Felnőtt a július 22-i generáció
Ezután Utoya szigetére ment, ahol a kormányzó Munkáspárt ifjúsági tagozata, az AUF tartotta táborát. Tüzet nyitott a fiatalokra, 69-en vesztették életüket. Két évvel a támadás után a túlélők negyven százaléka még mindig gyakran szenved álmatlanságtól, szorongástól, depressziótól, nehezükre esik, hogy bármire is koncentráljanak.
Nemcsak maguk a túlélők, hanem az AUF is keresi az utat a támadás után. A szokásos nyári tábort tavaly még nem tartották meg, idén azonban már igen. Egyelőre még nem Utoyán, ám a közelben, ugyanannak a fjordnak a partján. A túlélők közül sokan ellenezték azt a tervet, hogy minden épületet romboljanak le a szigeten, így azt az elmúlt hónapokban önkéntesek sora kezdte újjáépíteni. Ám azt még nem tudják, mikor térnek vissza a táborozók a szigetre – ez elsősorban a tagok lelki állapotától, nem az újjáépítés menetétől függ majd.
A támadás óta most szeptemberben lesznek először parlamenti választások Norvégiában, és a Munkáspárt színeiben 27 utoyai túlélő is indul. A Reuters riportja megjegyzi: a Munkáspártban megszokott, hogy a fiataloknak nagy teret adnak, ezért nem rendkívüli indításuk. Ráadásul csak hárman szerepelnek olyan előkelő helyen a pártlistán, hogy biztos a mandátumuk.
Mégsem átlagos ez a csoport. Az AUF mindig balra állt az anyapárt fősodrától, ám a parlamentbe bekerülő tagjai mindig hamar idomultak a többséghez. De a mostani fiatalokat nehezebb lesz befolyásolni, mert a támadás még jobban megerősítette őket elveikben. „A július 22-i generáció a Munkáspárton belül különleges csoport: politikai nézeteik olyan próbán mentek át, amelyen a második világháború óta egyetlen párté sem” – mondta a hírügynökségnek egy kormánypárti képviselő, Gunn Karin Gjul.
Jelenleg a párt és ifjúsági tagozata között az olajkincs és a bevándorlás kérdésében van fontos ellentét. Az AUF szerint az ország egyes részeit védelem alá kellene helyezni, hogy megóvják a természeti környezetet az olajkitermeléstől. A bevándorlás kérdésében pedig liberálisabbak, még nagyobb nyitottságot hirdetnek, mint az anyapárt. (A szélsőjobboldali, muzulmánellenes Breivik épp ezért választotta célpontjául az AUF-tábort.)
Gjul szerint a kormánypártban sokak elismerését kivívta az AUF, amiért a támadás után nem követelte például a halálbüntetés visszaállítását, nem lett agresszívebb, hanem helyette tovább erősödött a tagok demokrácia melletti elkötelezettsége. Gjul szerint ezért segíteni kell a fiatalok e generációját, hogy minél magasabb pozícióba jussanak a párton belül. Ám ezzel nem mindenki ért egyet: más kormánypárti képviselők szerint az AUF a párton belül megerősödött a támadások óta, mert most „nehéz nekik nemet mondani.” A neve elhallgatását kérő képviselő szerint az AUF egy időben saját politikai céljaira használta fel az ellene intézett támadást.
Az évforduló alkalmából elmondott beszédében Jens Stoltenberg miniszterelnök megerősítette elkötelezettségét egy sokszínű, befogadó Norvégia mellett és méltatta az AUF-et, amiért nem „kiáltott bosszúért”. A párt ifjúsági vezetői közül azonban többen kifejtették: a Breiviket „kitermelő” közbeszéd, politikai klíma a támadás után sem változott az országban.
Ali Esbati, a támadás egyik túlélője szerint, aki jelenleg egy politikai kutatóintézetnek dolgozik, két éve egy időre szalonképtelenné vált az idegengyűlölő beszéd, ám ennek mára vége. Erre az Aftonbladet című lapban írt véleménycikkében példaként a tavaly nyári eseményeket említette, amikor roma bevándorlók érkeztek Romániából és Bulgáriából. Politikai nyilatkozatok és újságcikkek kezdtek azonnal Oslót ellepő koldushadjáratot vizionálni – amiből nem lett semmi.
Az AUF vezetője, Eskil Pedersen az évforduló alkalmából azt hangsúlyozta: a norvég hatóságoknak nem csak a terrorcselekmények megakadályozására kellett volna nagyobb hangsúlyt fektetnie a Breivik-tragédia nyomán. Annak politikai kontextusát, a bevándorlásellenességet ugyanis nem vette komolyan a norvég politikai elit, nem kezdett róla valódi vitát – mondta a Klassekampen című baloldali lapnak adott interjújában.
Stoltenberg népszerűsége két éve a csúcson volt: a norvég politikai elit és a közvélemény egyaránt őt éltette, mert sikerült megőriznie higgadtságát, és megnyugtató szavaival elérte, hogy ne éleződjenek ki a feszültségek az országban az ott születettek és a bevándorlók között. (Igaz, később sok kritika is érte, amikor kiderült, hogy a rendőrség több hibát is elkövetett Breivik támadása előtt, illetve közben.) A gazdasággal sincs gond: az olajpénzek egy részének felhasználásával a miniszterelnök elérte, hogy az ország szinte meg sem érezte a válságot. A munkanélküliség 3,5 százalékos, a GDP idén az előrejelzések szerint 3 százalékkal fog növekedni – írja a Bloomberg.
A harmadik miniszterelnöki ciklusáért kampányoló Stoltenberg mégsem áll jól, népszerűsége júniusra 36 százalékra esett vissza, míg riválisáé, a jobboldali koalíciót vezető Erna Solbergé továbbra is 50 százalékon állt. „Nem arról van szó, hogy a választók kiábrándultak volna. Egyszerűen már unják ezt a kormányt” – mondta a hírügynökségnek Johannes Berg választási szakértő, az oslói társadalomtudományi kutatóintézet munkatársa. „Az elmúlt évtizedben általánosságban jobbra mozdult el a norvég politika. Az emberek hajlandóak rá, hogy a jobboldali pártokkal kísérletezzenek” – mondta a szakértő.
Ám a Reuters szerint konkrétabb okai is vannak a népszerűségvesztésnek: nem javult az oktatás és az egészségügyi ellátás színvonala a elmúlt években, és szexbotrányok sorozata is megrázta a baloldali kormánypártot. Mindezek hatása megjelenik a közvélemény-kutatásokban is: a jelenlegi adatok szerint a Stoltenberg vezette baloldali blokk 61, a Solberg vezette – adó- és szabályozáscsökkentő, vállalkozóbarát politikát ígérő – jobboldali csoportosulás pedig 89 mandátumra számíthat a szeptember 9-i választások után.
