidó államnak az elismerése Jeruzsálem fővárossal azonban olyan erős szakítás lenne az eddigi dogmákkal, amely nemcsak Abbasz saját pártjában, de az egész arab világban bizonyosan nagy felzúdulást keltene.

Szkeptikus izraeliek

Az izraeli Demokrácia Intézet és a Tel-avivi Egyetem közvélemény-kutatása szerint a zsidó izraeliek 74 százaléka nem bízik benne, hogy a tárgyalások békemegállapodáshoz vezetnek. Izrael arab polgárai bizakodóbbak: 47 százalékuk szerint van esély a megállapodásra. Az izraeli zsidók kétharmada és az izraeli araboknak több mint a fele hisz ugyan az izraeli kormány megegyezési szándékában, de az izraeli zsidóknak kevesebb mint egyharmada tételezi fel, hogy a Palesztin Hatóság is békét akarna – írta a Yediot Ahronot tegnap.