Kimagozzák a regionális sajtót

Axel Springer számára ez volt az első tisztán német licenc: a későbbi médiaipari nagyvállalkozó 1948 őszén nem a Németország nyugati részét megszálló szövetséges hatóságoktól, hanem a hamburgi főpolgármestertől kapott engedélyt a Hamburger Abendblatt című lap elindítására.

Majd négy évtizeddel a konszernalapító 1985-ben bekövetkezett halála után az Axel Springer AG, Németország legnagyobb sajtóipari vállalata megválik a Hamburger Abendblatt-tól, továbbá egy másik regionális napilaptól, a Berliner Morgenposttól, továbbá két női és öt tévéműsor-magazintól.

– A célunk változatlanul az, hogy a vezető digitális médiavállalkozás legyünk – hangoztatta az Axel Springer Berlinben kiadott közleménye a 920 millió eurós ügylet kapcsán. A vevő a legnagyobb német regionális napilapot, a közel 400 ezer példányban eladott Westdeutsche Allgemeine Zeitungot kiadó, esseni székhelyű Funke Mediengruppe. A tranzakciót még a versenyhivatalnak jóvá kell hagynia, amennyiben a hozzájárulást még idén megadják, úgy az eladás jövő év januárjától lesz érvényes.

Piaci elemzők szerint a közel teljes digitális átállásra készülő, a kiadóvállalatból vegyes profilú konszernné átalakuló Springer portfóliótisztítást végez azzal, hogy a Funkénak eladja a csomagot. A két regionális napilap, továbbá a magazinok 2012-ben 512 millió eurós árbevétel mellett 95 millió euró nyereséget hoztak, a Springer-csoport tavalyi összforgalma meghaladta a 3,3 milliárd eurót, míg a nyereség 276 millió eurót tett ki.

A Springer–Funke-ügylet érdekessége, hogy az eladó és a vevő közös terjesztési és értékesítési-marketing céget hoz létre – írta a Spiegel Online. A Funke jóval kisebb játékos, éves árbevétele a múlt évben 1,1 milliárd euró volt. Mindkét vállalat érdekelt a magyar piacon is. A német sajtószakszervezet szerint a Hamburger Abendblatt és a Berliner Morgenpost, valamint az 1946 decembere (!) óta megjelenő Hörzu tévémagazin eladásával komoly múltra visszatekintő, bevezetett márkákat kótyavetyélnek el. Az Axel Springer költséglefaragási okokra hivatkozva már 2012 végén összevonta a Hamburger Abendblatt és a Berliner Morgenpost szerkesztőségét az országos terjesztésű Die Welt szerkesztőségével.

A Német Újságíró Szövetség (DJV) szerint a most bejelentett ügylet arról tanúskodik, hogy az egykor hamburgi gyökerű Springer-konszern lényegében kivonul a Hanza-városból, és minden tevékenységét Berlinbe összpontosítja. A Springerrel kapcsolatos csütörtöki hír, hogy a kiadó novembertől a B. Z. nevű berlini bulvárlapját összevonja zászlóshajója, a legnagyobb német országos napilap, a Bild Zeitung berlini kiadásával. Pontosabban egy közös szerkesztőség fogja előállítani a két lap nyomtatott és online kiadását. A döntést a „roppant nehéznek” minősített berlini sajtópiaci viszonyokkal magyarázták. A B. Z. példányszáma egy év leforgása alatt tíz százalékkal csökkent, így a lapból immár 130 ezernél kevesebbet adnak el – írta a berlini Der Tagesspiegel.

A kiadót egyébként az sem zavarja, ha az összevont szerkesztőség miatt a két bulvárlap ugyanazzal a címlaptörténettel fog indulni. Mindössze két százalékot tesznek ki azok az olvasók, akik a B. Z.-t és a Bild-Berlint is forgatják. A Springer által ambicionált digitális átállás része, hogy a Bild Zeitung ötfős tudósítói irodát nyit szeptembertől Los Angelesben. A Der Tagesspiegel szerint a kaliforniai kiküldetéssel a kiváló munkát végző munkatársakat akarják majd jutalmazni, akik a kilencórás időkülönbséget kihasználva elsősorban hollywoodi és más szórakoztatóipari sztorikkal látják el a Bild Zeitung online kiadását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.