Róma gesztust tett a kazah elnöknek?

– Nem mondok le. Az ellenzék megbízásából lettem a szenátus alelnöke, ha a többség a lemondásomat kezdeményezte volna, akkor ennek eleget tennék. Ám erre nem került sor –mondta kedden a Palazzo Madamában Roberto Calderoni.

Az Északi Ligát képviselő szenátor ugyanakkor elismerte, hogy „téves és bántó” volt kiszólása Cécile Kyengéről (képünkön), ezért most a honatyák előtt is megismételte bocsánatkérését. Múlt szombaton Calderoni a nyilvánosság előtt azt mondta, hogy a Kongóból származó, de 1983 óta Itáliában élő és jelenleg az integrációs minisztérium élén álló hölgy őt az orangutánra emlékezteti. Nem ez az első eset, hogy rasszista megjegyzések érik az áprilisban, az Északi Liga részvétele nélkül alakult kormány színes bőrű miniszterét. A Liga egyik EP-képviselője azzal vádaskodott, hogy „a háztartási alkalmazottnak látszó” Kyenge „a törzsi tradíciókat” akarja érvényesíteni Itáliában. A szélsőjobboldali Forza Nuova párt pedig Maceratában rendezett tüntetésen szólította fel Kyengét, hogy bevándorlási politikájával egyetemben húzzon vissza Kongóba.

Nem újdonság, hogy az idegenek iránti toleranciával probléma van Olaszországban. Azt, hogy egy ország lakosai valóban rasszisták lennének, nehéz, sőt lehetetlen mérni. Ugyanakkor tény, hogy az országot különösen az arab tavasz óta újabb jelentős menekülthullám éri, ami miatt felerősödtek jobboldalon az idegenellenes érzelmek. Nem véletlen, hogy Ferenc pápa a lampedusai menekülttábor felkeresésekor múlt héten az olaszok lelkére szeretett volna hatni.

Calderoni – mint aLa Repubblicaírta – tegnap a szenátusi bocsánatkérését a koalíciós kormány elleni támadással toldotta meg. Szerinte a kormány lényegében bátorítja az idegenek illegális belépését, közben viszont hozzájárult, hogy egy kisgyereket és az anyját deportálják, „egyenesen az őket üldöző zsarnok kezére adják”.

A szenátor sajátosan hozta így össze saját ügyét az olasz sajtót ezekben a napokban leginkább foglalkoztató másik témával, a londoni száműzetésben élő volt kazah bankár, Mukhtar Abljazov családtagjainak kiadásával. Noha az eset több mint egy hónapja történt, a részletek csak mostanra váltak ismertté. Nurszultan Nazarbajev elnök egy hetet nyaralt családjával Szardínián, hatalmas (állítólag80 méterhosszú) jachttal és népes kísérettel. A sajtó azóta is találgat, hogy volt-e találkozója Silvio Berlusconival, amit ez utóbbi cáfol.

Az esetleges megbeszélésük azért merült fel kérdésként, mert a volt kormányfő pártja részt vesz a Letta vezette koalíciós kormányban. Márpedig Kazahsztán nagykövete a római belügynél eredménnyel járt el a kazah „disszidens” Olaszországban tartózkodó feleségének, Alma Salabajevának és kislányának a kikérésében. A média botrányosnak minősítette a hatóság gyorsan meghozott döntését a kiutasításról. Mint a Corriere della Sera jelentette, most lemondott a belügyminisztérium kabinetfőnöke, Giuseppe Procaccini. Az olasz titkosszolgálatok egyik igazgatója, Arturo Esposito tábornok ellenben azt nyilatkozta, hogy nem voltak bevonva az asszony és gyermeke letartóztatásába, sem kitoloncolásába. A titokban lefolytatott kiadatási eljárás kapcsán a szenátus emberi jogi bizottsága beidézte Allessandro Pansa rendőrfőnököt. Akár további fejek is hullhatnak.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.