Villámháború helyett lassú tisztogatás
Előbb szabadulni akart a testvérpárt, a radikális Karintiai Szabadságpárt (FPK) vezetőitől, akik 28 százalékos mandátumveszteséget szenvedtek el, aztán az alsó-ausztriai szabadságpárti frakcióvezetőtől, a tízgyermekes, a jobboldali párt szélsőjobboldalán elhelyezkedő Barbara Rosenkranztól, akin „csak” 2,3 százalékos kudarcot lehetett leverni. Az érintettek lesöpörték a bécsi központ rosszul előkészített puccs kísérletét, sem vezető tisztségükről nem voltak hajlandók lemondani, sem arról az ajánlatról nem akartak hallani, hogy hagyják el a szabadságpárt sorait.
Strache azonban nem törődött bele a vereségbe, és a villámháború helyett a lassú, de módszeres ellentámadásra tért át. A nagyhangú Rosenkranzot hatalmi szóval kibillentette pozíciójából, és a tagság vonakodása ellenére egy némileg mérsékeltebb névrokont, Walter Rosenkranzot erőltette a helyére. A menekülteket bűnözőkként, a női egyenjogúsági küzdelmeket tévútként emlegető, sőt a holokauszt tagadásával is kacérkodó Barbara Rosenkranznak nyolcadik helyet ajánlott fel a szeptemberben esedékes választások utáni FPÖ-s parlamenti listán, és ezzel elhallgattatta.
Újabb szenzációt jelentett be nemrég: a karintiai FPK-t sikerült újra egyesítenie az FPÖ-vel, ahogy Strache fogalmazott, „nyolcéves tévútnak érve a végére”. Az eltévelyedés az előző FPÖ-vezér, Jörg Haider lelkén száradt, ő szakította ki a szabadságpártból a Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) nevű új saját politikai alakulatát, és ebből vonult ki – jobbra tartva – a karintiai FPK.
Az újraegyesítéskor Strachénak sikerült saját emberét, Christian Raggert juttatnia a karintiai pártszervezet élére, és a régi, szélsőségesebb irányt követő gárdát bocsánatkérésre szorítani. Talán ennél is nagyobb szabásúnak mondható a pártvezér bécsi fegyverténye: kibillentette a szövetségi parlament alelnöki székéből Martin Grafot. Az 53 éves Graf a minap jelezte, hogy az őszi általános választásokon nem indul. S nem csupán a parlament éléről távozik, de a politikából is. Mint mondta, meg akarja spórolni pártjának és családjának az ellene folyó szüntelen támadásokat, amelyek, mint hírét vette, újult erővel lobbannak majd fel a következő hetekben. Cáfolta, hogy a döntését Strache szorította ki belőle.
Martin Graf a 2008-as alelnökké választása óta mindig is feszegette a demokratikus határokat, a szélsőjobboldali öregdiák-szervezet, a Burschenschaft embereivel vette körbe magát, s őket telepítette be a nemzetgyűlési hivatalába, de juttatott belőlük az ország tudományos kutatóközpontjának, Seibersdorfnak a vezetésébe is. Graf kimondottan provokatív személyiség, az elmúlt öt esztendőben nem takarékoskodott neonáci hangulatú megjegyzéseivel. „Végzetét” azonban nem politikai szalonképtelensége siettette, hanem egy közönséges bűnügy. Ügyvédi pozícióját kihasználva, egy kilencvenéves matrónát beszélt rá, hogy pénzét egy általa irányítandó alapítványba helyezze el. Amikor a hölgy rájött, hogy becsapták, feljelentette a magas hivatalú Grafot.
Az ügy most járta meg a bécsi legfelső bíróságot, ahol Graf ellen döntöttek. Strache kénytelen tisztogatni, pártjának legelviselhetetlenebb radikálisaitól megválni és némileg középre tartani. A választási ringben hathatós ellenfele támadt ugyanis a nyolcvanesztendős kanadai üzletember, Frank Stronach személyében. Az „előválasztásokon” az új, vállalkozásbarát politikai tömörülés – amely a munkavállalóknak tulajdoni részvényt is ajánl – jelentős választói tömeget csábított el az FPÖ-től. Az FPÖ-vezér érdekes megoldást talált ki: úgy akarja régi idegenellenességének, uniós averzióinak a rakétáit begyújtani, hogy a populizmus ne régi, elnyűtt, ráadásul szabályozhatatlan harcosoktól hangozzék el. Strache szeret játszani a tűzzel, de úgy, hogy a poroltó a keze ügyében legyen.
