„A király szabad, és csak az ország érdekeit nézi”
Koronázás a hagyományos értelemben (koronával) nem volt. A merevnek tartott Fülöpöt ütemes „Filip, Filip” rigmussal köszöntötték az alattvalók, akik közül több ezren álltak a kivételesen forró brüsszeli napsütésben, hogy megpillanthassák az új uralkodót. Fülöp ünnepi beszédében kijelentette: minden belga királya akar lenni. Apja, a népszerű II. Albert búcsúbeszédében ismét kiemelte: Belgiumnak egységesnek kell maradnia. A 79 éves Albertet sokan méltatják azért, mert az ország 2010-es választások utáni válsága során – amikor 541 napig nem sikerült megegyezni a kormánykoalícióról a flamand-vallon ellentét miatt – megakadályozta Belgium szétszakadását.
Sokan kétkednek azonban abban, hogy Fülöp képes lesz-e hasonló politikai manőverre a jövőre esedékes választások után. A királyi palota előtti téren igazi belgákkal lehetett találkozni. – Én rojalista vagyok, mert a királlyal eggyel kevesebb politikus van a közéletben, a király szabad, és csak az a dolga, hogy az ország érdekét nézze – mondja Gaby, aki a belgiumi német nyelvi közösség székhelyéről, Eupenből érkezett. Hajnali ötkor indult, hogy nyolckor már láthassa a misére igyekvő királyi családot. Gaby is azon a véleményen van, hogy Albert sikeresen manőverezte át az országot a flamand szakadárok miatt kialakult válságban. Fülöp felkészültségéről annyit mond:
– Ha Albert szerint Fülöp készen áll a feladatra, akkor biztosan így van – mondja. Gaby szerint a flamand nacionalizmus mindig jelen volt az országban, de az emberek rá fognak jönni, hogy nem érdemes rájuk szavazni, mert a szeparatizmuson kívül ezeknek a pártoknak más mondanivalójuk nincs. Az első sorban várja a királyi párt Sarah, Walter és Sophie. A flamand család Oostendéből érkezett kora reggel, és büszkén mesélik, hogy a mise előtt sikerült közelről lefotózniuk az új uralkodót. Azt mondják, csak a sajtó fújja fel a flamand nacionalizmust, ők belgáknak érzik magukat.
– Külföldön, ha megkérdezik, mi a nemzetiséged, senki sem mondja, hogy flamand, mindenki azt mondja, hogy belga – mondja Sarah, aki szerint csak egy „hülye párt”, az Új Flamand Szövetség (N-VA) támogatja az elszakadást, és a választók inkább a többi párttal való elégedetlenségük miatt szavaznak rá, nem meggyőződésből. Sarah emlékeztet, a választók már dühösek Bart De Weverre, az N-VA vezetőjére, aki most Antwerpen polgármestere, hiszen ellenzékből könnyű kiabálni, de eredményeket felmutatni nehéz. – A nagymamám flamand, a nagypapám vallon, én belga vagyok – jelenti ki Sophie, aki azt mondja, azért jöttek, hogy megmutassák, nem mindenki támogatja a flamand függetlenedést.
A francia ajkú Elizabeth a vallon Liege-ből érkezett reggel vonattal, hogy szemtanúja legyen a történelmi eseményeknek. – Fontos, hogy legyen királyunk – mondja. Szerinte a monarchia a lételeme a flamand és a vallon közösség együttélésének. – Belgium születése óta válságban van, nem könnyű az együttélés, de ez az egyetlen lehetséges út. Én hiszek Belgiumban – mondja némileg elérzékenyülve, hozzátéve, hogy az csak erősíti az országot, hogy három közösség, vallon, flamand és német él benne együtt. Az ünnepségre egyébként meglehetősen kevesen voltak hivatalosak: más uralkodóházakból nem is hívtak senkit.
Ezt egyrészt azzal magyarázzák, hogy a lemondás bejelentése után mindössze két héttel, az ország nemzeti ünnepén tartják a „koronázást”, így nem sok idő maradt a felkészülésre, másrészt a megszorítások idején nem akartak túlzásokba esni, vagy provokálni a szeparatistákat. Mindez azonban nagyon belga esemény is: kedélyes sörözgetés, színes majális, fekete-sárga-piros nemzeti színekbe öltözött gyerekek és elkötelezett hazafiak. Nacionalizmus – a legártalmatlanabb formájában.
Brüsszel, 2013. július 21.
