Közútra terelt halászháború

Hét óráig tartott a határátkelés a hét végén Spanyolország és Gibraltár között. Nem közúti baleset vagy sűrű repülőgép-forgalom akadályozta az átjutást – az útszakasz egyébként a gibraltári repülőtér leszállópályájának része –, egyszerűen a spanyol csendőrség „állt bosszút” így Gibraltáron. Ezzel sikerült közútra terelniük a hetek óta eszkalálódó spanyol–brit halászati háborút.

A spanyol retorziót Fabian Picardo gibraltári főminiszter akciója váltotta ki. Picardo rendeletet adott ki, amelynek értelmében 75 betonelemet süllyesztenek a tengerbe, hogy mesterséges zátonyt hozzanak létre a Szikla körül. A hivatalos indoklás szerint így védenék a tengeri élővilágot. Több sem kellett a spanyol halászoknak, akik olykor maguk is felbukkannak a gibraltári felségvizek közelében (vagy olykor kicsit beljebb). – Ahol ilyen vasbeton elemeket elhelyeznek, ott kihal az élővilág – panaszolta az El Paísnak egy spanyol halász, aki múlt pénteken össze is tűzött a gibraltári vízi rendőrséggel, mert megpróbálta megakadályozni a munkálatokat. Felvonult a spanyol parti őrség is, valamint a brit haditengerészet egy hajója, de a feszültség végül némi lökdösődésben és kiabálásban merült ki. A halászok azonban a kormányt hibáztatják, hogy hagyta a dolgokat idáig fajulni, és nem védte meg őket.

A hét végén Madrid akcióba lépett: elrendelte a gibraltári ki- és befelé irányuló forgalom aprólékos ellenőrzését. Ezzel leginkább saját állampolgárait sújtotta, lévén a több ezer vegzált ember között bőven volt spanyol turista vagy Gibraltáron dolgozó munkavállaló. Picardo gibraltári főminiszter szégyenletesnek nevezte, hogy európai uniós állampolgároknak több mint hat órán át kellett várniuk a határátkelésre. – A spanyol kormány felesleges kényelmetlenségeket okozott időseknek, betegeknek és gyerekeknek, akiknek 30 fokos hőségben kellett várakozniuk – áll a gibraltári kormány közleményében. A brit oldalon vizet és élelmiszert osztottak és próbálták enyhíteni az áldatlan állapotokat. – Hasonló megoldásokat az 1960-as években a francóista kormányok alkalmaztak, megdöbbentő, hogy egy demokratikus spanyol vezetés él ugyanezzel a „fegyverrel” – tették hozzá. Hasonlóan fogalmazott a brit fennhatóságú területtel határos spanyol település, La Línea de la Concepción szocialista párti polgármestere, aki szintén vízzel sietett a várakozók segítségére, miközben a konzervatív madridi kormány politikáját ostorozta.

A hét végi események miatt tiltakozott spanyol kollégájánál William Hague brit külügyminiszter is. Legutóbb 2012 októberében éltek a spanyolok ugyanezzel a „forgalomlassító” módszerrel, azt akkor egy cigarettacsempészet-ellenes akcióval magyarázták. A hivatalos madridi álláspont most is az, hogy ők csak európai jogaikkal élnek, és igyekeznek felszámolni a csempészetet. Gibraltár az 1713. júliusi utrechti szerződés óta áll brit fennhatóság alatt, de a spanyolok időről időre ezt megkérdőjelezik.

Madridnak leginkább a spanyol állampolgárokra sikerült lesújtania az intézkedéssel
Gibraltár is népszerű hely, ha adót kell optimalizálni
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.